Tempefői örök

"Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban!" - sóhajtott föl Csokonai Tempefõije 214 évvel ezelõtt, amikor keservesen megtapasztalja, hogy mi mindenre jut pazarlóan bõven pénz, csak a kultúrára nem. Sok változás azóta sem történt ezen a téren, sok mûvész érzi ezt manapság is. Nem csoda hát, hogy a kõszegi várszínház Jordán Tamás vezette alkalmi társulata A méla Tempefõit  választotta idei bemutató darabjául.


Botos Éva, Bodrogi Gyula

Ha nem érződne fájóan mainak, ahogy nem sikerül Tempefőinek a kinyomtatott kötetére pénzt szereznie, hogy megússza a börtönt, akkor akár felhőtlenül nevethetne a néző...
Így aztán hiába a XVIII. századvégi Magyarországot idéző díszlet és jelmez (Horesnyi Balázs, Sebő Rózsa és Cselényi Nóra munkái), hiába, hogy Hamvai Kornél és Lőkös Ildikó dramaturgok Csokonai nyelvezetét megőrizve porolták le a szöveget, mégis úgy érezni, itt és most játszódik. Erről persze a kiváló színészek is tehetnek. A címszerepben a szombathelyről elszármazott, jelenleg a budapesti Katona József Színház tehetséges fiatal színésze, Fekete Ernő látható. Mellette a kivagyi magamutogató nemesekként Bezerédi Zoltán, Spindler Béla, Újvári Zoltán, Horváth Ákos, az igyekvő titkárnokként Mészáros Tamás, a kedvesen mesélő Szuszmirként a frissen nemzet színészének választott Bodrogi Gyula, az együttérző ferences barátként  Hollósi Frigyes, a Tempefői körül nyüzsgő nőket Botos Éva és Sipos Vera játssza, a jó barátot pedig Marton Róbert.
S mindez bőségesen megspékelve ideillő eredeti Csokonai versekkel, melyekhez Sebő Ferenc szerzett zenét, s maga is adja elő együttesével.
Bemutató 2007. július 13-án pénteken este fél kilenckor, majd 14-én, 15-én, és 19-étől 22-éig minden este.

- li-


Fekete Ernő, Marton Róbert

 
Csokonai Vitéz Mihály:
A méla Tempefői vagy Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban
-
Egy nemzeti nemes játék 2 részben-
(Debrecen, 1793 - Kőszeg, 2007)

TEMPEFŐI, a szerencsétlen poéta: FEKETE ERNŐ
MÚZSAI, költő, a barátja: MARTON RÓBERT
GRÓF FEGYVERNEKI: SPINDLER BÉLA
ROZÁLIA, az egyik lánya: SIPOS VERA
ÉVA, a másik lánya: BOTOS ÉVA
BETRIEGER, tipográfus: EPRES ATTILA
SZUSZMIR, egy bohó kelefaktora gróf Fegyvernekinek: BODROGI GYULA
PÁTER KÖTELES, szent Ferenc rendén való szerzetes: HOLLÓSI FRIGYES
IROVÁNYI, gróf Fegyverneki szekretáriusa / EGYIK HAJDÚ: MÉSZÁROS TAMÁS
BÁRÓ SERTEPERTI: ÚJVÁRI ZOLTÁN
BÁRÓ KOPPÓHÁZY / MÁSIK HAJDÚ: HORVÁTH ÁKOS
BÁRÓ TÖKKOLOPI: BEZERÉDI ZOLTÁN
SZOLGÁLÓK: NOSZEK KATA, BAKOS MÁRTON
Közereműködik a Sebő együttes

Díszlet: HORESNYI BALÁZS és SEBŐ RÓZSA
Jelmez: CSELÉNYI NÓRA
Zene: SEBŐ FERENC
Dramaturg: HAMVAI KORNÉL és LŐKÖS ILDIKÓ
Súgó: FLAMENT KRISZTINA
Asszisztens: HERPAI RITA

Rendezte: JORDÁN TAMÁS


Bezerédi Zoltán, Újvári Zoltán, Spindler Béla, Horváth Ákos, Botos Éva


 Fekete Ernő



Újvári Zoltán, Spindler Béla