Slawomir Mrozek Magyarországon

A világhírû író, Slawomir Mrozek péntek délután érkezett Budapestre, ahonnan Bába Krisztina - Mro¿ek több drámáinak fordítója - kíséretében Egerbe folytatta útját. Az idén 77 éves Mrozek - aki évtizedekig emigrációban élt - Csizmadia Tibor egri színidirektor meghívásának köszönhetõen tölti a hétvégét Egerben. Szombat délelõtt részt vesz egy sajtóbeszélgetésen a színház átriumában, este pedig az Egri Páholy vendégeként megtekinti egyik legismertebb drámája, az 1964-ben írt Tangó elõadását Radoslav Milenkovic rendezésében. Csizmadia Tibor szerint megtisztelõ a társulat és Eger városa számára, hogy a világszerte élõ klasszikusnak tekintett Mrozek elfogadta a meghívást.

Az idén 77 éves Mrozeket dr. Habis László, polgármester, valamint Csizmadia Tibor, a Gárdonyi Géza Színház igazgató-főrendezője fogadta. Az író három nap alatt megismeri a várost, szombaton délelőtt találkozik a helyi-, illetve az országos sajtó képviselőivel a színház átriumában, este pedig az Egri Páholy vendégeként megtekinti egyik legismertebb drámája, az 1964-ben írt Tangó előadását.
Az évtizedekig emigrációban élt író műveit sokáig betiltották, még mindig keveset tud róla az olvasóközönség. Tiszteletére az egyik Széchenyi utcai könyvesbolt kirakatában bemutatják az író műveit.

Sławomir Mrożek a Lengyel Intézetben - irodalmi est
a szerzővel Bába Krisztina beszélget

Örömmel értesítjük, hogy 2007. február 27-én Sławomir Mrozek látogat el a Lengyel Intézetbe. Az este 18 órakor kezdődő beszélgetést Bába Krisztina, a Színház és Filmművészeti Egyetem főtitkára, Sławomir Mrożek több drámáinak magyar fordítója vezeti.
 
Magyarországi látogatása során Slawomir Mrozek először Egerbe látogat az egri Gárdonyi Géza Színház meghívására, ahol február 24-én megtekinti egyik legismertebb drámájának, az 1964-ben írt "Tangónak" az előadását Radoslav Milenkovic rendezésében. 
 
 
Slawomir Mrozek (1930)
Újságíróként, humoristaként kezdte pályáját az ötvenes évek elején Krakkóban. Az évtized végén Varsóba költözött, ekkor már drámaíróként is ismert volt. A hatvanas évek elején írt mítoszromboló, groteszk egyfelvonásosai máig sem vesztettek népszerűségükből. 1963-ban Genova környékén telepedett le, pályája a Tangó sikere után teljesedett ki. 1968-ban nyilatkozatban ítélte el Csehszlovákia megszállását, válaszul a lengyel hatóságok nem hosszabbították meg az útlevelét. A Párizsban élő szerző ekkor politikai menedékjogot kért. Járta a világot, részt vett bemutatókon, gyakran rendezőként is közreműködött. 1987-ben feleségül vette Susana Osario Rosas mexikói rendezőnőt. 1989-ben Mexikóban, a Los Flores ranchon telepedtek le, ez hamarosan új nevet kapott: La Epifania. 1990-ben, hatvanadik születésnapja tiszteletére emlékezetes Mrozek-fesztivált tartottak Krakkóban, a drámaírót a város díszpolgárává avatták. 1996-ban hazatért, és azóta is Krakkóban él.


A rendezvényre a belépés ingyenes. Minden érdeklődőt szerettel várunk!

Forrás: Egri Gárdonyi Géza Színház
Lengyel intézet