Gyuszi bácsi újra árul

A Sose halunk meg címû film 1993-ban hatalmasat durrant. Mindenki szerette a mozit, a csetlõ-botló vállfaárus történetét, amelyet mindannyian a magunkének éreztünk, mert a kisemberrõl, az õ küzdelmérõl, rólunk szólt. Arról, hogy a jég hátán is meg lehet élni egy olyan világban, amelyben semmi nem szólt amellett, hogy csupa boldogság az élet, és sose halunk meg. /Interjú Koltai Róberttel a József Attila Színház Sose halunk meg címû elõadásának szombati premierje kapcsán/

Tavaly decemberben újból fölbukkant a Sose halunk meg, ezúttal a Szolnoki Szigligeti Színház színpadán. Nagy sikerrel futott a színdarab a Tisza-parti városban, április 14-étől pedig már a budapesti közönség is összevetheti a filmet a zenés színházi változattal. A munkafolyamatról a film rendezőjét, a József Attila színházi előadás főszereplőjét, Koltai Róbertet kérdeztük.
 
- Miért épp Szolnokra esett a választásuk az első bemutató alkalmával?

Koltai Róbert: Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy talán lehetne egy színpadi változata a Sose halunk meg-nek. A története változatos, eseménydús, a szereplők lóversenyre mennek, piacon járnak. És akkor Szikora János, a Szigligeti Színház igazgatója felajánlotta, rendezzem meg náluk az előadást. Rendben, mondtam, de akkor legyen zenés darab.

- Siker lett Szolnokon a Sose halunk meg?

Koltai Róbert: Esténként egy gombostűt sem lehetett leejteni a nézőtéren. Harmincháromszor játszottuk, s talán még mehetett volna párszor a darab.

- Mennyiben lett más a színpadi változat a filmhez képest?

Koltai Róbert: Mást követel egy zenés darab, és mást egy film. Amit a filmben egy vágással meg lehet oldani, ahhoz a színpadon más eszközre van szükség.

- És mennyiben változott Gyuszi bácsi karaktere az eltelt tizennégy esztendő alatt?


Jelenet a Szolnoki Szigligeti Színház Sose halunk meg c. előadásból Fotó: Csabai István


Koltai Róbert: A kisember küzdelme, a jóindulatú lókötő, aki még a saját családját is bajba keveri, és megy tűzön-vízen keresztül, vagyis a lényeg megmaradt. De színpadon játszani kimerítőbb a rengeteg koreográfia, a dalok miatt.

- Milyen volt az igazi Gyuszi bácsi?

Koltai Róbert: Szegény édesanyám már a csöngetéséről felismerte, olyankor mindig összerezzent, mert tudta, hogy az öreg kölcsön akar kérni... Gyuszi bácsi mindenkit föl tudott vidítani, miközben a saját élete meg elfutott mellette.

- Öntől is hallhatunk dalokat az előadás során?

Koltai Róbert: Ötben is van szerencsém énekelni.

- Miért esett a választás Szabó Mátéra mint rendezőre? Talán, mert Szolnokon is ő állította színre a darabot? Egyáltalán, nem is fordult meg a fejében, hogy Ön rendezze az előadást?

Koltai Róbert: Dehogynem, az eredeti terv még ez volt, de aztán rájöttünk, hogy játszani és rendezni nem tudok egyszerre. Én sokat tudtam a történetről, mélyebben benne voltam, Mátéval pedig régebben is gyakran beszélgettünk, sok esetben fordult hozzám tanácsért, így valahogy adta magát, hogy ő rendezzen.

- Mi okozta a legnagyobb problémát a próbafolyamat során?

Koltai Róbert: Minden próba sok gonddal jár, de utána az előadás mindig öröm!

- És mi volt a legkedvesebb pillanat az Ön számára az eltelt időszakban?

Koltai Róbert: Sok emlékezetes pillanatra emlékszem, de igazából akkor érzem majd a földöntúli boldogságot, ha már a közönség is ott lesz a nézőtéren. Rengeteg impulzust képesek adni, valósággal fölforrósítják a hangulatot.

- Mit vár a darabtól a filmmel való összevetésben?

Koltai Róbert: Valójában a kettőt nem lehet hasonlítani egymáshoz, de akik látták mindkettőt, azt mondják, imitt-amott a színpadi változat fölül is múlja a filmet. 

Velkei Tamás