Ha akartam, ha nem

Amint az elmúlt években már megszoktuk, idén is április 1-jén vált nyilvánossá a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja. A fesztiválra válogató Dömölky János filmrendezõ körülbelül százhúsz-százharminc elõadást nézett határainkon innen és túl.

- Két "szenzációra" számot tartó pontja van a válogatásnak. Bekerült Mohácsi János politikai viharokat keltő darabja, az 56 06/ őrült lélek vert hadak. Mohácsi jelenléte a POSZT-on önmagában persze senkit sem lep meg, ám a forrongó hangulat miatt választásával Ön átfogóbb kérdésekben is állást foglal. Ha akar - ha nem.
 
Dömölky János: Ha nem. Nem állásfoglalásra vállalkoztam. A Színházi Társaság megtisztelt a felkérésével, nyilván arra kíváncsiak, ami én vagyok, tudok lenni. Már a hajcihő előtt tudtam, hogy ennek az előadásnak javaslataim között van a helye, mi több, a debreceni, Vidnyánszky Attila rendezte Liberté ’56-tal együtt. Tehát semmi "szenzáció". 


Varga Gabi és Andrássy Máté a debreceni Csokonai Színház Liberte '56 c. előadásban
Fotó: Máthé András

- Szempontja volt, hogy az évforduló miatt 56-os előadás mindenképpen legyen a válogatásban?

Dömölky János:  Alapvető szempontom a "miért" és a "hogyan" volt. Miért veszi elő, mutatja be egy színház a darabot, és hogyan valósítja meg. Természetesen, mint minden magyarul gondolkodó ember, az ötvenedik évfordulót nem zárhattam ki a fejemből. Ha a magyar színház megünnepli 56-ot, és két ilyen igényű, tehetséges előadást hoz létre, mint a kaposvári és a debreceni, akkor ezeket feltétlenül neveznem kell.

- Térjünk át a másik "nem szenzációra". Meglehetősen zaklatott évadot zár a magyar színház: a fővárosi direktorok a minisztériummal és az önkormányzattal vitáznak, Kaposvárt jog-és múltsértéssel vádolták, egyes vidéki színigazgatók posztja mandátumuk lejárta előtt veszélybe kerül(het). Ön tizennégy előadást nevezhetett az országos színházi találkozóra, ebből nyolcat igazgató, főrendező vagy művészeti vezető jegyez. Mohácsi, Zsámbéki, Mácsai, Vidnyánszky, Bodolay, Balikó, Alföldi, Tompa. Ilyen módon sem kívánt véleményt formálni?    

Dömölky János: Nem.  
  
- Mindez puszta véletlen?
 
Dömölky János: Nem. A mai magyar színház és az én - éppen pont most itt - esetlegességem. Én, mint vendég (kollaboráns!), és a mai magyar színház épp egy ilyen helyzetet produkáltunk. Az ön által felsorolt, szerencsétlen, nagy művészek, akik pluszteherként magukra vették az egyre lehetetlenebbé váló színházi létezés minden terhét, "színházcsinálók".  Azt, hogy a színházak éppen megint drámai helyzetbe kerültek, érzékelnem kellett, ha akartam, ha nem. Ez egy kis ország. Nem az itt a fő probléma, hogy hány igazgató rendez, hanem az, hogy mindenki rendezhet, és mindenki úgy is tesz, mintha rendezne. Nem tisztem példákat hozni, de olyan képtelen és nívótlan előadásokat is láttam, melyek életveszélyesek - nemcsak az adott színházra nézve, hanem az egész magyar színházi lét szempontjából is.  
              
- Korábban mondta, az Örkény Színházban a produkciók egymással versenyeztek. Hol tapasztalt még hasonlót?


Jelenet az Örkény Színház Finito c. előadásából
Fotó: Gordon Eszter

Dömölky János:  Mielőtt válaszolnék, el kell mondanom, vannak olyan gondolataim, melyeket szívesen, sőt kötelezőn megosztok a nyilvánossággal, viszont alapvető szempont, hogy kollaboráns vagyok a magyar színházzal, és ez már magánügy. Drukkolok nekik, egyetértek fájdalmaikkal, örömeikkel, szeretném, ha mindaz a rémség, ami most a fejük fölött lebeg, nem történne meg. Mert akárhogy nézzük, a színház Magyarországon az egyetlen igazán még működő kulturális tevékenység. Lehet, hogy pontatlan a szám, de úgy tudom, öt és fél millió nézője van évente. Adja isten (az ki és hol?), hogy legyen lehetőség arra, hogy tovább növekedjen!

- Mit nevez rémségnek?

Dömölky János: Öreg róka vagyok már a pályán, ha akarom, ha nem, megéltem egy média- és egy filmtörvényt. Mindkettő a szakmámba vág, és úgy gondolom, ezek a törvények, minden ellentétes híreszteléssel szemben gyengítették - és akkor finom vagyok -, ezeknek a szakmáknak a művészi, gondolati, szellemi létét. Sajnos, a fent említett kettős problémához tartozik a "jópofizás". A "jópofizó" színház - ahogy magamban neveztem - önként és dalolva, valójában kényszerülve csak szórakoztatni akarja az ő drága, édes közönségét (kvázi felhőtlenít). Mit is jelent ez? Állambácsi és közönségnéni vágyott nászát. Tombol most. Mindenki fogyasztó, minden áru. Az állambácsi arra hivatkozva vonul ki a finanszírozásból, hogy a művészet is csak üzlet, valami feneketlen dolog, amibe végtelenül dobálni kell a pénzt. És a színházba fektetett pénz akkor igazolódik állambácsinak, ha a közönségnéni elájul, élvez, boldog, kikapcsolódik, "szórakoz" és fogyaszt. A kultúra más, és hál’ Isten több mint holmi... A jegykezelők mindenütt azt mondják: "Jó szórakozást kívánok!" - ez gesztusnak kedves, de a közönségnek elsősorban nem szórakoznia kell. Ennél többnek kell történnie. Valami öreg már tudta, sejtette, hogy létezik valami, amit katarzisnak nevezett el.

- Tehát hol lát most biztató művészi tevékenységet, színvonalas produkciók egymásutánját?

Dömölky János:  Közhely, de tény: izgalmas és biztató a határon túli magyar színjátszás. Fájdalmamra, csak egy-egy határon túli előadás lehetett a hét-hétben. Tudtam volna még nevezni.

- Mondana példát?

Dömölky János: Nagyszerűek voltak a Vajdaságban látott előadások. Javasoltam a POSZT-ra egy versenyen kívüli programot, melyet "vajdasági nap"-nak kereszteltem. Egy újvidéki és két szabadkai produkcióról van szó: A kommunizmus története, a határon túli fesztiválon már díjazott Záróra, és a Csáth Géza írásaiból összeállított 0,1 gramm. Ha ez a három előadás megjelenhetne, talán enyhülne az abból fakadó hiányérzet, hogy csak kettőt nevezhettem, és egyben jelezhetném ezt a válogatói problémát is.


Jelenet Urbán András Társulat 0,1 gramm c. előadásból

- Mely egyébként évről évre felmerül. Ön hogyan oldaná meg a határon túli színházak "fesztiválproblémáját"?
 
Dömölky János: Természetesen a határon túli fesztiváldíj automatikusan biztosít helyet a POSZT-on való részvételre, és ennek kellene történnie más rangos fesztiválok elismerése esetében is.

- Jelen lesz Beregszász és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója, a Halál-álom, Vladislav Troickij rendezésében, és Kolozsvárról a Tompa Gábor jegyezte Hosszú péntek.

Dömölky János: Utóbbi Kertész Imre regényéből (Kaddis a meg nem született gyermekért) született, egy kiemelkedő színházi szakember, Visky András adaptációjában. A kolozsvári Oidipuszt csak azért nem válogattam be, mert nem akartam ezt a szűk keretet egyetlen színházra "szegényíteni". Ha minden igaz, javaslatomra Jordán Tamás hamarosan meghívja az előadást a Nemzeti Színházba. Budapesten túl, határon innen is találtam reménykednivalót. A vidékinek nevezett, megalázott és megszomorított magyar színházak hihetetlen tehetséggel, bátorsággal és erőbedobással dolgoznak a színház igazán.


Jelenet a Kolozsvári Állami magyar Színház Oidipusz király c. előadásából

- Leginkább Eger fogta meg? Itt a szűk keret dacára is két előadást javasolt.

Dömölky János: Nekem valóban kiemelkedik a sorból. Ép és egészséges a társulat, jó minőségű a repertoár. Az egyik választottam Radoslav Milenković Tangója, amiben egy elképesztően tehetséges ifjú színész, Vajda Milán játssza a főszerepet, a másik A párnaember, mellyel egy ígéretes rendezőegyéniség, Dömötör András mutatkozik be.


Kaszás Gergő az egri Gárdonyi Géza Színház A párnaember c. előadásban
Fotó: Gál Gábor

- Mindössze négy fővárosi színház van jelen. Sokat választott vidékről. 
 
Dömölky János: Nem én tehetek róla, sőt, vidékről még többet is be tudtam volna tenni a programba. Szerettem volna jelölni a szolnoki Az eltűnt idő nyomábant, de a POSZT-szabályzat szerint szóba se jöhetett, mert nem ebben a válogatási ciklusban mutatták be. Bámulatos színházvezetői bátorság és remek előadás a miskolci Látatlan találkozások. Kedveltem két zenés darabot, a zalaegerszegi Koldusoperát és a szegedi Mechanikus narancsot. Több vitatkozni való vállalkozást láttam mai magyar szerzők darabjaiból - például két Egressy Zoltán-drámát (Baleset, Három koporsó), Kiss Csabától a debreceni Kun Lászlót, és Veszprémben az Igézetet, Sultz Sándor művét, mely Vajda János híres Ginájáról szól. Sajnos, ezeknek nem maradt hely. Jelöltem viszont a kecskeméti Danton halálát - figyelemre méltó a darabról való gondolkodás, csodás a látvány és a kép, remek, mint mindig, a Székely-Jánoskúti páros -, és a miskolci Tolsztojt, a Legenda a lóról-t. Többen kérdezték már, melyek a kedvenceim.


Ács Bálint, Meszléry Judit, Benczédi Sándor, Ónodi Gábor, Szalma Tamás, Dobra Mária a veszprémi Petőfi Színház Baleset c. előadásában

- Ez a kérdés minden válogató rémálma.

Dömölky János: Most mégis elmondanám. A Bárkán Alföldi Róberttől a Szentivánéji álom, Balikó rendezése, A Senák, és a nyíregyházi Kétfejű fenevad, melyet Koltai M. Gábor vitt színre. Persze a többit is nagyon szeretem. Kiváltképp a Finitót. Az Örkény, a Madách nyomorított helyzetű, árva fiókszínházacskája - mint már szóba került - előadásról előadásra csak magával versengett. Itt is nagyon tetszett Dömötör András munkája, a Vízkereszt, és Bereményi Géza szellemes, elegáns Szép Ernő-egyfelvonásosai. Ami itt történik, ami ebből a színházból árad, figyelemreméltóan izgalmas színházi tett.

- E három előadás három különböző műfaj. Mivel futott be a Finito?

Dömölky János: Az alapanyaggal. A jelenlegi könnyből, vérből, szennyből építkező előadás, egészen kiváló színészekkel, és mit tesz isten, az igazgató rendezésében. És az igazgató mint színész is pontos, a színpadon is a helyén van.

- Van még olyan budapesti színház, ahonnan szíve szerint több produkciót is válogatott volna?  

Dömölky János: Talán a Katonából, A nagy Sganarelle és társát, Bodó Viktor rendezésében. Őt is rendkívül izgalmas színházi fiatalnak gondolom, ismertem meg.


Hajduk Károly, Rezes Judit, Keresztes Tamás a Katona József Színház A nagy Sganarelle és társa c. előadásban
Fotó: Nehéz Andrea

- A karnevál utolsó éjszakáját a válogatás legvégén nézte. Ez ütötte ki Bodót az utolsó pillanatban?

Dömölky János: Igen. Számomra ez volt az igazi Katona-produkció.


Ujlaki Dénes, Fullajtár Andrea, Kocsis Gergely a Katona József Színház A karnevál utolsó éjszakája c előadásából
Fotó: Lehotka Judit Zolka

- Idén több olyan társulat is kimaradt, melyek az utóbbi években a fesztivál stabil, díjnyertes résztvevői voltak. Gondolok a Krétakörre és Pintér Béla társulatára.

Dömölky János: Ebben az esetben én vagyok instabil. Úgy gondolom, nem bérelt helyek kiosztása volt a feladatom, ezen kívül ezekkel a társulatokkal (tudom, én vagyok a hibás) először találkoztam, így még arra sem volt lehetőségem, hogy önmagukhoz mérjem a produkcióikat. Színházukat nagy örömmel néztem - tudom, elismerésem kevés, de ezt azzal kívántam kifejezni, hogy javasoltam, a versenyprogrammal szorosan összekapcsolódó OFF-programok közé feltétlenül hívják meg a TÁP-, és a Baltazár Színházat, a Janus Pannonius Egyetem egyik előadását, és a Krétakörtől A jeget. Nemrég tudtam meg, hogy a Hamletjüket pénzhiány miatt csak iskolákban tudják játszani. Ha erről időben értesülök, egészen biztosan ott lettem volna.


Rába Roland és Terhes Sándor a Krétakör A jég c. előadásában
Fotó: Nehéz Andrea

  - Márton András tavaly azzal a tanáccsal adta le a válogatást a POSZT vezetőinek és Jordán Tamásnak, hogy érdemes lenne filmrendezőt megbízni a nevezés feladatával. Letapintható ezen a listán, hogy egy filmes szakember szemével készült?

Dömölky János: Nem. Ez egy "mv." válogatása, akinek véletlenül az a foglalkozása, hogy televízió- és mozifilmeket is rendezett. Talán közelebb kerülnénk az igazsághoz, ha azt mondanánk, ez egy velünk élő értelmiségi listája, ha rólam van szó, szívesebben használnám az "érzelmiségi" jelzőt. Társművészetben munkálkodó egyén. A két műfaj - a film és a színház - annyira más, annyit rontott már és ront folyamatosan egymáson, hogy vétek a kettőt egymás hatására-rovására felemlegetni.

- Ezzel együtt, beválogatta Eszenyi Enikő rendezését, Az ünnepet, melynek legendás filmes előzménye van, Születésnap címen.


Kamarás Iván és Hegedűs D. Géza a Vígszínház Az ünnep című előadásban
Forrás: Almási J. Csaba

Dömölky János: Távolabbról közelítek: eleve nem szeretem azokat a színpadi és filmműveket, melyek a világirodalom csúcsteljesítményeiből születnek, és épp így nem kedvelem azokat a színházi előadásokat, melyek a filmművészet csúcsteljesítménye után kerülnek színpadra. Az ünnepnek ezt meg tudtam bocsátani. Sőt, Eszenyi adekvát, bravúros rendezői teljesítménnyel még fokozta is a színpadi megismétlődést. Élő színházat, látványt teremtett, de nem ölte meg a színház a filmet - és fordítva sem. 
   
- Milyen hiányosságai vannak filmes szemmel a magyar színháznak?

Dömölky János: Beszélhetnénk a szakértelem hiányáról, a szakma árulásairól és kihalásáról és az egyre növekvő rendezői, nézői igénytelenségről is. A szakmán kívüli világ és a hatalom rossz automatizmusai vezetnek ehhez. Szóval, ugyanazok a hiányosságai, mint a magyar filmnek, és általában a magyar kultúrának: kevés a pénz, sok a megalázottság és megszomorítottság, és kevéssé építkeznek egymás mindenek ellenére működő értékeiből.

Kővári Orsolya

 

Kapcsolódó cikk:

• POSZT 2007 - Versenyprogram
• Shilling Árpád helyreigazítása az interjúban elhangzottakhoz kapcsolódóan