Vérfürdő, Oreszteia

Átlátszó mûanyagkötényben várják az elõadás kezdetét. Nyugodtak, alig mocorognak. Mintha nem éreznék a falakra száradt vér fenyegetését.
Michael Thalheimer német kultrendezõ nevét a Deutsches Theater tavaly októberi vendégjátéka után kapta fel a magyar sajtó, mikor is újságírók elõtt megtépkedte a Nemzeti Színház egyik szobanövényét. Azt fájlalta, hogy a nemzet színháza Magyarországon ilyen rondára sikerült. Az itt vendégeskedõ Faust I. már nem az elsõ munkája volt, amit a magyar közönség láthatott. 2003-ban a Vígszínházba hozta el a Molnár Ferenc Liliomának szintén nagy port kavart rendezését. Ott hasonló incidens nem történt.


Oreszteia, Berlin
Részlet a tapsrendből
Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Műanyag védőfelszerelést csak az első két sorban ülők kapnak. A nézők feje fölé emelt színpadon két keskeny sáv a játéktér. Tekingetünk fölfelé, akárha egy palota magánéletébe tekingetnénk alulról bele. A falemezből készült, két egymás fölötti sávra osztott tér maga a díszlet. Semmi egyéb. No meg a rászáradt tengernyi vér. A műanyagkötényesek látványa átmenetet képez a nézőtér és a színpad között. Mintha nem is közénk, hanem a szereplőkhöz tartoznának. Mintha gondosan beöltözve várnának valamire...
Aiszkhülosz Oreszteia-trilógiája, melyet a Deutsches Theater mutatott be az évad elején, meghívást kapott a legjobb tíz közé, a berlini Theatertreffen idei programjába. A pályáját színészként kezdő Thalheimernek ez mát az ötödik rendezése, melyet meghívtak a versenyre.  Először 2000-ben Molnár Liliomával szerepelt.
 A zsűri értékelése szerint Thalheimer előadása "hardcore Oreszteia". Mindjárt az elején bugyiban és melltartóban megjelenik Klütaimésztra, és a fejére önt egy teljes vödör vért. Az első bűn ekkor már megtörtént: férje, a trójai háborúba induló Agamemnon a küldetés sikeréért föláldozta közös gyermeküket, Iphigéniát. A hazatérő Agamemnon azért fog szörnyű halált halni, hogy az ő halálért aztán két másik gyermekük, Oresztész és Elektra vegyen anyjukon és annak szeretőjén bosszút. A vértől csöpögő Klütaimésztra kezdi a történet előzményeit mesélni, miközben rágyújt egy cigarettára és fölbont egy doboz sört. A berlini "Orestie" az ellentétek előadása. Egyrészről a "meleg" vér látványa, másrészről hidegség, tisztaság, fehérség, áttetszőség. A taszító hideg fények jó ideig bevilágítják a nézőteret is, hogy később már csak a sűrűsödő tragédiára fókuszáljanak. Az első két sor átlátszó kötényei, a tiszta gitárhang az emeletről, a férfiak fehér inge, amely lassan elpiszkolódik - a bosszúálló Oresztészen például a kiömlő anyai vértől teljes egészében nyálkásvörössé válik. A negyventagú kórus eggyéforrtan letisztult hangja, akik nem győzik elmondani: "Tun, leiden, lernen". Azaz: tenni, szenvedni, tanulni. Végül megtanuljuk.
 A nézőtéren az ajtók mindvégig nyitva, huzatos helyen vagyunk, hőseinket a végzet szélvésze tépázza. Rálátni a folyosóra, a Deutsches Theater színészeinek fotóira, a csupasz arcok és vállak teljes pőreséget sugallnak, a színészteremtmény meztelenségét, sebezhetőségét. Constanze Becker Klütaimesztrája a sörrel és cigarettával együtt a jellem elmocskolódását is mutatja, Henning Vogt megejtően férfias Agamemnonja a halála után is a színen marad, vérvörös hernyóként, meztelenül vonszolva át magát a színpad egyik feléről a másikra. Michael Benthin Aigiszthosza kényszeresen kerüli a vérrel átitatott falakat, hogy végül ott maradjon az ő hullája is, vérrel átitatva. A huszonhét esztendős Stefan Konarske Oresztésze rendkívüli egyéniségről árulkodik, minden megmozdulása, minden gesztusa élmény, színészi stílusa új utakat mutat. A végén már csak a kék szemei világítanak, ahogy a színpadon szétömlő vérben ázva fölfogja tettének következményeit. (Az idei Teathertreffen egy másik előadásában állítólag már a vérfürdő paródiája is megvolt. Többek állítása szerint Az ifjú Werther szenvedéseiben Jan Bosse az új német színház "véres" vonulatát parodizálja.)
 Az előadás végén a második emeletről katonás hangon békét skandál a negyventagú kórus. (Betanította: Marcus Crome.) Nem kéri - fenyegetően követeli azt. Nekünk szegezik a szavakat, ellenünk fordítják a hangokat. Ha lenne fegyverük, talán ránk fognák azt is. Béke - üvöltik. Nincs más út, Thalheimer szerint.
 
A TT07 zsürije május 20-án, vasárnap nyilvánosan vitatkozott a tíz előadásról. Hogy melyik nyerte meg leginkább a tetszésüket, talán a vér, vér, vér, talán annak paródiája, még senki nem tudja.

*

Csütörtök este, miközben még javában zajlott a berlini Theatertreffen, magyar vonatkozású előadás is volt a Deutsches Theaterben. Bodó Viktor rendezte saját - Vinnai Andrással közösen írt - darabját, a Pizzicatót, amelyben a német szereplők mellett magyarok is felléptek. Gryllus Dorka és Láng Annamária, valamint a német/magyar Tilo Werner.

Szerző: Kállai Katalin