Ledarálnakeltűntem

Kidugja a nyelvét és félreérthetetlen szándékkal invitál a színfalak mögé. Nem tágít akkor sem, mikor zavartan megrázom a fejem. A résnyire nyitott ajtó mögül elmutogatja, hogy akkor bökjem meg a szomszédomat, és küldjem õt hátra. Közben megy az elõadás.


A társulat előadás után.
Jobbra leghátul Bodó Viktor. A golyófejű Vajdai Vilmos

Vajdai Vilmos különszáma sok finomságot rejteget, és igazán enyhe közjáték a szigorúan 18 éven felülieknek szóló darabban, amely tagadja, hogy A per című Franz Kafka-regény színpadi adaptációja lenne, viszont elismeri, hogy annak nagy szerepe volt a létrejöttében. Bodó Viktor (és a Katona József Színház társulatának) Ledarálnakeltűntem című modern őrülete, amely az elmúlt két évben a magyarországiak mellett több nemzetközi díjat is begyűjtött, s Dublintól Szarajevóig bejárta Európát, a düsseldorfi és frankfurti vendégszereplések után eljutott Berlinbe. A Hebbel am Uferben adták elő, a Hallesches Tor és Möckernbrücke metrómegállók között, a Tempelhofer Ufer 10-ben.


Jelenet a berlini előadásból

Az élő organizmusként, előadásról-előadásra változó produkció egyaránt provokál nézőt és színészi improvizációt. Mindkettőt szigorú határok között tartva. Egy bizonyos József K.-t (vagy nevezhetjük K. Józsefnek akár) brutális körülmények közt letartóztatnak, de úgy, hogy közben hagyják szabadon járni-kelni. Ezt először viccnek veszi, ám a számos ütleg és bőrének öngyújtóval való pörkölése után már nem teszi. Közben oda nem illő dalokat énekelnek (jól), kabaréjeleneteket imitálnak, cigarettát, valamint 100 eurónyi összeget kérnek a nézőktől. Utóbbit a nézők nem adnak. Vajdai perverz ügyvédjének invitálására nem megy a színfalak mögé senki, de ez nem tartja vissza attól, hogy magévá tegye a színpadon lévőket, egy óriási műhímvessző hosszadalmas kilövellésével tetőzve be a jelenetet. (A nézőinvitálás amúgy nem személyre szól, az lesz az áldozata, aki beül a "sávba".) József K., persze, mindvégig szenved, igen nehezen éli meg a létezést és a létezéssel való permanens pereskedést. Továbbá a lúzer nőket és a sok hülyét, aki körülötte osztja az észt, miközben az előadásról szóló kritikákat olvasgat, ezúttal a Criticai Lapokat.


Jelenet a berlini előadásból

Hogy mit ért ebből a német közönség? Mindent. Még azt is, amit nem. (Mert a szöveget sokszor a magyar anyanyelvű sem érti. Direkt.) Viszont annyira színházból van az egész, hogy német föliratozás nélkül is pontosan értené a humorát, a tragédiáját, az ellehetetlenülés ön- és közveszélyes jelenetekbe fojtott grandiózus életképét.
 A népköltészet városi falfirka műfajából merített cím (a vendéglátó ország nyelvén: Gehacktundverschwunden) József K. szomorú sorsának beteljesülését előlegezi meg. Keresztes Tamás úgy "nőtt föl" a szerepben, hogy - a számos más díjjal is elismert előadásban nyújtott alakításáért - 2005-ben Magyarországon megkapta az évad legjobb 30 év alatti színészének járó díjat, közvetlen utána a legígéretesebb pályakezdőét, majd egy évvel később a lengyelországi Torunban a legjobb (felnőtt) színészét.


Jelenet a berlini előadásból

Ő az életveszélyes ötletparádé kiváltója, szenvedő alanya és legfőbb humorforrása. A halálos komolysággal átélt megrázkódtatások közepette teret enged a további tizennégy szereplőnek, akik teljes színészi arzenáljukat elénk tárva, elszánt kreativitással alkotják meg előadásról-előadásra a Kafka-Vinnai-Bodó triász dühödt vádiratát. A szöveg alakításában/alakulásában kezdettől fogva részt vesznek a színészek, a kényszerű szereplőcserékkel így a szövegek is nagyot változnak, megjegyzem, ugyanez történik cserék nélkül is. Jelenetek jönnek és mennek, szépséges lányok szépséges ruhákban adnak bele apait-anyait, bamba vagy hataloméhes férfiak kínoznak és kínoztatnak, ám a lényeg marad. Berlinben ezért hangos bravózás a hála. (A jövő évadra a Ledarálnakeltűntem meghívást kapott a BITEF-re, továbbá Tokióba és New Yorkba.)
 A Katona József Színház vendégjátékával egy időben javában zajlik Berlinben a Theatertreffen, Németország legrangosabb színházi fesztiválja. Az ideit TT07 néven emlegetik.

Szerző: Kállai Katalin
Fotó: Szkárossy Zsuzsa


Bodó Viktor, rendező

****
 
Crushedanddisappeared
A Successful Guest Performance in Berlin

<<< ENGLISH VERSION >>>