Itt a vége - Kisvárda 2007.

"Mikor a gyerek gyerek volt, nem volt véleménye." (Wenders)
Nem is szeretem, ha van, hallom olyankor kívülrõl a hangom, ahogy érvel, okoskodik, hasonlítgat és megfelel, próbál eredeti lenni úgy, hogy azért összeegyeztethetõ legyen más véleményekkel.


Létay Dóra
theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Nekem mindig akkor van véleményem, ha takargatnivalóm van.
Amikor dolgozom, nincs véleményem. Ahogy a szerelmemről sincs, amíg szeretem. Ahogy a gyerekemről se lesz, ahogy magamról sincs, ha jól vagyok.
Most nem vagyok jól.
Dönteni kell. Vélemények alapján.
Hát én így nem tudok.

Azt tudom, hogy Yvonne kicsi volt, kisebb, mint amekkorának másnap látszott a sátornál, és földöntúli mélységek tükröződtek a szemében.
Ez vélemény? Lehet, de nem fontos. A fontos az, hogy rabul ejtett.
Ahogy azoknak a fiataloknak a megvesztegethetetlen hite is, akik ölni tudtak volna egymásért és a produkciójukért a szakmai beszélgetésen.
Ahogy mindenki számára evidensen itt volt velünk Tevje (Fülöp Zoltán), ahogy végre nevet kapott a pestiek által méltán megkedvelt lottóreklám-hős, Nagy Csongor Zsolt, ahogy nyolc éve Pegeen szerepe szerződésbontó tényező volt az életemben, most pedig sóvárogva néztem a színpadot.

Ahogy hallottam már azt a Nino Rotát, mentem végig hercegnőként én is a hosszú asztalon, feküdtem zongorán és estem szerelembe énekelve, mégsem erre gondoltam közben, csak eggyel később, mégsem az "én ezt már tíz éve ismerem"-felsőbbsége, mégsem az irigység, hogy most miért ugyanaz mással, hanem a találkozás, a viszontlátás öröme, egykori önmagammal és mostani vele.

- Nem is találkoztam Telihayval - mondtam Csomának a szakmai beszélgetés után.
- Tudtam, hogy nem fogsz - válaszolta, pedig ott állt a takarásban, karján a gyerekével.
De én is csak véletlenül láttam.
És néztük egymást a napszemüvegünkön át.

Létay Dóra
a zsűri tagja
(első közlés: Kisvárdai Lapok, 2007.július 29.)