masolat Molière: Tudós nők

A Szigligeti Társulat február 18-án, vasárnap 19 órakor mutatja be Moliere Tudós nõk címû vígjátékát a Nagyváradi Állami Színházban. A drámairodalom egyik legnagyobb nevettetõjének nagy sikerû klasszikusát Parászka Miklós rendezésében viszi színre a váradi társulat.


Jelenet az előadásból

Moliere társulata először a párizsi Palais-Royal-ban mutatta be a Tudós nőket 1672. március 11-én, amikor Chrysale szerepét maga a szerző alakította. A siker azonban elmaradt az ősbemutatón, hiszen a közönség soraiban sokaknak saját megcsúfoltatásukat kellett végignézniük. A darab az elmúlt évszázadokban azonban egyre sikeresebb lett, érvényességéből pedig mind a mai napig nem veszített. A Tudós nőkre, mint a moličre-i vígjátékok többségére jellemző, hogy a darab célja nem csak abban mutatkozik meg, hogy a nézőt megnevettesse, hanem hogy egyúttal a társadalom tükre és kritikája is legyen, hisz Moličre drámáiban a nevetség tárgyává válnak a különböző társadalmi csoportok, s a közösségekkel szemben tartott tükörben erőteljes karikatúrák jelennek meg.

A Tudós nőkben Moliere a felszínes tudásszomjat gúnyolja ki. A szűk családi körben, amelyben játszódik a darab, már csaknem mindenki kizárólagosan a tudománynak áldoz. Ebben a környezetben jelenik meg Klitander, a "derék párizsi ifjú", aki feleségül akarja venni Henriette-et, Chrysale kisebbik lányát, bár talán még mindig az idősebbikbe, Armandába szerelmes. A lány azonban anyja és nagynénje példáját követve inkább egy filozófiai értekezést ölelne magához, mint egy férfit. A darabban a tudománytól megittasult, erőszakos nők uralják a házat, ahol délutánonként szép lelkek és botcsinálta tudósok tartanak kiselőadásokat. A Tudós nőkben a "frusztrációkból fakadó fanatikus megszállottság szétrombol egy közösséget, egy családot. A romlás láttán megjelennek a haszonleső szélhámosok. A körülmények miatt a szerelmi szálon az egészséges törekvéseknek is csak kárvallottjai vannak. Moličre kristálytiszta szöveget ír, velős, célratörő replikákat, s közben frappánsan mutat fel összetett helyzeteket és árnyalt jellemrajzokat. Mély emberismerő, ezért klasszikus, ezért játsszuk ma is." - vallja a darabról Parászka Miklós, az előadás rendezője.


Jelenet az előadásból

Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulat
Moliere: Tudós nők

Szereplők:
Hajdu Géza, Csiky Ibolya Poór Lili- és Szentgyörgy István-díjas, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Medgyesfalvy Sándor, Fábián Enikő Poór Lili-díjas, Szotyori József, Kardos M. Róbert, Dobos Imre Kovács György-díjas, Tóth Tünde, Dimény Levente, ifj. Kovács Levente
Dramaturg és zenei szerkesztő: Budaházi Attila m. v.
Szcenikus: Albert Alpár
Jelmeztervező: Kelemen Kata m.v.
 
Játéktér-tervező, rendező: Parászka Miklós  

Forrás: hamlet.ro