Jegyzőkönyv

A Debreceni CSokonai Színház 2007. március 13-i társulati ülésének jegyzõkönyve. Helyszín: Csokonai Színház, Nagy Színházterem

CSÁNYI JÁNOS BESZÉDE


Tisztelettel köszöntöm a társulatot rendkívüli társulati ülésünkön. Külön köszöntöm Halász János alpolgármester urat és Szentei Tamás osztályvezető urat. Mivel a mai társulati ülésnek számomra ill. természetesen a színház számára, ezen keresztül mindannyiunk számára jelentősége van, és mivel engem különösen erősen érint, ezért azt kérem, hogy értsétek meg vagy fogadjátok el ezt a helyzetet: összefogottan kell, hogy elmondjak valamit, és utána nem szeretnék kérdésekre lehetőséget adni, tehát el fogok menni. Ezt fogadjátok el, azt kérem.

Rendkívüli helyzet alakult ki.

Ahhoz hogy a rendkívüli helyzet, és az ebből következő döntés, a döntésem érthetővé váljon, ahhoz röviden, tényszerűen szeretném elmondani, mi az a helyzet, ami kialakult. Tulajdonképpen olyan tényeket szeretnék ismertetni, amelyek egyébként is rögzítve lettek az elmúlt napokban, jegyzőkönyvben, ebben-abban, ill. elhangoztak beszélgetésekben.

Két héttel ezelőtt, pénteken az önkormányzatnak be kellett nyújtanunk a színház 2006. évi mérlegbeszámolóját. A mérlegbeszámolót a gazdasági vezető - ahogy azt kell - elém tette, úgy, hogy természetesen Ő alá is írta. A dolog arra várt, hogy én is aláírjam, hogy az Önkormányzatba még délutánig be tudjuk küldeni. A mérlegbeszámoló egyensúlyban volt, minden rendben volt vele. Így került elém, és így volt aláírva a gazdasági által.

Kaptam egy információt... hiszen itt az elmúlt hónapokban a gazdasági terület ill. benne a munkaügy súlyos szakmai problémái derültek ki, és tudjátok, hogy a munkaügy rendbehozatala zajlott, zajlik most is. Aki ezt vezeti, a felkért szakértőnktől kaptam egy információt, hogy a mérlegbeszámolóban - amit alá kellene, hogy írjak, és ami egyensúlyt mutat - valójában nincs benne minden. Ezt nem tudtam, nekem erről nem volt semmilyen tudomásom.

Talán emlékeztek rá, társulati ülésen, és egyébként a nyilvánosság előtt is, széles és szűkebb körben bejelentettem, hogy a múlt évi mérlegünk, a 2006-os gazdálkodásunk teljesen rendben van. Én erről tudtam. Az, hogy ez így van, így volt, az természetesen nem szóbeszéd tárgya egy színházban, hanem számos anyag elkészítését követő információ, tehát írásban, szóban felém megfogalmazott tény. November közepétől dolgoztunk azon, hogy is áll a Színház. Ezek alapján - legalábbis az előkészítő anyagok alapján, amelyeket én megkaptam - valóban egyértelműen úgy látszott, hogy rendben van minden.

Akkor, pénteken még csak annyi hangzott el, hogy a beszámolóban talán egy és két millió Forint között várható összeg nem szerepel. Mikor ezt megtudtam - és ezt fontosnak tartom hangsúlyozni - azonnal szóltam a belső ellenőrünknek. Azt kértem - hiszem ez az én felelősségem és ez a dolgom - hogy haladéktalanul vizsgálja meg az ügyet hétfő reggelig, mivel sürgősen be kell adnunk az anyagot a Hivatalba.

Hétfőn reggel a belső ellenőr elém tett egy listát, amelyen már több mint hét millió Forint szerepelt, ami nem volt az anyagban feltüntetve. Ezt követően átvitte további egyeztetésre az Önkormányzatba a beszámolót. A nap folyamán, délutánra már 14 millió Forint derült ki. Másnap reggelre ez már l9 millió Forint lett. Ennek következtében kértem, hogy szerda reggel haladéktalanul jöjjön össze egy rendkívüli megbeszélés az Önkormányzat Gazdasági Hivatalában, a saját ill. az Önkormányzat gazdasági munkatársaival, és az Önkormányzat osztályvezetőivel. Ez ugye rendkívüli helyzet, mindenképpen olyan helyzet, ami már nemcsak a színházra tartozik, hanem a fenntartóra is. Tulajdonképpen szerettem volna azonnal jelezni és tisztázni a kialakult helyzetet.

Ez a megbeszélés megtörtént. Ott abban maradtunk, hogy minden gazdasági munkatárs jöjjön vissza a színházba, és még egyszer mindenki nézze át, hogy nincs-e további adat. A délután folyamán, másfél óra alatt további 16 millió Forint összerakott számla került elő, amit szintén nem tettek bele a bevallásba. Ez összesen már 36 millió Forint volt. Nagyjából ezzel az összeggel írtam alá a beszámolót, ami végül is bekerült az Önkormányzatba.

Ez rendkívüli helyzet...

Bocsánat, valami fontosat nem mondtam el. Helytelen, ha úgy fogalmaznék, hogy ez: hiány, mert ez nem pontosan így van. Nem pénzforgalmi jellegű hiányról van szó, hanem kötelezettség vállalás túllépésről. Pénzforgalmi szempontból a múlt évünk egyenlegben volt. A kötelezettség vállalás túllépés annyit jelent, hogy december 31-el - mivel minden év végén váltás van az intézmények gazdálkodásában - van egy megmaradó (bevételi) összeg, és fennáll egy olyan (kiadási) összeg, amire egyenként már felelősséget vállaltunk, számlák, szerződések stb. stb. A kettő közötti különbözet az a túllépés, amiről szó van, és amely egyébként az idei 2007. évi gazdálkodásunkat terheli.. Ez az, ami a mostani információ szerint 36 millió Forint.

Szóval ez rendkívüli helyzet, minden tekintetben. Egy ilyen helyzetért természetesen két ember felelős: a szakmai terület vezetője a gazdasági vezető, és az igazgató.

Én innentől kezdve a saját nevemben szeretnék beszélni.

Az igazgató felelőssége elháríthatatlan egy ilyen helyzetben. Egyértelmű a felelőssége. Mindegy, hogy a közvetlen hiba, a szakmai munka közvetlen felelőssége milyen mértékben terheli. Tény, hogy felelősséggel tartozik.

Ezért ezt követően összehívtam egy vezetői megbeszélést - pénteken 16-án, ha jól emlékszem -, Vidnyánszky Attila, Kocsár Balázs, Horváth Csaba meg én. Elmondtam nekik a helyzetet, hogy mi jött létre, és azt mondtam nekik, úgy gondolom, nem tehetem meg, hogy ne vállaljam a felelősséget. Akkor úgy terveztem, hogy hétfőn kiállok a társulat és egyben a sajtó elé, és bejelentem: felelősséggel tartozom a dologért, és felajánlom a lemondásomat. Azért gondoltam erre, és - nyilván sok egyéb dolog mellett - azért mondtam ezt el nekik, mert azt gondolom, hogy ebben az országban mindenki jelentkezik akkor, amikor valami kivételes feladat és lehetőség van, de soha senki nem jelentkezik, amikor a felelősséget vállalni kell. Úgy gondoltam, hogy ezt vállalnom kell. Atilláék, Attila arra kért, hogy mivel ez óriási súlyú dolog, ami mindannyiunkat érint, legalábbis várjuk meg, kérdezzük meg az Önkormányzat vezetőinek is a véleményét.

Ez a megbeszélés a héten, szerdán Polgármester úrral és Alpolgármester úrral megtörtént, ami gyakorlatilag egyértelművé tette, hogy a helyzetet olyan súlyúnak tartják, ahol Polgármester úr a további bizalmat nem tudja megszavazni nekem. Tehát lényegében elvárja, hogy valóban adjam be a felmondásomat.

Gondolom, nem kell hosszan és részletesen hangsúlyozni, hogy egy ilyen helyzetben mi minden jár az ember fejében. Azért álltam most a társulat elé, hogy azt mondjam: úgy döntöttem, felajánlom a lemondásomat. És egyben vállalom az igazgatói felelősséget ezért a helyzetért. Azt hiszem, a hivatali döntés jövő csütörtökön fog megszületni, de lényegében a helyzet egyértelmű. Formálisan jövő csütörtökön fog az Önkormányzat Közgyűlése határozni.

Két dologról szeretnék még beszélni. Az egyik mindaz, ami számomra fontos... és csak röviden.

Nagyon sokat dolgoztam az elmúlt egy és negyed évben. Szívvel - lélekkel dolgoztam. Minden, amiért dolgoztam... egyébként ez a munka minden eddigi vállalásomhoz képest hatalmas és rendkívül inspiráló volt, óriási lehetőség számomra, mindannyiunk számára, ezért igyekeztem mindent a legjobb tudásom szerint végezni. Úgy gondolom, hogy az, ami elindult az elmúlt évben, és mindaz, ami létrejött, vagy létre fog jönni az elmúlt egy és negyed év következtében, az a Csokonai Színházat, a debreceni színjátszás jövőjét alapvetően befolyásoló, megváltoztató munka. Ha egy építkezés hasonlatával lehetne élni, akkor azt mondanám, egy hatalmas és gyönyörű épületet kezdtünk el építeni, amelyben valahol a falak fölhúzásánál tartunk. Még vakolatlan ez a ház, még hiányzik a tető, még sok minden a feje tetején áll benne, de az alapokat már visszavonhatatlanul leraktuk, és - engedjétek meg ezt a szerénytelenséget - azt gondolom, hogy ezekben az alapokban kitörölhetetlenül benne vagyok. Úgy gondolom, hogy nem egyszerűen csak... meg kell küzdenem az érzelmeimmel, jaj istenem... tehát úgy gondolom, hogy nem egyszerűen csak irányítottam ezt a munkát, megterveztem ezt az épületet, és - mint jó kőműves mester - elkezdtem vezetni az építkezést, hanem azt gondolom, hogy veletek együtt... mert ebben természetesen mindenki benne van... kötőanyagként a cementben, a habarcsban is ott vagyok. És ez nekem nagyon jó érzés...

És éppen ezért... érzem, hogy be kell fejeznem... éppen ezért a másik dolog, amit mondani szeretnék, ami miatt végül is erre a döntésre jutottam, hiszen számos dolgot kellett mérlegelnem, amit nem nehéz végiggondolni... és akik tegnap este...

Tegnap este összehívtam egy megbeszélést. Akik ott voltak tegnap este, tudják, hogy nagyon sokféle dolog vívódott bennem. Csak egy megjegyzést: szűkebb körben hoztam létre a megbeszélést, nem azért, hogy bárkit kizárjak, hanem azért, mert nem lehet egy ilyen horderejű szituációban ekkora társulattal beszélgetni. Szívesen megosztottam volna, ami ott elhangzott másokkal is. Nincs titok abban, ami elhangzott, akár a részemről, akár más részéről... tovább adhatjátok. Nyilván inkább a dolog bonyolultsága, a dolgoknak a mérlegelése történt tegnap este. Fontos volt számomra mások véleménye is. De a sok vélemény között az, hogy az ember helyesen döntsön, az igazán nehéz egy ilyen érzelmekkel teli állapotban.

Számomra mindebből az a kérdés vált a legfontosabbá, hogy amiért az elmúlt egy és negyed évben dolgoztam, azzal most én szembe fordulok-e? Elkezdem-e szétszedni a társulatot, elkezdek-e bomlasztani, csak azért, mert nekem ez az egész nem jó. De akkor miért dolgoztam eddig? Tehát úgy döntöttem, hiszen így kellett döntenem, semmilyen akadályt nem támasztok, hogy ez a dolog egységes tudjon maradni. Szerződtetési időszakban vagyunk. Nem zilálhatom szét azt, amiért eddig éjjel-nappal dolgoztam... hogy itt legyenek, akik most itt vannak... hogy olyan programok valósuljanak meg, amiket elkezdtünk, vagy amelyek már elő vannak készítve... hiszen számos olyan program van előkészítve, amelyről még alig tudtok, és amelyek majd csak a továbbiakban fognak megvalósulni.

Nem fordulhattam szembe az eddigi munkámmal. Ezért azt gondoltam, hogy a döntési szempontok közül ez a legfontosabb. Megpróbálni mindent biztosítani azért, hogy ez a dolog - sajnos nélkülem - de folytatódhasson. Ezt egyébként a jövőre nézve is meg fogom tenni. Minden segítséget megadok mindazoknak, akik vállalják a további munkát, Attilának ill. bárkinek, aki érkezik, és - az elsősorban a vezetésemmel - általam elindított folyamatot tovább viszi. Meggyőződésem, hogy egyébként tovább akarják vinni... szeretném, hogy beteljesüljön ez a folyamat. Ezért döntöttem így.

Minden más tettem... minden más, amit tehettem volna... semmi egyebet nem eredményezne - bocsánat, hogy ilyen hülyén (elszorult hangon) beszélek - semmi mást nem eredményezne, mint azt, hogy elkezd szétbomlani és szétzilálódni ez az ügy. Hiszen meg lehetne tenni, természetesen, és önmagamat védeni vagy magyarázkodni... vagy lázítani... de nem teszem. Felelős vagyok azokért, akik ide szerződtek, és mindazért, amit elkezdtünk felépíteni. Ennyit tudok mondani. Köszönöm szépen.

Befejezésül... bocsánat, majdnem elfelejtem. Gyerekek! Nyilván érződik, hogy szívből vagyok itt! A színházban. Debrecenben. Nagyon sok embert nagyon szeretek, és talán ez kölcsönös... Sokakkal konfliktusba is kerültem, egy igazgató esetén ez kikerülhetetlen. Egy igazgató, különösen ennyire bonyolult helyzetben, amikor elkezd - mondjuk így - egy ilyen hosszú távú építkezést elindítani, amiből sok összevisszaság és rengeteg probléma alakul ki (néha az én hibámból, néha esetleg mások hibájából, vagy csak a dolog természeténél fogva), természetesen ilyenkor az igazgató ellen nagyon sok indulat is fordul...

Én most szeretném megköszönni mindnyájatoknak, kivétel nélkül mindnyájatoknak a munkáját. Szeretném megköszönni az együttműködéseteket, és a lehető legsikeresebb színházat... debreceni színjátszást... és munkát kívánok!

Köszönöm szépen!

 

HALÁSZ JÁNOS ALPOLGÁRMESTER HOZZÁSZÓLÁSA:


Jó napot kívánok, kedves hölgyeim és uraim!

Olyan helyzetben vagyunk, amelyet senki nem kíván, nem az volt a vágyunk, hogy ilyen helyzet álljon elő Debrecenben, a Csokonai Színházban. Ilyen helyzetekben különösen nehéz jó döntéseket hozni. Nem is biztos, hogy vannak jó döntések, de meg kell oldani a helyzetet, és úgy kell megoldani a helyzetet, hogy a színház, a színházi köz menjen tovább, lehetőleg a legkisebb döccenővel.

Ebben a tekintetben, amit most igazgató úr itt elmondott, és ahogy ő döntött, az számomra, a város számára is azt mutatja, hogy a nehéz napok után, egy nagyon felelősségteljes és nagyon elkötelezett döntést hozott Csányi János, amit a város nevében is köszönünk neki. Az a helyzet, ami előállt, az közös megegyezéssel történő - mondjuk így - szerződés bontás. Tehát az ő felajánlását a város elfogadta, de úgy fogadta el, és 29-én a közgyűlés előtt egy formális elfogadással úgy véglegesíti, hogy ez egy közös megegyezéssel történő elválás. Fontos dolog, mert az ügyet, azt folytatni kell, és úgy ahogy igazgató úr is mondta, ebben a helyzetben kényszerű lépések is vannak.

Egy városi költségvetés az - legalábbis mi Debrecenben így gondoljuk -, az nem omolhat össze. Annak az egyik alapja az, hogy bármelyik intézmény esetén is, azt szeretnénk, ha nem fordulna elő, hogy egy év lezárása után az derül ki, hogy az adott évben olyan mértékű kifizetetlen számlák vannak, amelyek a következő évet automatikusan terhelik. Kisebb eltérések vannak és lehetnek. Ebben az intézményben, ami történt ez ügyben, az nem kisebb eltérés, igazgató úr elmondta ennek részben a kronológiáját. A város törvényei, rendeletei írják elő azt, hogy ilyen esetekben következményei vannak a dolognak, automatikusan az intézményvezetőre nézve. Abban az esetben, ha közös megegyezésünk nincs, abban az esetben is a városnak lépnie kellett volna. Ez a számszaki, adminisztrációs területre vonatkozó ügy. De ha nem figyelünk oda Debrecenben ezekre a dolgokra, a legkisebb óvodától kezdve a legnagyobb intézményig, a Csokonai Színházig, költségvetési intézményi értelemben, akkor a város egész költségvetése omolhat össze. Ebben a helyzetben hozta meg igazgató úr azt a személyes döntését, amelyet - még egyszer mondom - amelyet én nagyon nagyra tartok, és az ő felelősség érzetét mutatja.

Ami mindenképpen magam és a város részéről egy fontos hozzáállás volt az egész ügyhöz, az az, hogy a színház munkáját, a színházi munka folyamatosságát biztosítani akarjuk és biztosítani fogjuk. Ez azt jelenti, és azt jelentette már a korábbi városi döntéseknél is, hogy a színház ez évi költségvetésénél, költségvetési döntéskor, a város önkormányzata biztosítja ugyanazt a támogatást, amit előző évben biztosított. És ez most is rendelkezésre áll. Persze ez egy pozíció, és bizonyos értelemben relalítvan jó pozíció, mert hogy ha ahhoz viszonyítjuk, hogy mit szeretnénk, és amit szeretne ez a csapat elérni, akkor sokkal de sokkal több támogatásra lenne szükség. Ha azt nézzük hogy más színházakban, és más önkormányzatoknál mi van, akkor persze azt mondjuk hogy ez a legjobb, mert másutt mindenütt kevesebbet adnak, mint előző évben... Budapest, Pécs, Szeged, Miskolc, sorolhatnám.

Az egy helyzet, mi lesz azzal a csomaggal, amely most kiderült, hogy az előző évi kötelezettségvállalás, és sok tíz millió forintos kifizetetlen számla. Április 19-én fogja tárgyalni a közgyűlés az előző évi mérlegadatok alapján az un. zárszámadását ill. a pénzmaradványok elosztását. A város és a közgyűlés ezeket, ezt a kifizetetlen vagy előző évről, mondjuk pontosan előző évről áthúzódó, következő évre történt kötelezettségvállalásokat, azt ki fogja fizetni a pénzmaradványból.

Többféle döntés lehet és volt előttünk, amikor erről gondolkodtunk, az egyik az, hogy értelemszerűen, ahogy az kisebb volumenű esetekben lenni szokott, az intézmény adott évi költségvetését terheli, és valamiből hiányozni fog az az összeg. A színháznál nem ezt akarjuk, és nem ezt fogjuk meglépni, hanem külön ezt a város biztosítani fogja. Éppen azért, mert az a közös cél, hogy az itt megkezdett szakmai munka, a csapatépítés, annak kiteljesedése folytatódhasson.

Arról hogy ez technikailag is hogy folytatódik, már Vidnyánszky Attilával beszélgettünk, nyitott felek beszélgetése volt ez, már az együttműködésre nyitott feleké, és ahogy őt is, önöket is szeretném biztosítani a város nevében arról, hogy a város a színház és a színház ügye mellett áll. Meg fogjuk építeni a Kamara Színházat, az un. Latinovits Színházat, tehát az a fejlesztő munka, ami itt elindult, az új színházi fejlesztéssel együtt ki is teljesedhet, és reményeink szerint ki is fog teljesedni.

A hogyan tovább-ban van egy olyan elem is, amely Csányi János igazgató úr későbbi szerepvállalásáról is szól. Kell tudniuk, az új színház építésével, színház szakmai koncepciójával kapcsolatos munkákat, ahogy igazgató úr eddig is végezte, ezután is végezni fogja, igényt tartunk a munkájára e tekintetben. A színház igazgatói megbízásáról lemondott, egész pontosan a magasabb vezetői megbízásáról, és kezdeményezte közös megegyezéssel igazgató úr a közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetését március 30-val. Mi megállapodtunk ebben, hogy ez akkor közös megegyezésként működni fog. Ki fogja írni a város a színházigazgatói pályázatot, és beszéltünk arról is, mind Jánossal, mind Attilával, hogy ez formai kötöttség értelemszerűen, amelyet meg kell tennünk, tehát nem arról van szó, hogy egy új szakmai elképzelést, és egy új szakmai iránnyal érkező embert várunk ide, erre a posztra.

Jelölt nincs, nem volt, és reményeink szerint lesz olyan, aki ezzel a társasággal, az intézmény művészeti vezetőjével maximálisan együtt tud működni, és azt a programot kell folytatnia, amit mi itt elkezdtünk. Nem könnyű a helyzet, mert ilyenkor mindig van döccenő, és mindig van probléma. Most is, ezekben a nehéz napokban, meg az elkövetkező hetekben meg hónapokban is szeretnénk úgy dolgozni, a város vezetőiként is, hogy a színházi munkában minél kisebb problémát okozzon ez a helyzet, ami előállt. A színház bírja a város támogatását, és a szakmai együttműködés tekintetében igazgató úr is bírja együttműködési készségünket. A mostani lépés pedig azt gondolom, hogy a legésszerűbben, a színházat legjobban védő módon történt, és ebben igazgató úré az oroszlánrész.

Köszönöm szépen Neki, és azt hiszem, hogy az elkövetkező néhány hétben az a legfontosabb, hogy mindnyájan végezzük a dolgunkat, és mert hogy ha arra figyelünk, és ezt tesszük, akkor az a munka, ami Csányi János és Vidnyánszky Attila vezetésével elkezdődött, az tud folytatódni tovább is. Ehhez minden olyan segítséget, ami szükséges, és amit mondtam, a város biztosítani fog.

Köszönöm szépen a figyelmet!

 

VIDNYÁNSZKY ATTILA HOZZÁSZÓLÁSA:


Nagyon kevés hozzáfűzni valóm van.

Ma egy ünnep kellett volna, hogy legyen. Születik egy előadás, mindamellett az kellene, hogy legyen ennek ellenére is, vagy ezzel együtt is. Jelen pillanatban és úgy gondolom, hogy az elkövetkező időben a folytonosságot megpróbálom én képviselni. Tárgyalunk még a várossal. Rettenetesen fontos számomra az, ami itt létrejött.

Nem készültem beszédre, de úgy éreztem, hogy el kell ezt mondanom. Egy igazi ügy ez, jó dolgokat csináltunk, egy csomó gyönyörűséges tervünk van, szeretném, hogy ha a hitünk a dologban megmaradna. Az az odaadás, amivel itt előadások születtek, az az odaadás a továbbiakban is létezne. Hinnénk abban, hogy ez egy különlegesen izgalmas szakmai vállalkozás, felépíteni azt, amiről János beszélt. Én úgy gondolom, hogy rövid időn belül, amint egy kicsit - nagyon hirtelen van most itt minden - kicsit tisztázódik a helyzet, akkor össze fogunk jönni megint, és részletesebben beszélgetni együtt is meg külön-külön minden érintettel, részleggel.

Köszönöm én is!

 

HORVÁTH LAJOS OTTÓ HOZZÁSZÓLÁSA:


Bocsánat, elnézést, ez a döntés - Horváth Lajos vagyok - és leginkább az Alpolgármester úrtól szeretnék kérdezni valamit, hogy ez a döntés úgy tűnik, hogy visszavonhatatlan, megmásíthatatlan. Tehát ez már egy olyan fázisban van, ahol most, amit Önök elmondtak, azt tulajdonképpen tudomásul kell venni. Így van?

 

HALÁSZ JÁNOS VÁLASZA:


Igen.

 

HORVÁTH LAJOS OTTÓ HOZZÁSZÓLÁSA:


Nem örülök neki! Nem örülök neki, mert valami hiányzik nekem, és hogyha valaki józan paraszti ésszel ezt végiggondolja, akkor valami lyukat érez.

Én sem készültem beszéddel, nem tudom, de lázas is az agyam, és nincs bennem ez a hűvös politikusi távolságtartó képesség, tehát lehet, hogy csapongani fogok, de valamire azért nagyon kíváncsi vagyok. Végeredményben én ezt nem tartom - nem úgy fogalmazok, hogy - jó döntésnek, de igazságosnak.

Van egy nagyon ismert Kossuth díjas kollégánk, akinek szinte mottója az, hogy "Az igazat mond, ne csak a valódit!". Na, most úgy érzem, hogy van egy valóság, de valahogy nem sül ki belőle az igazság. Ha János azt mondja, hogy két személyi felelős van a színházban, a gazdasági igazgató és az igazgató... na, most ők ketten felelnek a színház működéséért. Gondolom a gazdasági igazgató azért van, hogy a gazdasági működésért, az igazgató pedig mellette, fölötte valahogy az ő felügyeletével, valahogy működik.

Na most az, hogy a János ezt úgy meséli, és így mondja, hogy elé tettek valamit, ami nem úgy van, azt kinek kellene naprakészen nyomon követnie, a gazdasági igazgatónak, vagy az igazgatónak?

Tehát, amikor a felelősségről beszélünk, nekem az jut eszembe, hogy van egy lányom, egy nagyon okos, kitűnő tanuló lányom. De hogyha elmegy egy boltba, mondjuk a DM-be, és ott valakinek csórni támad kedve, és ő maga meg is teszi, és a lányom hátizsákjába is beledug valamit, majd elkapják őket az ajtónál, majd utána megjelenik nálam a rendőrség, és engem von felelősségre, és én ugyan felelek a lányomért, de spec. éppen ezért a tettéért nagyon nehezen tudok közvetlenül felelni. Természetesen vállalom, hogy az én lányom, és valahogy el kell intézni, de mi az igazság, vagy mi a retorzió ez esetben. Ugye?

Azon kívül én találkoztam rendőrrel úgy, hogy mentem az autómmal, megállított, és azt mondta, hogy nem ég az egyik lámpa. Megbüntetem. Mondom, nézze, ezt is teheti. Háromszáz kilométert utaztam - éppen Debrecen felé - mikor elindultam, jó volt. Közben kiégett, én nem vettem észre. Most, aki szolgál és véd, mint rendőr két dolgot tehet: szolgál és véd. Megvéd engem a balesethelyzettől, és szolgál azzal, hogy figyelmeztet. Vagy megbüntet, piszkosul, vagy figyelmeztet és elenged.

Tehát, amennyiben a gazdasági igazgató is felelős ezért a helyzetért, kérdezem én, hogy vele szemben indult e valamilyen eljárás, vagy legalább olyan következmény, mint a Jánossal szemben, mert ha kiderül, hogy nem közvetlenül a János tehet erről a helyzetről, mit tehet a jó rendőr? Azt mondja, hogy figyelmeztetem, és menjen tovább, és elkapom azt, aki hibázott.

Most egy autónál minden hasonlat sántít, mert lába sincs. De talán értitek, vagy érti Alpolgármester úr, hogy mi az én bajom. Tehát, hogy mit tehet egy Önkormányzat, amikor majd úgyis ezt - hogy mondjam - ezt az anomáliát, ezt majd egyensúlyba fogja hozni. Hogy föl van-é derítve ennek a helyzetnek az igazsága, nem csak a valósága? Mert ez, akármilyen kedvesen és udvariasan elválunk egymástól, a színház életében egy ilyen gesztus, egy ilyen tett ez nagyon mélyen befolyásolja a színház és a mi saját sorsunkat, akik itt most hónapról hónapra, napról napra rettenetesen sokat melóztunk. És sok anyagi áldozatot is vállaltunk, ugye nem kell mondanom, hogy a januártól márciusig tartó fizetésünkkel, és egyébként is az átszervezéssel kapcsolatos egzisztenciális küzdelmeinkkel.

Na, most ebben a helyzetben, azt érezzük, hogy valakik elkezdik itt rángatni a kormányt, el kell dönteni, hogy ki vezet. Most kicsit belegabalyodtam, de az a lényeg, hogy úgy érzem, valahogy, nem igazságos. Ha igazságos lenne, akkor... miközben a rendőrség, amikor én elütök egy gyalogost a zebrán, kideríti, hogy ki a hibás. Hogy ki a felelős, az egy más kérdés. Igazság szerint ki vétett? Aki lelépett a járdáról, vagy én. És hosszan vizsgálja ezt a dolgot, tehát hosszan, nem öt nap alatt, hanem hosszan. És utána lehet dönteni, mint egy jó szülőnek, hogy én azt a gyereket, akit hazahozott a rendőrség a DM-ből, halálra pofozom, és kirúgom, vagy nem.

Vagy például a feleségemnek ellopják a metrón a pénztárcáját, a havi fizetésünkkel, és hazajön, és én azt mondom, hogy innentől kezdve elválunk. Na, de hát apukám, nem én tüntettem el a pénzt, hanem kilopták, valaki kivette - most a lopást, direkt nem akarom ezt a szót használni -, nem én miattam tűnt el. Nem érdekel, elválok! Én akkor igazságtalan vagyok. Ő felelősséggel tartozik, mert nem itt kell tartani, hanem bent kell tartani, vagy a zsákban kell tartani, ezt ő nem vitatja. De mi az igazság?

Én igazságtalannak érzem ezt a döntést, és nem a János személyéről, mert most nem a János személyéről van szó, mert ha ezt a történetet meghallom, akkor énnekem a józan paraszti ész azt mondja, hogy valami hiányzik. Apukám, itt van egy luk. Van egy luk. Miért nem indult erről egy vizsgálat, ami kideríti, hogy hol történt a hiba, kinek a hibája, és nemcsak, hogy ki a felelős (amikor ő aláírta a szerződését, és vállalta a felelősséget), mert még egyszer mondom, sok minden módon lehet büntetni. El lehet venni azt a harminc milliót, és el lehet hagyni három bemutatót jövőre, stb. stb. Mert mi az igazság? Hol van az igazság? Én nem tartom ezt igazságosnak. Bocsásson meg, és elnézést kérek, hogy már majdnem vége volt és megakasztottam, de nekem ez így sántít.

"Valami bűzlik Dániában!"

 

HALÁSZ JÁNOS VÁLASZA:


Ki a hibás, és ki a felelős? Ezt kérdezted.

 

 HORVÁTH LAJOS OTTÓ KÖZBESZÓLÁSA:


Két különböző dolog, és az, hogy mi a valóság, és mi az igazság.

 

HALÁSZ JÁNOS VÁLASZA:


Ki a hibás és ki a felelős, és igazságos-e ez a döntés? Azzal kezdtem ugyanis az előző hozzászólásomat, hogy egy olyan helyzetben vagyunk, ami egyikőnk által sem vágyott helyzet. Amikor ilyenkor döntéseket hozunk, azok különösen nehezek. Ilyen helyzetekben sokféle döntést lehet hozni, de a költségvetési intézményi előírások mutatják azt, hogy milyen döntés születhet.

Az egyik döntés az az, hogy ilyenkor, ilyen mérvű esetekben, az Önkormányzat a magasabb vezetői megbízást visszavonja. Nem közös megegyezéssel, nem megbeszélve a dolgot, ezt megteszi minden esetben, és ezt meg is tenné most is.

A másik, hogy ebből a helyzetből mi következik? Az következik, hogy színházügy van, probléma van, gond van a színházzal... persze probléma, és azok megoldása most is terítéken van, csak hogy egy ilyen esetben az a helyi és szélesebb közvélemény előtt van, igaztalanul, feleslegesen ügyeket gyártó és kontra. Nem a színházügyről, a munkáról, az itt folyó tevékenységekről van szó elsősorban, hanem mindenféléről, ami felelős-gyártás, ki a hibás és így tovább. Igazgató úr, úgy döntött, hogy nem szeretne ebben az utcában járni.

A másik lehetőség, amit ő megtett: közös megegyezést kérve, lemondott a magasabb vezetői megbízásáról. Ez nem azt jelenti, hogy amennyiben szükséges a hibázó embereket megtalálni, hogy azt ne találná meg bárki is. Ami hiba volt, azt meg kell tudni, hogy ki hibázott, és annak persze vannak következményei. Ez most nem a társulat egésze, nem az alpolgármester, nem a nem tudom ki dönti el, annak megvannak a pénzügyi szabályzatban előírt dolgai, és le kell vonni a következtetéseket. De azzal, hogy igazgató úr ezt az utat választotta, a közös megegyezés kérdésében, ebben megegyeztük, azzal kapcsolatosan az a helyzet, ami az Ön alapkérdése volt, hogy visszafordítható-e ez a dolog. Ez a dolog nem fordítható vissza, de nem arról van szó, hogy a rosszabb folyamatot kellene visszafordítani. Minden más megoldás, ami ebben a helyzetben a város előtt kínálkozik, az ennél csak rosszabb személyesen is, mindnyájunknak, mindenkinek, és a színház ügyének is.

Ebben a helyzetben különlegesen nehéz meghozni egy személynek egy döntést, és ezért mutat nagy lélekre, amit Csányi János tett, és talán ennek a döntésnek a méltósága az amely... hogyha nem is érzi igazságosnak a döntést, de azért ezen hozzáállása azt mutatja, vagy azt érzékelteti kicsit velünk, hogy az igazságosság keresése helyett most sokkal inkább méltányoljuk azt, amit ő tett. Én ezt tudom most tenni, és tovább segíteni a színház dolgait és ügyeit, és nem azzal foglalkozni a következő napokban és hetekben, hogy milyen problémák vannak a színházban. Majd azt elvégzik azok, akiknek kell, nem akarom, nem szabad, nincs értelme arra a vezetői és politikai szintre emelni az ügyet, amely - látjuk Magyarországon, amikor ilyen szintre kerülnek ügyek - inkább mindig szétvernek bizonyos fontos dolgokat, ahelyett hogy segítenék. Ezt nem akarjuk, segíteni akarjuk a dolgokat, és Jánosnak a döntése ezt mind lehetővé teszi. Ezért is mondom és jogilag is ez a helyzet, az ő döntése után, hogy ez nem visszafordítható, és a lehetőségek közül ugyanakkor a legoptimálisabb megoldás. Nyilván ezért is választotta ezt.

Köszönöm szépen!

 

CSÁNYI JÁNOS:


A társulati ülést bezárom.

 

forrás: Csokonai Színház, Debrecen