A Magyar Színházi Portál fórumának Moderációs szabályzata

A Magyar Színházi Portál fóruma mindenkinek lehetõséget nyújt a témaköröket érintõ szabad véleménycserére, ám annak érdekében, hogy se a hozzászólók, se a topicok alanyainak és érintettjeinek jogai ne sérüljenek, a fórum szabályait minden hozzászólónak egyformán be kell tartania. A Magyar Színházi Portál a fórum moderátoraira ruházza azt a jogát, hogy azokat a hozzászólásokat, amelyek sértik a szabályokat, illetve a fórum alapelveit, eltávolítsák. Szintén a moderátorokra ruházza azt a jogot, hogy a szabályokat megszegõ fórumhasználót figyelmeztessék, eredménytelen (maximum kétszeri) figyelmeztetés után kizárását (szélsõséges esetben összes korábbi hozzászólásának törlését) kezdeményezzék.

A moderátorok tevékenysége egyúttal a fórum könnyebb és kellemesebb használatára, arculatának rendezettségére és a kulturált beszélgetés körülményeinek fenntartására is irányul. A moderátorok a szinhaz.hu felkérésére, társadalmi munkában, a fórum szabályzatának megfelelően végzik munkájukat, fórumbeli véleményük azonban nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

A moderátorok abban az esetben is élhetnek moderációs lehetőségükkel, ha ebben a szabályzatban kifejezetten nem tiltott, de szellemiségével ellentétes hozzászólással vagy szándékkal találkoznak. Szintén lehetőségük van a téma függvényében megengedőbben vagy szigorúbban értelmezni a szabályokat, ami azonban nem jelenti a hozzászólók közti megkülönböztetést. A fórum összes felhasználójának egyenlő jogai vannak, életkoruktól, tapasztalatuktól, hozzászólásaik számától, informatikai hozzáértésüktől függetlenül.

A regisztrációval a felhasználó elfogadja a fórum alapelveit és automatikusan elfogadja a fórum Moderációs szabályzatát. A moderátorok döntéseikért az oldal üzemeltetője felé tartoznak felelősséggel. Az oldal üzemeltetője fenntartja a jogot a Moderációs szabályzat bővítésére, átalakítására vagy egyéb változtatására, ezért mjavasolt e dokumentum tanulmányozása időről időre. A Moderációs szabályzat ismeretének hiánya nem mentesíti a fórumhasználót az esetleges következmények alól, megítélését nem enyhíti.

A moderáció a moderátorok rendszeres, átfogó ellenőrzésével, figyelmével önállóan történik, valamint a fórumhasználók kérései és jelzései alapján. Tekintve, hogy a fórum teljes olvasása folyamatosan nem lehetséges, a fórumhasználók közreműködése, segítsége kiemelten értékes.
Moderációt kérni, javasolni Az új Színházi Portál / Moderálás topicban lehet. A moderálással kapcsolatos észrevételeket, kifogásokat a moderátorokkal lehet megvitatni: nem a fórumon (legkevésbé a kérdéses topicban), hanem privát levélben. A fórum szerkesztésével, a moderálással, illetve a moderátorokkal foglalkozó bejegyzés a fórumon - kivéve az e célt szolgáló topicokban (Moderálás; Kritikák, kívánságok ide) - tartalmi rombolásnak minősül, ezért törlésre kerül.


A moderálás irányulhat:
1. a topic helyére;
2. a topic címére;
3. a hozzászólásra.

1. Azt a topicot, amelyet nem a tartalmának megfelelő rovatban (főtémakörben) nyitottak, a moderátorok áthelyezik a megfelelő helyre. (Ha valaki nem találja az általa indított topicot, célszerű a keresőt használnia, mert a topicok nem megfelelő helyen történő nyitása mindennapos, valamennyi áthelyezésről külön levélben értesíteni a topicnyitót nem lehetséges.)

2. A moderátorok kiegészítik, szükség esetén javítják vagy módosítják a topic címét, hogy az egyértelmű és lehetőleg hibátlan, könnyen megtalálható legyen. A moderátorok a csupa nagybetűvel szedett (kiv. a betűszavakat tartalmazó) topic címét is módosítják, mert a szándékosan vagy véletlenül kiemelt topic más topicok hátrányára tolakodik. Topicot csak moderátor emelhet ki.

3. A fórum alapelveit sértő hozzászólást, topicot a moderátorok törlik, az alábbi módokon:

a) a kifogásolható részt törlik a hozzászólásból, amit megkülönböztető zárójelek - *** - közé ékelt üzenetben jeleznek
b) ha a törlendő üzenet időben utolsó (a topic tetején van), illetve sürgősen eltávolítandó, a teljes hozzászólás törölhető
c) a moderátorok indoklás nélkül is törölhetnek hozzászólást (és az arra reflektáló válaszokat), törölhetnek témát, vagy módosíthatják a topic címét ha az:

- a vitapartner, vagy más személyét sértő hangnemű, nyilvánvalóan provokációs célzatú, az érintettekből feltehetően heves indulatokat kiváltó

- bántó módon személyeskedő

- személyiségi, illetve közösségi jogokat sért

- adatvédelmi törvényeket sért

- személyes adatot (mások valódi neve, lakcíme, telefonszáma, munkahelye, fotója, stb.), illetve a hozzászólók polgári identitásának azonosítására alkalmas, arra utaló adatot hoz nyilvánosságra


- agresszív, fenyegető, félelemkeltő, gyűlöletkeltő

- a vitapartnernek, vagy a topic alanyának vagy bármely érintettjének magánéleti titkát, jó hírnévhez való jogát sérti, vagy félretájékoztatásra alkalmas, nem bizonyított állításokat tényként tálal, vagy sugalmaz

- a közzététel időpontjában hatályos jogszabályba ütközik, illetve bűncselekményre, vagy egyéb jogsértésre történő felhívást, vagy arra
jelentkezést tartalmaz

- bármilyen illegális tevékenységre, illetve a BTK hatálya alá eső cselekedetekre felbujtó, ilyen tevékenységet ismertető, leíró, illetve
ehhez segítséget kérő

- bárkinek - vagy bármely embercsoport tagjának - az emberi méltóságát sérti

- bármely világnézeti, vallási meggyőződést sért

burkolt formában (A nemzeti, etnikai, vallási, kulturális, nemi és faji alapú előítélet és megkülönböztetés - akár burkolt formában is - akár- népek, nemzetiségek, etnikumok, bármely kisebbségek, nemek, korosztályok közötti hátrányos megkülönböztetést tartalmaz, akár azonnali kizárást eredményezhet.)

- holokausztot tagadó

- nem a vita tárgyával, illetve a topic címével függ össze (Az adott témától eltérő hozzászólás, azaz az "off-topicolás" általában kerülendő. A topichoz szorosan nem kapcsolódó hozzászólást kéretik előre jelezni az "OFF" szó beírásával. Ha az visszakapcsolódik a témához, az off- részt az "ON" szó használatával lehet lezárni.)

- már meglévő hozzászólást vagy topicot ismétel (Új topic nyitása előtt érdemes megnézni a keresőben, indítottak-e már azonos vagy hasonló tárgyú topicot.)

- törölt hozzászólást idéz, ismétel, vagy visszamásol

- közvetlenül vagy bújtatva céget, szolgáltatást reklámoz (Reklámozni és népszerűsíteni kizárólag nonprofit, üzleti tevékenységet nem folytató, elsősorban színházi vagy ahhoz kapcsolódó weboldalakat, szervezeteket és tevékenységet lehet.)

- piramisjátékokba, vagy más pénzszerzési formákba való szervezésre irányul

- valaki jogosan sérelmezi a róla nyitott topicot, vagy mint magánemberről szóló üzenetet

- megsérti a levéltitkot (privát levél tartalmát hozzászólásban idézi)

- szöveg nélküli (üres) vagy értelmetlen

- elvont téma, amelyhez a megnyitást követő egy hónap alatt egy hozzászólás sem érkezett

- a Magyar Színházi Portál a témának nem kíván nyilvánosságot biztosítani

- a kulturált, folyamatos társalgást feltűnően és szándékosan akadályozza vagy zavarja, agresszív, vulgáris, obszcén (Obszcén, trágár hozzászólások és topicok kérdezés nélkül törlendők. A durva stílusértékre, közönséges nyelvezetre utaló írásjelek (*-ozás, pontok, "S"-t helyettesítő "$", "a"-t helyettesítő "@" stb.) használata sem kívánatos. A káromkodás nem erre a fórumra való! Írásművekből, előadásokból nem öncélúan idézett trágár szavak nem moderálandók, de az idézőjel használata, pótlása javasolt.)

- nyílt szexualitást leíró/ábrázol, ilyen képet küld, ilyen szöveges/képi információt tartalmazó internetes oldalakra hivatkozik

- nicknevet sértő vagy lejárató

- nickneve vulgáris, obszcén vagy trágár, rasszista, mások vallását, nemzeti, nemzetiségi hovatartozását, sértő kifejezés; burkolt, vagy nyílt
reklámhordozó

- nickneve jogszabályi értelemben védett név

- nickneve vagy e-mail címe közismert közéleti vagy történelmi személyiség, népcsoport, szervezet vagy intézmény nevével egyezik, illetve arra utal, vagy azzal közvetlenül összekapcsolható; kivéve, ha a nick és a hozzászóló azonossága nyilvánvaló

- nickje mások megtévesztésére alkalmas, már korábban regisztrált fórumhasználó vagy közismert személy-, cég- vagy márkanévvel azonos, vagy hasonló (Ez a tiltás kiterjed az oldallal és annak üzemeltetőivel összefüggésbe hozható névtorzításokra és hasonlóságokra, valamint az üzemeltetésben valamilyen funkció betöltését sugalmazó nevek használatára is.)

- nickneve megtévesztésig hasonlít már bejegyzett nickre

- nickneve szándékoltan pontatlan vagy torzított írású

- nickneve más jogot és méltányolható érdeket sértő

- nincs megadva e-mail cím; a megadott e-mail cím nem használható, az arra küldött moderátori levélre nem érkezik válasz, vagy a reagálás más címtulajdonostól érkezik