Andocsi Művészeti Napok

2007. július 27. és 29. között a Somogy megyei Andocson elsõ alkalommal rendezik meg az Andocsi Mûvészeti Napokat.


Lippai Andrea

Az ingyenes művészeti fesztivál programjának középpontjában a színházi előadások állnak, de a szervezők hangsúlyt fektetnek a táncelőadásokra, koncertekre és gyermekprogramokra is. Az események helyszíne Andocs országos műemlékvédettség alatt álló barokk temploma, illetve annak kertje.

A szervezők olyan előadásokat, koncerteket, gyermekdarabokat hívtak meg az Andocsi Művészeti Napokra, amelyek nagynevű hazai és külföldi színpadokon is megállják helyüket: így például Lippai Andrea flamenco estje vagy az EGY KISS ERZSI ZENE, amely különleges hangzásaival Budapesten is tömegeket vonz. Szilágyi Enikő sanzonestjeivel, lemezeivel az utóbbi években csak Párizsban és Brüsszelben találkozhatunk. Bíró Eszter koncertje is ínyencségnek számít, ahogyan a Tünet Együttes közkedvelt mozgásszínháza vagy a sokakat megnevettető Csehov-egyfelvonásosok is.


Egy Kiss Erzsi Zene

A külső-somogyi dombság hegyes-völgyes gyönyörű tájai között, a Koppány völgye északi kapujánál áll Andocs. A Balatontól délre, a Kaposvár - Szántód közötti út szeli át, melyen mind a Balatonról, mind a megyeszékhelyről jól megközelíthető. A helyszínválasztásban nagy szerepet játszott a somogyi táj szívében fekvő falu szépsége, híres barokk templomának lenyűgöző környezete, és Andocs lakosainak nyitottsága, vendégszeretete. Az altemplom épülete és a templom hűs lombú ligete ideális adottságú a szabadtéri színpad és a kamaraszínpad felépítésére.

Az Andocsi Művészeti Napok fővédnöke Csepeli György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közpolitikai igazgatója, művészeti vezetője Cserje Zsuzsa, a Terényi Színházi Napok életre hívója. 


 Az aranyhal meséje - Trambulin Színház


ANDOCSI MŰVÉSZETI NAPOK
- 2007. Július 27., 28., 29. -


Július 27. PÉNTEK
15:00 - Megnyitó
16:00 - Vázsonyi János templomkoncertje
18:00 - Hetvenkedő katona - Kecskeméti Katona József Gimnázium
19:00 - Lippai Andrea  flamenco táncestje
21:00 - Fekete sas - Szilágyi Enikő francia sanzonestje

Július 28. SZOMBAT
11:00 - Paprika Jancsi visszatér - Bartha Tóni Bábszínháza
14:00 - Grim/m/aszok - Figurina Bábszínház
17:00 - Kolompos együttes
19:00 - A moszkvai szépség
21:00 - Egy Kiss Erzsi Zene, Kiss Erzsi Panchan -koncert

Július 29. VASÁRNAP
12:00 - Az aranyhal meséje - Trambulin Színház
13:00 - Boszorkányos tivornya - Trambulin Színház 
15:00 - Fabula Rasa koncert
17:00 - Nylon-revü - Tünet Együttes
19:00 - Csehov-egyfelvonásosok ( Beregszászi Illyés Gyula Színház )
21:00 - Bíró Eszter koncertje


Az előadások mindegyike  a barokk templomban és a körülötte lévő területen adatik elő, legyen az füves rét, kis ligetecske, hangulatos romkert vagy éppen az altemplom kis színpada.


Csehov-egyfelvonásosok
( Beregszászi Illyés Gyula Színház )

 Forrás: Andocsi Művészeti Napok