Prágából jöttem

Prágából jöttem, két betût hoztam, mesterségem címere: PQ, azaz Prágai Quadriennálé. Az idén már 11. alkalommal megrendezett nemzetközi szcenikai, színházépítészeti kiállítás és fesztivál.


A PQ helyszíne, Ipari palota

2007-ben a szcenográfia tematikájában és jelentőségében is egyedülálló seregszemléjén 60 nemzet képviselte magát, köztük Magyarország is.
Az eddigi hagyományokhoz híven valamennyi ország három szekcióban (nemzeti, oktatási és színházépítészeti) mutatkozhatott be, s a négy évvel ezelőtti koncepcióhoz hasonlóan idén is helyet kaptak fiatal, tehetséges alkotóművészek munkái a Scenofest programon belül.

A magyar kiállítás szakmai koordinátora az idei évben is az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet volt. A szakma jeles képviselői (MALÁT) Forgách András írót választották meg kurátornak, akinek feladata lett a hazai részvételt meghatározó téma kijelölése is. Így született meg a nemzeti szekció Liliom Bagdadban címet viselő interaktív installációja. A Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatói Csanádi Judit díszlettervező és tanszékvezető irányításával a főcímhez igazodva Rómeó és Júlia Bagdadban elnevezéssel készítették el kiállításukat egy utaztatható díszlet terén belül. Az építészeti szekcióban Vargha Mihály, építész a Krétakör Színház "nem-színházi" közegben játszódó előadásairól készült fotógalériát állított ki. Idén a Scenofest kategóriában is indult magyar kiállító: Kiss Gabriella jelmez- és díszlettervező a Madarak témában mutatta be alkotásait.

A 10 napig tartó esemény (2007. június 14-24.) otthona az Ipari Palota, ahol ez alatt az idő alatt - az eddigi rekordokat megdöntve - 22 500 látogató fordult meg a világ minden tájáról: amerikaiaktól az európaiakon át a távol-keletiekig.

Már a hivatalos megnyitót megelőzően is lenyűgözött a fesztivál sokarcúsága, internacionális ereje, a sürgés-forgás, a sokféleség, s az intenzív díszletépítés és előkészület közben is kíváncsian vártam s találgattam: vajon mi készül a szomszéd standokon?

Ugyanilyen érdeklődve vártam, hogy mit rejt az a rengeteg áttetsző -gyerekkoromban nagyon kedvelt - pukkanós csomagoló fólia, amely szinte mindent beborított a regisztrációs pulttól, a hulladékgyűjtőkön, plazma tv-n át az ülő alkalmatosságokig. Kis idő múltán azonban rá kellett döbbennem, hogy a műanyag csomagoló jelen esetben nem a tárgyak épségének védelmét szolgálja, hanem ennél nemesebb funkciót kapott, hiszen a teljes PQ-t meghatározó arculati elemmé vált, s csúcsát az un. PQ Bár belsőépítészeti remekeiben érte el.


A PQ bár


A PQ bár

Ehhez a finoman arculcsapó, a mai tömegkulturális igényeket megmutató s egyben kielégítő uniformishoz illeszkedtek a fesztivál kísérő, ahogy mondani szoktuk, OFF programjai is, köztük a nagysikerű, egy-egy jelmeztervező által összeállított Second-Hand divatshow-k, valamint a még ezt is felülmúló un. Third-Hand modelleket árusító PQ butik, ahol a varrónők szinte igény szerint alakították át a turkálós ruhadarabokat, s látták el azokat egy-egy PQ 07 logójú címkével. A divatos szóval "retro-s", nem feltétlenül esztétikai kategóriákat kielégítő, sőt talán inkább a befogadás és elfogadás határait már-már kikezdő, kísérletező ötletbörze illik leginkább a magyar kiállítás nemzeti szekciójára is. Így talán nem is csoda, hogy a kiállító csarnokot "becsomagoló" cseh "designer" (Kristof Kintera) a mi standunkról nyilatkozott legelismerőbben a helyi médiának.


Liliom Bagdadban, magyar nemzeti kiállítás


Liliom Bagdadban, magyar nemzeti kiállítás

Az eddigi PQ-k gyakorlatától eltérően idén minden ország a saját maga által meghatározott témával képviselhette magát. Ez a tartalmi szabadság még inkább eltávolította egymástól a formai kivitelezésben, szakmai követelményben eddig is szabad teret kapott koncepciókat.
Látva a 60 nemzet közel 180 féle installációját komolyan kezdett foglalkoztatni, hogy itt és most mi is számít a legjobb, legsikeresebb kiállításnak, milyen elvárásoknak, milyen igényeknek kell megfelelnie, milyen eszközöket kell használnia?
Hiszen a nemzetközi seregszemle nem tét nélküli, a 11 tagból álló zsűri összesen 10 kategóriában díjazza az arra érdemeseket.

Megpróbáltam rendszert, módszert találni az egyes kiállítások, standok látványvilága mögött.
S arra a következtetésre jutottam, hogy - megerőszakolva ugyan - , de két kategóriába sorolhatók az installációk.
Az egyik típus az, amikor a hangsúly az ország kiemelkedő tervezőinek alkotásain van (jelmez, jelmezterv, makett, báb), ilyenkor ezek a különböző szcenikai elemek lesznek a reprezentálás tárgyai. Az ilyen installációs megoldás is számos szakmai kérdést vet fel. Például azt, hogy milyen funkciót tölthet be egy színházi kosztüm leválva az előadásról, színészről, színpadi közegről s felhúzva egy kirakati próbababára? Azt pedig már régóta tudjuk, hogy egy színes rajz nem feltétlenül egyezik meg az arról készült és végül megvalósult jelmezzel vagy díszlettel.

A másik típus már nem akarja feltétlenül megmutatni az elmúlt évek legjobb, legsikeresebb szcenikai produktumait, inkább színházi szituációt próbál teremteni, egy "itt és most" érvényesülő és működő díszlettel, amely maga a nemzeti installáció, s valami oknál fogva (elvileg) árulkodik az adott ország színházi látványvilágáról is. Ezek a standok önálló kis egységenként épülnek be a nagy egészbe: kiállítások a kiállításban. Ebben az esetben egy buktató lehet, ha a díszlet már-már annyira hiteles s annyira illeszkedik a való világhoz és környezethez, hogy a látogató észre sem veszi: tulajdonképpen magában a művészeti alkotásban, a színházi térben mozog, s hiába keres további tartalmakat, nem feltétlenül talál.

Ezeken a standokon találkozhatunk általában egy-egy monitorral, képernyővel, projektorral, laptoppal és egyéb audio-vizuális technikai eszközökkel, amelyek már a teret hódító digitalizált jövő kép úttörői, s amelyek valóban meg tudnak jeleníteni egy-egy fontos előadást, hatást kelthetnek, egyetlen bajuk, hogy a legjobb pillanatokban éppen nem működnek, hiszen ami elromolhat, az nagy százalékban el is romlik. Így járt a technológiai megvalósítás díját elnyerő szlovák installáció is, amelynek LCD kijelzőin sok esetben csak a NO SIGNAL felirat villogott.
A technikai vívmányok beépítésén túl a másik közkedvelt hatásvadász módszer az interaktivítás biztosítása és elérése. Ahogy a színházi előadásokban is népszerű a közönség aktiválása és bevonása, egy színházi kiállításon is az. A látogatók boldogon vesznek részt a játékban: kifestik, lefotózzák, megijesztik,...elutasítják őket.
Ennek az örömnek és lelkesedésnek köszönhetően működött a magyar nemzeti kiállítás is. Ahol a fő koncepció, hogy a kiállításon belül valójában nincs is kiállítás...legtöbb esetben harsány kacagást váltott ki a külföldiekből, akiket áthaladva a valójában mozgásérzékelős, állandóan sípoló fém detektoros kapun, sorszámot tépve s azt kivárva, egy A4-es formanyomtatványt kitöltve, közel 15-25 perces várakozás után végül - különböző indokokra hivatkozva - elutasítanak, s nem nézhetik meg a kiállítást (amit tulajdonképpen már láttak is, hiszen benne vannak). Ezek után már az sem éri őket váratlanul, hogy az automata kamera nem róluk készített fényképet...
A látogatók által is folyamatosan átalakuló kiállítás azért megosztotta a véleményeket. Tény, hogy szociológiai elemzésre alkalmas teret teremtett az installáció, s több következtetés levonására is lehetőséget adott. Például tökéletesen bebizonyosodott, hogy ugyan "szó elszáll az írás megmarad", az emberek többsége egyáltalán nem olvas végig két sornál hosszabb mondatot, s minden utasítást csakis az erősen vizuális világunkban elterjedt piktogrammok, ábrák segítségével értelmeznek.
Én személy szerint, ha nem ismerem a kiállítási koncepciót, s nem vagyok jelen az építésénél, nyílván úgy jártam volna, ahogy a pukkanós fóliával: vártam volna, hogy mit rejt, mi van mögötte, alatta, benne...

Visszatérve a kiállítások kategóriáihoz, végül arra jutottam, hogy a két lehetséges típus halmazának finom metszete lehet a legjobb kiállítás kulcsa. Így vihették el a fődíjat, a Golden Trigát az oroszok, akik Csehov olvasatukat úgy valósították meg standjukon, hogy egyszerre érvényesült az "itt és most" létrehozott, önálló díszlet elve (második típus, amivel tökéletesen egyet értek), de túl is lépett azon, s szinte észrevétlenül és kiváló érzékkel csempészte be a kis díszlet maketteket is a térbe (első típus). Mindemellett az interakció is helyet kapott: nagy fekete gumi papucsokat felhúzva lehetett belépni a vízben álló, különleges szituációkba helyezett makettek és tárgyak intim világába.
Hasonló hatást váltott ki belőlem a japánok sushi bárja: a terítéken felkínált gyönyörű színpadi makettekkel.


A japán nemzeti kiállítás standja

Szerettem őket, mert ötletesek, interaktívak voltak, de valahol mégis megmaradtak színházinak, szépnek és nemzetinek.

Kulcsár Viktória, OSZMI
Fotó: Huszár Sylvia, OSZMI