Völgynapló - Nyolcadik nap

Van határidõnaplóm, sõt, a programfüzetben bekarikáztam és meg is szamárfüleztem a mai napra kiszemelt programokat. Azonban alakulnak néha úgy a dolgok, hogy a biztos helyett a véletlen szervezi az eseményeket. Amikor kiléptem reggel a zuhany alól, még nem sejtettem, milyen kalandos napnak nézek elébe. Annyiban voltam csak biztos, hogy fel kell szerelkeznem elég zsebkendõvel és folyadékkal. A nátha ugyanis nem gyerekjáték.

Reggeli
Épp, hogy felhörpintettem a tejeskávémat, már kanyarodott is be a Csigabusz a pulai buszmegállóba. Akkor még azt gondoltam, egy kapolcsi műemléktúrával töltöm el a délelőttöm. Hamar kiderült, hogy a túra Öcsről indult, s már javában menetelnek a reggel lelkesen egybegyűltek.
Ha szervezetten nem megy, nem kell erőltetni. Fogtuk hát Margóval, fotóskolleginámmal a műsorfüzetet, felütöttük és a véletlenre bíztuk a döntést.
Taliándörögdön találtuk magunkat, ahol első utunk a helyi vegyesbolthoz vezetett. Ha már a véletlen és a szerencse lett az útitársunk, jól fel kell készülnünk testileg-lelkileg a mai barangolásra. Megreggeliztünk hát - egy túrórudi péksütivel és kakaóval mindig feledteti az aggodalmat. Ellátogattunk a Tütübe, amely a Ködlámpa Irodalmi Kávéháznak is helyet ad, s a sörsátor alatt ejtőztünk egyet a kanapén.

Ejtőzés a Tütüben

A közelben van az Ősök Háza, ezért úgy döntünk, ellátogatunk oda, Szőke András déltől úgyis tárlatot vezet. A terembe belépve megcsap valami kellemesen dohos illat. Minden barátságos. Mire mindenki betömörül a kis előterembe, én már végigfuttattam szemem a falon látható képeken: környékbeli helyek és bekeretezett régi családfák sorakoznak egymás mellett. Szőke András kicsit feszült, mint mondja, nyolcnapos fáradtság van rajta és ma már volt egy osztályfőnöki órája - kis híján Margó is kap egy osztályfőnökit, amiért meg akarta örökíteni András első szavait. Később, ahogy haladunk a tárlatvezetéssel, oldódik a légkör.

Szakszervezeti kiránduláson

Megismerkedünk a Dörögdi-medence domborzati jellegzetességeivel. András lelkesen mutogatja a Rádli Róbert közreműködésével készített hungarocell táblán a dimbeket-dombokat. Beljebb sodródunk a tömeggel. Egy szocreál stílusban berendezett szobába kerülünk. A néhai kanonok lakosztálya lehetett, most számos Lenin-kép, pár szupernyolcas, egy 50 kg-os hordozható magnó, egy sárga műanyagcica és egy emlékezetes szakszervezeti kirándulás felejthetetlen képeit vetítő diagép otthona. András elemében van, hátrakulcsolt kézzel ironizál egy letűnt korról, mígnem úgy dönt, elég a múltidézésből, s ideje megnéznünk a téglamúzeumot a pincében. Kiderül, hogy a Dunántúlon évszámokkal díszített téglákkal dolgoztak, az Alföldön pedig névvel látták el őket. Természetesen nem maradhatott ki a Szőke felirattal ellátott darab sem. A pince közepén lévő asztalon heverő cserépdarabokat, lópatkókat vizslatom, amíg András felvilágosít bennünket a parasztbarokk jellemzőiről. Girlandokról, játékosságról és a díszítésekről előkandikáló dundi puttókról mesél. Majd kalauzunk jó szerencsét kívánva magunkra hagy, s mi nekivágunk, hogy meglessük az egykor plébánosi vécéként, ma bemutatóteremként használt földalatti vermet. Felfedezek még egy szobát, amely Balla Demeter fotókiállításának ad otthont. Fekete-fehér képei a falusi élet egy-egy mozzanatát merevítik emlékképekké. Pár című alkotása olyannyira magával ragad, hogy vásárolok egy képeslapot. Legalább elmondhatom, hogy a vásárfia is megvan.
Ínycsiklandó illatok szöknek be a nyitott ajtón. Nincs menekvés, az udvarban épp akkor hirdetik a főzőverseny eredményét. Az ebédünk is megoldódott: szerény hozzájárulás ellenében bármelyiket megkóstolhatjuk. A "vadkörtés sárkányragu" fantázianevet viselő remek mellett döntünk. Kezd beborulni, s amúgy is ideje elindulnunk Kapolcsra. Ott nyílt ki a programfüzet.

Kitérő a Pokol-likban

Mire átérünk, elered az eső, s pár ismerős invitálására beszaladunk a Pokol-likba megvárni, hogy elcsendesedjen. Fiatal színészpalántákkal ismerkedem össze, akik József Attila-verseket szavalnak és tábori élményeiket mesélik. Egyre több az ember. Sajátos szabadságdzsungel ez, mondja valaki, dzsungelharcosokkal. Igen, az elemekkel küzdeni kell, néhányan el is rohannak ellenőrizni a sátrat, bekapkodni néhány kint felejtett törölközőt. Ennek ellenére jó hangulatban telik a délután, az eső lassan eláll, mehetünk tovább.

Saját kézzel

Az Evangélikus Udvarban kézműves foglalkozást tartanak, textilfestés a mai program. Ha már Lackfi Jánossal nem írhatok közösen verset, úgy döntök, hogy készítek egy kis szütyőt magamnak - tegnap úgyis elszakadt az övtáskám. A festék lassan szárad, de mennünk kell. Kiderült ugyanis, hogy ma délután Háy János vendége Pulán Nádasdy Ádám, akinek kötete velem utazott a Völgybe. Jó lenne meghallgatni, miről beszélgetnek, s talán dedikáltatom is a könyvet.
Sikerül ügyesen stoppot fognunk, így fél hatra éppen odaérünk. Ismét lóg az eső lába, így a Faluházba terelik a népet. Olyan sokan vagyunk kíváncsiak a szomorú szemű öregúrra, hogy nem férünk be a terembe. Nádasdy megszakítva monológját folyamatosan invitálja a színpad szélére az embereket. Azt szeretné, hogy mindenki otthon érezze magát. Ez sikerül is. Másfél órában szó esik generatív nyelvészetről, rock’n’rollról, katolicizmusról és tradíciókról, a költő vállalt homoszexualitásáról. Mesél mindenről, amiről kérdezzük. Olyan barátságos a légkör a teremben, hogy az eleinte félszeg ácsorgók lassan körbeülik a mesélőt. Nevetünk, okosodunk, meghatódunk, és már le is járt a beszélgetésre szánt idő. Vastapssal háláljuk meg Nádasdy Ádám őszinteségét. Kezemben az Az az ízzel lerobogok a lépcsőn és elsőként kérem, hogy írjon bele pár sort. Többre nem is jut idő, Monostorapátiban hangolnak a zenészek, kezdődik a ma esti hangverseny a katolikus templomban.

Dedikálás közben

Charles-Ferdinand Ramuz és Igor Stravinsky 1918-ban született közös alkotása, A katona története az UMZE Kamaraegyüttes és Mácsai Pál előadásában csendül fel a templomban. Az épület hatalmas, a belső tér gyönyörű, mindenhol emberek. A Rácz Zoltán által vezérelt kamarazenekar hol követi, hol pedig vezeti a narrátort, Mácsait. A történet egy bakáról szól, aki a frontról hazatérve találkozik magával az ördöggel. Alkut kötnek: a katona nekiadja varázshegedűjét, nem is sejtve, hogy ezzel a lelkét adta el neki. A férfi szerelemre talál: meggyógyítja a király lányát. Ám nem lehetnek egymáséi, mert aki az ördöggel cimborál, annak végül a pokolban a helye. Ramuz szövege teljesen rímel Stravinsky pergő ritmusú zenéjére.

Pokoljárás Stravinskyvel

A hangverseny után elindulok hazafelé. Élménydús napunk volt, igencsak elfáradtam. Amíg stoppolok, többen hívnak, hogy tartsak velük az esti koncertre. Most az egyszer nem bízom a véletlenre, nemet mondok. Egy kedves úr autójában utazom vissza Pulára. Kellemes zene szól, miközben a napi programokról, teendőkről beszélgetünk. Jó is kicsit összegezni a ma történteket; felgöngyölíteni a véletlen szálait.

Kadlót Nikolett
Fotó: Klacsán Margó