Néma tanú

Szép, intelligens, utódait rendkívül féltõ, ellenálló típus. Ellenáll szélnek, esõnek, ellenségnek. Minden közhelynek, de nem minden közönségnek. Zsótér Sándor (Kossuth-díjas) elõadása különös állatfajta. Cursus zsotericus. (Ejtsd: ahogy érted.)


Nagy Zsolt

[Színhely]

Hungária körút. Vakok Állami Intézete. Nádor terem. A teremben lévő Ottó (a meráni királyné öccse) elmeséli a teremben lévő Biberachnak (lovag, német), hogyan szándékszik meghódítani Melindát, a nagyúr feleségét. Gertrúd, a királyné, közben fülsértő gyönyörűséggel cibálja a teremben lévő csembaló billentyűit - Sáry László zenéjére. Idegességet, bizonytalanságot, zavart sikít a zene. Vakon is szembesülünk azzal a felismeréssel, hogy mi vesz körül falakon innen és túl. A teremben, térdeire kuporodva, életnagyságú, gyönyörű szürkemarha. (Hungarikum.) Mű, de a tekintete valódi. Néma tanú.
A tér (magyar szecesszió) három részben háromféle elrendezésben kél életre. Jobbra, balra, valamint szemben, a magyar történelem legendás figuráit ábrázoló ólomüveg ablakok előtt. Ide van ültetve a magyar szürke. Előbb magában, majd két társával együtt. A változó játéktérben állandó a jelenléte. A játék stílusát e folyamatos jelenlét határozza meg, nem az "elbeszélő és érzelmes" terem gyönyörűsége. Az csak a látszat. Metonímia: azaz a jelentések fizikai érintkezése. A valóságosnak tűnő, szoborrá merevedett állatok ősereje vadít meg, nem az esztétizáló színhely. (A látvány sokrétűségét díszlettervezőként Ambrus Mária jegyzi, a szürkemarhákat a Katus Art Bt. készítette.)
A színházi teremtés gyilkos folyamatának ellentmondva e kavargásban nem nyugtat meg a végeredmény állandósága. A behatárolt idejű változás (próba) és a megjegecesedett örökkévalóság (előadás) itt nem határolódik el. Amit előadásként látunk, egy örökös próba részlete is lehetne. Kiforratlanabb, unalmában talán szebb és izgalmasabb, mindenesetre más, mint lenne a hagyományosabb értelemben vett előadás. Ki tudja - bizonyos mozzanati talán sohasem lehetnek véglegesek.


Láng Annamária, Sárosdi Lilla

[Mi a marha?]
"Melinda azt hiszi, Bánk megölte a gyereket, de Bánk kimutat az ablakon a Hungária körútra: ott viszik tömlöczbe Mikhált. Kezénél a fiú." Zsótért mindig körül lengi valami lázítóan vad és újszerű. Ebben ezúttal nagy szerepe van a műsorfüzetnek. (A színház helyében ingyen osztogatnám, ha lehet.) Ungár Júlia dramaturg remekműve, aki mély humorral és eredeti helyesírással stilizálja a történetet, miközben Katona szövegének emblematikus mondatait is lazán újraértelmezi.
A kérdés csak az, hogy mi a marha? Ágy, pad, domb, búvóhely, fallikus jelkép, gyilkos fegyver. A halálnemek között például a marha szarva általi fölnyársalásnak, illetve a marhák közé szorulásnak nagy a jelentősége. Így végzi Gertrudis, aki Biberách porával bealtatva dől egyikről a másikra, míg Bánk-bán föl nem tuszkolja az álló helyzetbe merevedett legmagasabbra. Addig-addig, amíg ott nem marad. Na, akkor trónus. De mindenekelőtt és legelsősorban néma tanú. A magyar történelem néma tanúja. A valódi Bánkoké és valódi Gertudoké. Az idegen feleség elvesztése után újranősülő II. Endréé, aki megbocsát Bánknak, sőt, az 1222-ben megalkotott Aranybullában szentesíti a nemesség régi óhaját, az idegenek jogainak megnyirbálását. Valamint IV. Béláé, aki uralomra jutása után fölkavarja a múltat, pert indít Bánk ellen a régi bűn miatt, s elkoboztatja birtokait. (Hm.) Továbbá a harminckilenc évesen elhunyt Katona József kecskeméti al- majd főügyészé, aki csak nyomtatott formában láthatta viszont a drámáját, mert annak előadását betiltották, s akinek macsó humorral fűszerezett darabját (pl. "Nevetni vagy pedig könnyezni: az mindegy az asszonyoknál.") az eredeti szöveggel mutatta be a Krétakör színház.
Na, ez mind a marha.


Nagy Zsolt, Schilling Árpád

[Mindegy]
A Krétakör színészei változó szinten birkóznak meg az archaizáló szöveggel, bár meg kell adni, aki előgyakorlat nélkül, hirtelen fölindulásból kezdi olvasni az eredeti művet, így is értékeli a teljesítményüket. A nadrágszoknyában és színes harisnyanadrágban rohangászó férfifigurák eggyel szürkébbek a női alakoknál. (Benedek Mari jelmezei pont úgy stilizálják a korhű ruhákat, mint Zsótér Sándor a darabot.) Nagy Zsolt Bánkja piros mackófelsőt is kap, ettől nem veszíti el a méltóságát, viszont ennek ellenére elveszíti a nagyúr tragédiájának változatos színeit. Monokróm mai fiatal, gyötrődésének nincs formátuma. Bánki Gergely nőcsábító Ottója kezdettől nagy eséllyel szarvazza fel, Terhes Sándor Peturja szövegmondásban leiskolázza. A békétlenek lázadásába unott színek vegyülnek. Schilling Árpád rendező, a Krétakör vezetője Biberách, a német ritter szerepében lézeng. Olyan, mintha Tilo Werner helyett ugrott volna be. Bánk és Melinda gyermekét egy élő nyúl adja. Névtelen szereplő. Sárosdi Lilla a tradíciókkal ellentétben dühödt Melindát játszik, enyhe beszédhibáját ezúttal nem építi be a szerepbe. Péterfy Borbála a darabbéli Bendeleiben Izidóra puszta látomása.
A kollektív tudattalan szokásosnál is nagyobb szerepe amúgy is képekbe szerkeszti Zsótérnál a történetet. A különleges szépségű Láng Annamária bonyolult Gertrudisának "civilből való" föléledése, majd II. Endrévé alakulása a legszebb színházi pillanat. A hatalom változatlansága? Legyőzhetetlensége? Mindegy. (1897-ben Magyarországon olaszul is bemutatták a drámát Aliprandi asszony főszereplésével. Ebben Gertrudis haláljelenete nyűgözte le legjobban a kritikusokat. Itt a "föltámadása" hivatott erre.)
Fájdalommal jegyzem meg, hogy mindezzel együtt Zsótér Bánk-bánja fájdalommentes történet. Kivéve a nyulat.

Szerző: Kállai Katalin
Fotó: Nehéz Andrea

****

SÁNDOR, HAGYD A NYULAT!

Kállai Katalin jegyzete

Legfőképp azért, mert nem jó az állatnak. De azért is hagyd, mert jön a nyúl és szétdúlja a Bánk-bánodat. Ez a nyuszi bosszúja. Nem játszik neked. Nem színészkedik A szemében valódi a rettegés. (Ne mondd, hogy ezt akartad.) A nyúlon innen még vérkomoly színház van. A nyúlon túl a valóság maga. Pontosabban a nyúl az. Ülünk a nézőtéren és nézzük, hogy fél. Társaid vagyunk a cinkosságban. (Is.) És ezt nem teheted! Te, aki az intellektualitást, a humor méltóságát képviseled a színházban, te, aki helyettünk meséled a történeteinket, pont te végképpen nem.
Katona Józsefet fölfedezted újra. Rendben van. De nincs az a nemzeti dráma, ami megérné egy nyúl szenvedését. Már sajnálom, hogy gyáva voltam, és nem álltam föl előadás közben, vagy nem mentettem ki ebből a helyzetből valahogy.
Az összes nyúl nevében kérem.
Sándor, hagyd a nyulat!

(A Krétakör színház Zsótér Sándor rendezte Bánk-bán előadásának végén - a mindvégig jelenlévő, életnagyságú műmarhák mellett - színre kerül egy élő nyúl is. Próbál menekülni, láthatóan rosszul érzi magát. Nem tudja, hogy ez csak színház.)