Ikarosz: Álom a repülésről

A Diskoteater Metropolis, a Collegium Martineum és a Káva Kulturális Mûhely közös színházi produkciója, az Ikarosz: Álom a repülésrõl címû Ifjúsági színielõadás kerül bemutatásra  a BIPOLAR program keretein belül a Marczibányi Téri Mûvelõdési Központban, július 25-é, este 7 órakor.

A berlini Diskoteater Metropolis, a mánfai Collegium Martineum és a budapesti Káva Kulturális Műhely tagjai arra vállalkoztak, hogy közös színházi projektjükben német és magyar fiatalok részvételével nemzetközi színházi előadást hoznak létre. Az előadás címe Ikarosz: Álom a repülésről. Az ókori Ikarosz és Minotaurusz legendát feldolgozó produkció a mítoszok ma is érvényes kérdéseit feszegeti, s a programban fontos szerephez jutnak az idegen, új környezet hatásai is. A közös munka során a német és magyar drámapedagógusok és rendezők számára lehetővé válik egymás munkamódszereinek megismerése és ötvözése, a fiatalok pedig egymástól különböző és persze sok szempontból hasonló tapasztalataikat, gondolataikat jeleníthetik meg az előadásban.

Az előadás a Bipolar német-magyar kulturális együttműködések programsorozat része. A Bipolar program a Német Szövetségi Kulturális Alapítvány (Kulturstiftung des Bundes) kezdeményezése.

• Diskoteater Metropolis (Berlin)

Fiatalok és fiatal felnőttek próbálnak együtt a berlini Diskoteater Metropolisban (DTM). A résztvevők Berlinből, Németország más részeiből, Boszniából, Franciaországból, Kenyából, Koszovóból, Lengyelországból, Törökországból és Vietnámból érkeztek.


Diskoteater Metropolis

A színházi rendezők és szerzők irányítása alatt a színészek tanulnak, improvizálnak, olvasnak, írnak, kutatnak, beszélnek, vitáznak, publikálnak, színházi előadásokat és más nyilvános rendezvényeket hoznak létre. Eddig több mint 300 fiatalt vontak be ebbe a munkába. A csoport magja általában kb. 20 emberből áll, akik lassan és folyamatosan cserélődnek. Évente legalább két alkalommal indulnak expedícióra, legalább egyszer Németországon kívülre. A résztvevők más ifjúsági színházi csoportokkal és ifjúsági alkotócsoportokkal is együtt dolgoznak a berlini workshopokon és a külföldi expedíciókon. Ezek eredménye mindig egy közös előadás. Így a csoportok hosszú távú kapcsolatokat és új barátságokat építhetnek.

A DTM a Schlesische 27 Nemzetközi Ifjúsági Kulturális és Művészeti Központban működik.


• Káva Kulturális Műhely és a Collegium Martineum

A budapesti Káva Kulturális Műhely színész-drámatanárai az ország különböző pontjain 9-21 éves fiatalok közösségeivel dolgoznak. Olyan komplex színházi nevelési, valamint drámapedagógiai és színházi eszközöket alkalmazó foglalkozásokat tartanak, amelyekben a résztvevőkkel közösen társadalmi, erkölcsi, vagy lélektani problémákat vizsgálnak meg cselekvésen keresztül. A résztvevők nemcsak megfigyelői, hanem írói, rendezői és szereplői is a közös történeteknek.

A mánfai Collegium Martineumban mintegy 60 olyan roma fiatal lakik, akik Baranya megye középiskoláiba járnak. A kollégium számára rendkívül fontos, hogy a fiatalok oly módon váljanak iskolázottá, hogy eközben megőrizzék anyanyelvüket, otthoni kapcsolataikat.

A Káva Kulturális Műhely színész-drámatanárai havonta két alkalommal foglalkozásokat tartanak a kollégium lakóinak, akikkel egy tanévben több mint 300 órát töltenek együtt drámajátékokkal, drámafoglalkozásokkal. A drámamunka eredményeként minden évben elkészül két színházi előadás is, melyben a mánfai kollégium lakói és a színész-drámatanárok egyaránt szerepelnek.

-------

IKAROSZ: ÁLOM A REPÜLÉSRŐL
Ifjúsági színielőadás
(BIPOLAR program)
Művészeti vezetők, rendezők: Bori Viktor, Gyombolai Gábor, Franz-Joseph Hödl, Ulrich Hardt

Az előadás időpontja: 2007. július 25. 19h
Helyszíne: Marczibányi Téri Művelődési Központ (II.ker. Marczibányi tér 5/a.)

Forrás: Káva Kulturális Műhely