A színházi törvénytervezetről

Hiller István miniszter úr politikai megrendelést adott ki egy éve, tessék színházi törvényrõl gondolkodni. A "gyerekszínház-csinálók"  azóta is töprengenek, javaslatokat tesznek, kerekasztalbeszélgetéseket, találkozókat, közgyûléseket hívnak össze és azon törik a fejüket, hogyan lehetne a filmtörvény mintájára a saját színházi törvényüket úgy megalkotni, hogy az ne a politikáról és ezzel párhuzamosan a pénzrõl szóljon, hanem a közönség és a szakma érdekeit szolgálja.

Novák Jánossal, a Kolibri Színház igazgatójával beszélgettem a színházak mai nehézségeiről néhány napja, és az a hit, ami ebből az emberből áradt, magával ragadott, felkavart. Igaza van. Másképp a gyerekek ügyét nem lehet képviselni. Ő és az ASSITEJ (International Association of Theatre for Children)-tagok, akik célzottan a gyerekek és az ifjúság számára készítik az előadásokat, nagyon "akarják, amit akarnak". Persze,az ő felelősségük nagyobb  és sokkal több erőfeszítést igényel akkor, mikor harcolnak a gyerekek érdekében, hiszen mai társadalmunk sajnos nem azt a mintát mutatja, hogy ha nagy baj van a politikában, épp akkor kell a kultúrára fordítanunk minden energiánkat, hisz ott és pont akkor jelennek meg a legnagyobb gondolatok és művek, melyek ha pillanatokra ugyan, de kiemelnek a napi politikai csaták mocsarából és felhívják a figyelmet az általános emberi és kulturális értékek összetartó erejére a szolidaritásra, az erősebbek és befolyásukat érvényesítők kötelezettségeire a gyengébbek iránt. A gyerekek jogait minden korban és minden társadalomban a felnőtteknek kell garantálni. DE:
" A gyerekek az igazat akarják" (Suzanne Osten) Akik pedig gyerekeknek csinálnak színházat, nem szabad ezt figyelmen kívül hagyniuk, és olyan előadásokat kellene mindig produkálni, mely érték. Igen, bármilyen furán hangzik is ez régen is így volt és éppúgy ma is: a kultúra, érték. Gyerekelőadás esetében pedig nehéz a művészek dolga azért is, mert a gyerekek fejében nem szétválasztható az olvasás, a játék, a film, a színház: mindezt együtt kezelik, és "gyerekkultúraként" áll össze világukban. Hozzáteszem, nem tudom, hogy ha a gyerekirodalom szétválaszthatatlan a szakértők szerint a felnőttirodalomtól, szétválaszthatjuk-e gyerekelőadást a felnőttétől küldetésében? Csupán a befogadó életkora más, és életkori sajátosságait kell figyelembe venni a mű létrehozásakor, de ugyanolyan szakmai színvonalú, sokszínű produkciókat kell létrehozni, mint ahogyan azt a felnőtteknek csinálják ma a színházak. Épp ezért nem értem miért támogatják a gyerekszínházakat kevésbé, s miért nem veszik figyelembe, hogy ezek a kicsi emberek lesznek pár év múlva a felnőtt színház látogatói. Ha nem teszünk az ifjúság érdekében semmit, ezzel a jövő nemzedékének csorbítjuk meg kulturális és nemzeti identitástudatát. Igenis fontos az élményközpontúság, az integrációja az irodalomnak, melynek nagy segítője a színház. Színházlátogatókat akarunk felnevelni, de nem mutatjuk meg azt az utat, merre menjenek, hogyan válasszák szét az értékes, esztétikával bíró műveket az értéktelentől.
A Magyar Színházi Társaság és a Budapesti és Vidéki Színházigazgatók Egyesületével létrehozott gyermek- és ifjúsági színházi témakörben felkért bizottság megfogalmazott egyik törvényjavaslata: " A kulturális és oktatási politika keretében, az országos, az önkormányzati, a települési, megyei és regionális hatóságok biztosítsák minden gyermekkorú magyar állampolgár számára, hogy évente legalább egyszer, színházi előadást lásson."
Schneider Márta szak-államtitkár felkérésére az Oktatási és Kulturális Minisztériumban törvény-előkészítési bizottság alakult. Első megközelítésben az volt a véleményük, hogy ez a szöveg, így nem kerülhet be a készülő törvénybe. Az elmúlt napokban, puhulni látszik az eddigi határozott elutasítás, és ma már úgy hírlik, hogy a készülő színházi törvény preambulumában helyet találtak a gyerekek színházlátogatását támogató passzusnak
  A cél nem az, hogy ne akadályozzák a színházba járást, hiszen arra már most is van lehetőség, hogy az iskolák, nevelési programjaikba illesszék a színházlátogatásokat.
A színházi törvény ennél többet tehet. Biztosíthatja, hogy azok a gyerekek is eljussanak gyerekelőadásokra, akik eddig nem találkoztak élő színházzal, és azok is, akik azért maradnak ki iskolai osztályuk színházlátogatásából, mert szüleik nem tudják kifizetni a jegyek árát. Színházi életünk jövőjéről, kulturális hagyományaink továbbéléséről dönt, aki felvállalja a gyerekek és az ifjúság színházba járását elősegítő törvény megfogalmazását. A fővárosban készülő új “budapesti színházi modell " lehetőséget teremthet a gyakorlati megvalósításra, már a közeljövőben. Akkor talán a színházi törvény egyéb rendelkezéseibe is bekerülhetnek a gyerekek színházlátogatását segítő szövegrészek. Egyelőre, amiben biztosak lehetünk: az ENSZ alaptörvény nem tiltja, hogy Magyarországon olyan jogszabály szülessen, hogy egy iskolás korú gyermek évente legalább egyszer színházba menjen. Talán Magyarországon is elhárulnak az akadályok, hogy a javasolt törvényszövegből egyszer igazi törvény legyen.

(lzs)