Pőre a test és pőre a lélek

Táncszínpadi produkcióknál gyakran elõfordulhat, hogy a nézõk azon tûnõdnek, mi lehet a szerepe a ruhátlanságnak. Az viszont elõször történt meg, hogy a táncosok tanakodtak: miért meztelenek a nézõk?


only you
fotó: Jedlicska Márton

Május 6-án különös "tánctörténeti esemény" színhelye volt az L1 Független Táncművészek Társulásának székhelye a Soroksári úton, és színházuk, a Bakelit Multi Art Center. Talán ez volt az első olyan hazai előadás, amelynek közönsége meztelenül nézte végig a produkciót. Honnan az ötlet?

Ladjánszki Márta: Legújabb előadásunk címe "Lankadó extázis", alcíme pedig az, hogy "a test nem tabu". Még a bemutató előtt a Naturisták Virtuális Klubja Egyesület néhány tagja megkeresett azzal az ötlettel, hogy mivel a készülő előadásunkról szóló írásom felkeltette az érdeklődésüket, mi lenne, ha ők ezt az előadást zártkörű rendezvényként, meztelenül néznék meg. Elbeszélgettünk arról, hogy mit jelent számukra a test, mennyire fontos dolog nekik, és mit jelent az én számomra, illetve mi, táncosok, hogyan viszonyulunk hozzá. Már ekkor sejtettem, hogy nekem, mint alkotónak, ez egy nagyon érdekes kísérlet lehet. Milyen ez a közeg? Mit jelent a test egy másik formában, másik kontextusban? Azt ajánlottam, hogy ne a szövegem alapján döntsenek, hanem jöjjenek el megnézni a februári bemutatót, és ha valóban tükrözi a mi előadásunk egy kicsit az ő szemléletüket is, vagyis ha találunk kapcsolódási pontokat, akkor beszéljünk újra erről az ötletről. Néhányan megnézték, és megállapodtunk, hogy a május 6-i előadást nem hirdetem meg, zártkörű lesz, a nézők meztelenül nézhetik meg, de mindezt ők szervezik meg a saját egyesületi tagjaik körében.

- Te is nudista, naturista vagy?

Ladjánszki Márta: Bár művészként természetszerűleg foglalkozom a testtel, de civil emberként nem vagyok nudista. A színpadon akár meztelenül is kiteszem magamat a nézők tekintetének - bár a "pőre" szót jobban szeretem, pőre a test és pőre a lélek -, öltözni-vetkőzni már az öltözőben szoktam, nem a táncosaim előtt. Ambivalens dolog ez bennem: érdekelni kezdett, melyik felem, melyik énem foglalkozik ezzel a témával. Az, hogy táncos vagyok, már önmagában determinálja, meghatározza a testhez való viszonyomat. De hogy egyesületi formában miért meztelenek és mit keresnek az emberek, miért akarnak ruhátlanul és szervezetten találkozni, közös programokat szervezni vagy akár egy előadást végignézni, nekem egészen új, ezzel a gondolatkörrel, életmóddal most ismerkedtem meg, most keresem a választ a kérdéseimre. Az előadás után volt egy hosszú-hosszú beszélgetésünk. Egy ideig meztelenek maradtak a nézők, csak én ültem közöttük talpig feketében, de aztán bontani kellett a játszóhelyet, ezért felöltöztek, és a büfében folytattuk a beszélgetést, ahol már a táncosaim is csatlakoztak hozzánk. Egyébként nem csak a meztelenségről volt szó, sok kérdést kaptunk a darab filozófiai oldaláról, aminek nagyon örültem.


Asszonymadár
fotó: Sipos Dániel

- Maga az előadás ugyanolyan volt, mint a megszokott, "textiles" közönség előtt?

Ladjánszki Márta: Jobb. Azt láttam, hogy a táncosaimnak előadás előtt megemelkedik az adrenalin-szintjük. Biztosan hallottál arról az állapotról, amikor a színész vagy a táncos azon a határon van, hogy már-már túl sok, amit csinál, és ha egy picit még rátenne, azzal már túlpörgetné magát. Viszont ha meg tud állni a határon, akkor az optimális maximumot hozza ki magából. Attól a tudattól, hogy meztelen közönség előtt játszunk, kialakult egy nagyon feszült, "odafigyelős" légkör, de nem léptük túl azt a bizonyos határt, és nagyon szép, az eddigi legjobb előadásunk sikeredett belőle. Egyébként abban egészen biztos voltam, hogy egy ilyen különleges közegben az előadás is változik, hiszen amit én csúcspontnak élek meg, nem biztos, hogy így és itt is megállja a helyét.

- Az előadásban mennyire meghatározó a ruhátlanság?

Ladjánszki Márta: A darabban meztelenséget is használunk, de nem volna helyes ezt túlhangsúlyozni. Ez az előadás olyan szempontból is bevállalós, hogy elvetettük a klasszikus színpad-nézőtér felosztást, a színpadot szemből és két oldalról, félkörívben egyetlen széksor határolja, így a nézőszám is limitált, maximum negyven néző fér be. Az volt a célunk, hogy mindenki első kézből, plasztikusan kapja az információkat, a közönség testközelben ülje végig az eseményeket. Ezért is volt feszült, izgalmas a légkör, hiszen ilyen közegben nem bízhattunk abban, hogy majd elvakítanak minket a fények. Nagyon hatott az a tudat, hogy negyven meztelen ember vesz minket körül. A nézők viszont arról meséltek az előadás után, hogy hamar elfelejtkeztek saját meztelenségükről, azok pedig, akik korábban ruhában is látták a darabot, azt mondták, nem éreztek különbséget. Ezt mi jó pontként könyveltük el, hiszen ezek szerint kellően elengedték magukat, közösségi hatása lett az előadásnak.

- Közelebb kerültetek egymás álláspontjához, meztelenséghez való viszonyához?

Ladjánszki Márta: A beszélgetésen körbejártuk, ki hogyan viszonyul a meztelenséghez. A naturisták között is megoszlanak a vélemények, többen a tisztaságot, a természetességet keresik, mások vidám, kedves, közvetlen baráti társaságot találtak az egyesületben... A darab sem a szexualitásról szól, hiába pőrék benne a táncosok. A naturisták is elmondták, hogy akkor, amikor meztelenek a szereplők, eszükbe se jutott a szexualitás, és később, amikor lassan elkezdik felvenni az első ruhadarabokat, csak akkor kezdenek erotikára asszociálni. A nemiség a ruha megjelenésével válik hangsúlyossá, előtte csak embereket, testeket, nyílt, egyszerű, őszinte jelenetet látnak. Ez nem provokatív, sokkal inkább meditatív darab.

- Hogyan pattan ki egy-egy előadás ötlete, elmondható-e, miről szól a darab?

Ladjánszki Márta:  Nehéz szavakkal megfogalmazni, miről szól egy táncszínpadi produkció, bár én mindig szavakkal indítok. Egy-egy új darab megszületését mindig valamiféle érzelmi böffenet indítja el nálam, és a kibuggyantott szöveg alakul előadássá. Azt a szöveget, amit a szórólapon is olvashatsz, egy sms-ben küldtem el a páromnak:

" Fennkölt állapotban
állok a lopott pillanatban.
Feszülök neki az időnek,
de vajon kit szülök meg?
Fegyelmezett csend vesz körül,
félek, hogy már csak
az árnyékom örül.
Fáradok, már magamban sem vagyok
s te itt vagy mégis, legbelül!"

Van egy bizsergő, szétrobbanni akaró érzelmi gócpont, ami kifolyik a kezemből, hiszen nem vagyok író. Ezek a szövegek inkább naplójegyzetek, töredékek. De annyira ragaszkodom a szöveghez, hogy óhatatlanul elindít bennem képeket, folyamatokat, s elindul az új darab születése. Szoktak lenni olyan vízióim is, amelyekhez ragaszkodom. Ebben az előadásban ilyen volt az indító kép, a meztelen, nagyon lassan elinduló táncosok alkotta fal. Nem írott dramaturgiát követek, sokkal inkább a saját érzelmeimet.

- Könnyű meggyőzni a táncosokat arról, hogy szükség van a meztelen jelenetekre?

Ladjánszki Márta: Elfogadták, amit mondtam, hogy valószínűleg lesz olyan szituáció, amikor azt kérem, ezt a jelenetet meztelenül csinálják. Aki elkezd velem dolgozni, ezen olyan nagyon nem lepődhet meg, hiszen ismeri a korábbi munkáimat. Minden táncosom azt mondta, hogy ezt rám bízzák, megbíznak bennem. Ebben az előadásban tízen vagyunk a színpadon és úgy gondolom, mindegyik partneremnek úgy tökéletes a teste, ahogy van. Inkább a tökéletlenül tökéletesről szerettem volna beszélni. Én is girbegurba vagyok, nem lettem hibátlan testű balerina. De ha tökéletes testem lenne, akkor nem tudná azt, amit most tud. Mindig van egy speciális fizikai felkészülés is a lelki mellett. Van egy limit, amit el kell érni, amit ki kell gyúrni, amit meg kell ugrani. Aztán később ehhez vissza lehet nyúlni, más viszonyrendszerbe is kerülhetek vele. Egyébként az előadásaimban a meztelenség ritkán utal a szexualitásra, inkább a belső görcsök kivetülése, fizikális mivolta dominál, indokolatlan meztelenség pedig, amelynek ne tudnám világosan megfogalmazni az okát, sohasem volt. Például a Szukában az én meztelenül előadott szóló részemben az őserőt, az állatias dinamizmust mutattam meg, és ennek kontrasztjaként lágy ívű, dekoratív, klasszikus értelemben is nagyon szép női ideálokként jelent meg a másik három lány.

- Különös helyen beszélgetünk, ez a gyártelep évek óta az "otthonotok".

Ladjánszki Márta: A Lankadó extázist is a Bakelitbe készítettem. A legapróbb szösszeneteket, zörejeket is ide terveztük, ennek az előadásnak itt a helye. A Soroksári út 164. szám alatt vagyunk, a pesti oldalon, az egykori Fésűs Fonó kazánházi kéménye mellett, cseppet sem hagyományos színházi, sokkal inkább kihalt gyáripari környezetben. Ide álmodni kell a darabokat, és ezt is ide álmodtuk. A meditatív hangulat, a lassúság, a nézők testközelsége, a különböző érzékszervekre való hatás mind-mind együtt működik, ezek itt egyszerre érvényesülhetnek. Ez a szokatlan környezet is segíti a célunk elérését, ezzel az előadással senkit sem akarunk lehengerelni, inkább időt adunk érezni és gondolkodni.

- Mire utal az előadás címe? A szórólapon megfogalmazott mondataid alapján direkt jelentést is kereshetünk.

Ladjánszki Márta: Egy-két interjúban már megfogalmaztam, hogy időnként mérhetetlen keserűség van bennem, mert alkotóként itthon, Magyarországon, egyre nehezebben boldogulok. Idehaza nap mint nap azért harcolok, hogy elfogadjanak, külföldön ugyanehhez sokkal kisebb energia-bedobás kell, ott hamarabb tudok a munkára koncentrálni. Külföldön szinte mindig nyitottak arra, amit szeretnék, itthon meg mindenért küzdeni kell, újra és újra bizonygatni és magyarázni, mit miért akarok. Még tart az extázisom, még csinálom, még hiszek benne, de ha lankad olykor, senki sem csodálkozhat rajta. Az én hitvallásom mégis az, hogy nekem itt a helyem, nekem itt kell dolgoznom, hiszen itt találtam meg a kifejező eszközeimet, a mozgást, a fizikumot, itt szedtem össze a tudásomat. Külföldön büszke vagyok rá, hogy innen jöttem, csak itthon keseredem el egyre gyakrabban. Jó volna a külföldön érzett büszkeséget a saját hazámban is folyamatosan érezni. Ha a sok nehézség közepette lankad is az extázisom, újra és újra erőre kapok. Zászlóvivőnek tartom magamat, és nem adom fel a hitemet.

(Mintha csak az utolsó bekezdés megerősítéseként érkezett volna a hír, hogy Belgrádban, a   XI. Festival Koreografskih Minijatura versenyen a SISTERHOOD cimű duett - Ladjánszki Márta és Lakat Andrea - színvonalas, erős produkciók között elnyerte a második helyezést. A versenyt a belgrádi Nemzeti Szinházban 2007. május 12-én rendezték meg.)

Szerző: Győrfi Lajos