Jenők, Arankák, Kálmánok

"Öt személyre terítsen" - mondja az asszony, és ezzel eldõl, hogyan tovább. Ha volt egyáltalán kételyünk efelõl. Forma szerint csak a szakácsnõ kérdésére válaszolt, ki tudni kívánta, elvégre holnap fõznie kell, kisöccsük hirtelen halála után hazatér-e a másik két gyermek, nekik is készítse-e majd az ebédet. Valójában õ is arra gondol, mint mi mindannyian, kik tanúi voltunk e furcsa családi tragikomédiának: marad-e minden a régiben, a "botrány" után felszarvazott férj, hûtlen feleség és albérlõ-szeretõ együtt maradnak-e. Elegáns és finom válasz, öt személyre terítsen, sejthetjük, ennél jobban sose lesz már az eset kibeszélve.

A helyzet korántsem elegáns és finom: a szerető és az asszony közös gyermeke váratlanul meghal, a gyász elgyengülésében kiszalad egy rossz mondat, "ez a halott az én gyerekem!", kimondódik, ami kimondatlanságával biztosította a családi békét, a kellemes, langymeleg fészket. És ha kimondódott a sejtett, de lefedett igazság, azzal valamit kezdeni kell. Kisembereink, Jenő, Aranka és Kálmán erejüket, kedvüket, bátorságukat meghaladó feladatot kapnak az élettől, és a poshadt, de kényelmes erkölcsi középszert, amiben oly otthonosan egymáshoz szoktak már, felboríthatja a tisztázást követelő magasabb erkölcs.
Mindannyian tudni véljük, s velünk ők maguk is, hogy "így tovább nem mehet!". Kényelmes színházi székünkben bátran háboroghatunk és ítélkezhetünk, hisz velünk ilyesmi nem történhetne meg, de ha mégis, hát tudnánk a kötelességünket. Tudja azt Jenő, Aranka és Kálmán is, hol ez, hol az közülük meg is kockáztatja a forradalmi lépést: "el kell vinnem innen azt a gyereket"; "el kell válnunk"; "el kell költöznöd"; "el kell költöznünk" satöbbi. Fenyegető sötét felhőként ereszkedik rájuk a külvilág követelése, saját erkölcsi érzékük világos parancsa: változtass életeden! "Muszáj!", kapálódzik Jenő és a másik kettő is. Csak ezek a közös vacsorák a gőzölgő tál felett ne lennének oly jólesőek; csak ezeket az esti kvaterkákat, együttes szuszogásokat a jó meleg kályha mellett ne kívánnánk oly nagyon; csak ezt a nőt-férfit ne unnánk-kívánnánk annyira; bár ne lenne oly felemelő másokat hősnek látni, és közben meghúzódni csendesen a sarokban; bár ne esne oly jól az a sör, még ha meleg is...
Ott, kinn valakik, tán épp a nézők, annyira tudják, hogyan is kellene élni, de mi, itt a színpadon, Jenők, Arankák, Kálmánok, szégyen, nem szégyen, biz nem tudjuk azt. Egyet nem tagadhatunk: mi, kicsi emberek valahogy-akárhogy, élni szeretnénk, ha nem úgy, ahogy kell, hát úgy, ahogy tudunk.
Én, B.L., jelen esetben színházi rendező, olykor Kálmán, Jenő, akár Aranka, nem azért beszélek erről egy előadásban, mert így vágyom élni, hisz tudom jól, nem így kell. De beszélek róla Csáth Géza segítségével, mert így igaz. És még mulatságos is. Csáth zseniális kortársához, Csehovhoz hasonlóan az orvos tárgyilagosságával, az esendő ember részvétével nézi hőseit, és karját széttárva szomorú mosollyal kérdezi: barátaim, miért éltek így? Megfigyel, vizsgál, diagnózist állapít meg, e diagnózison akár sírhatunk-nevethetünk, de változtatni az orvos-drámaíró sem bír. Hogy a rendező, kit mindig is foglalkoztattak az ágaskodó kicsi emberek, s azok önmagukat egy-egy pillanatra meghaladó hétköznapi hőstettei, most miért éri be a szkepszis által széttárt karokkal? Talán bölcsül, ezzel együtt szomorodik. Vagy csak öregszik, s beletörődve elfogadja, mit Kosztolányi Dezső, Csáth Géza unokaöccse írt rokona-írótársa halála után a Nyugatban, 1919-ben: "Bele kell nyugodnom, hogy az élet nem olyan, mint ahogy elképzeljük, de olyan, mint amilyennek mutatkozik." A rendező ehhez még hozzáteszi: az azért örömet okoz, azt reméljük, a nézőnek is, ha mindezt oly finom érzékenységgel, tűhegyes pontossággal és frenetikus, szeretetteljes humorral ábrázolják, mint teszi azt Csáth Géza. Ha ezt sikerül hűségesen tolmácsolnunk, amire most a szatmárnémeti társulat tehetséges csapatával, benne tervezőbarátaimmal vállalkozunk, akkor tán még azt is elmondhatjuk, mégsem értük be a langymeleg középszerrel, és egy előadás erejéig meghaladtuk önmagunkat.

Bérczes László, A Janika rendezője

-------------

A MOL és a Bárka Színház bemutatja a MOL Guruló Színház Program díszelődásaként a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának vendégjátékát Csáth Géza: A Janika címmel, Bérczes László rendezésében..


A vendégjáték időpontja: 2007. június 5. 19h
Helyszíne: Bárka Színház (1082 Bp. Üllői út 82.)


CSÁTH GÉZA: A JANIKA
- tragikomédia egy részben

Pertics Jenő: Czintos József
Perticsné: Lőrincz Ágnes
Özv. Telkesyné, Perticsné anyja: Méhes Kati
Boér Kálmán: Rappert Gábor
Tolnay, háziorvos: Péter Attila Zsolt
Pataky, sebésztanár: Nagy Orbán
Schwarcz, orvos: Zákány Mihály
Szakácsnő: László Zita
Cseléd: Csiki Orsolya

Díszlettervező: Sárkány Sándor m.v.
Jelmeztervező: Bodor Judit

Rendező: Bérczes László m.v.