Végzetes erdei játszmák

Turda, az erdõ bolondja ül az erdei kunyhóban, eszik és mesél. Szép feleségérõl és három gyermekérõl, akiket nem tudott eltartani. Megölte a családját, mert, mint mondja, "méltó étek nélkül nincs méltó élet". Lenyeli az utolsó falatot, aztán énekel. A nézõtéren csönd; néhány perc múlva vége az elõadásnak, és a színpadon lévõ feszültséget felszabadult taps oldja fel. Teltház van, hálás a pécsváradi közönség. Pozsgai idén is egy izgalmas mesével érkezett a Szent István Napokra: Garvay Andor Farkasasszony címû drámájával. Gyöngyszem a múlt század elejérõl, erdei legenda, pesti színészekkel a Zengõ lábánál. "Méltó" elõadás. Méltót kellene róla írnom.

A Boldog Asztrik küldetése és a Szeretlek, fény (Béla herceg) című történelmi témájú művek után Pozsgai Zsolt író-rendező most szakított a hagyománnyal: trónért küzdő hercegek, bujdosó királyi családok, lázadó apátok helyett ezúttal egy egyszerű hegyi paraszt történetét állította színpadra Pécsvárad csillagos-teliholdas augusztusi ege alatt.

A helyszín egy erdő. Sűrű rengeteg. Egy világ, ahol ember ember ellensége, és állati ösztönök uralkodnak. Farkastörvények. Ahol nem a pénz, hanem a puska, a balta az úr. Ahol a véletlenül arra vetődő civilizált vendégekről is pillanatok alatt "lekopik a kultúra". Hosszú évek óta él itt Tarics Ákos (Őze Áron), és becsülettel szolgáló gazdasszonya, Florea (Kökényessy Ági) távol a nagyvárostól, vagyontól, nyüzsgéstől. Ebbe az Isten háta mögötti magányos békességbe tör be egy nap Werner Félix bányamérnök (Lux Ádám) egy kecsegtető üzleti ajánlattal - és oldalán gyönyörű feleségével. Rachel (Auksz Éva) érkezése váratlan lehetőség Taricsnak, hogy a feltámadó szenvedélybe belekapaszkodva otthagyja a lealacsonyult állati létet, a magányt, és visszatérjen a csillogásba, a nagyvilági életbe. A sötét barlangból a fényes palotákba. A puliszka mellől a gazdagon terített asztalokhoz. A munkában megfáradt oláh cseléd ágyából egy finom társasági hölgy oldalára.

Rachel olyan elszántsággal igyekszik behálózni Taricsot, ahogyan férje a rézbánya lehetőségét rejtő kavicsos területet próbálja kicsikarni a makacs hegyi embertől. Auksz Éva érzékenyen alakítja a hideg tekintetű, gőgös asszonyt; nehéz eldönteni, valóban férjével szövetkezve, a későbbi zsarolás reményében akarja-e magába bolondítani az önmagát erdei remeteségre ítélő férfit, vagy ő is őszinte vágyódással közeledik ehhez a titokzatos kunyhólakóhoz - akiről azt beszélik, valaha világszép asszonyok esengtek a kegyeiért.

Őze Áron a népmesék csavaros eszű, kevés beszédű szegénylegényét varázsolja elénk, akinek egyszerűsége és bölcs megfontoltsága elmossa a paraszt és úr között lévő különbségeket. Werner Félix kénytelen alkalmazkodni ehhez a félig-meddig elvadult környezethez és annak nagyvilági törvényt nem ismerő sajátos életmódjához. Tarics elfogadtatja vele a saját játékszabályait, és ügyesen a maga javára fordítja a készülő üzletet. A Lux Ádám által megformált mérnök mindenben ellentéte Őze Taricsának: hirtelen, bizonytalan, gyanakvó és olykor akarata ellenére erőszakos figura. Semmit nem vesz észre abból, hogy a furfangos hegyi ember könnyedén átveri, így a nagyszerű haszonban bízva előre dörzsöli a tenyerét. De dörzsöli Tarics is, aki mit sem tud a házaspár összeesküvéséről. Rachel pedig, biztosítva magát Tarics szenvedélyes közeledése és férje naiv bizalma között, szintén nem sejti, hogy ezúttal ő is veszíthet.

Egyikük sem számol Floreával, aki ösztönösen keresi a jót, és aki egy cseppet sem lepődik meg, mikor babonás jóslatai végül beteljesülnek. Kökényessy Ági remekel a hűséges szolgáló szerepében. Az oláh asszony feladata, hogy lásson és halljon Tarics helyett, akit a sokévi erdei remeteség után megbolondított egy selyembe öltöztetett, parfümfelhőbe burkolózott hölgy. Megérezve a veszélyt a maga módján óvja gazdáját a szörnyű démoni erőtől, melyet a farkasfogú asszonyban vél felfedezni. Féltékenységi jelenet helyett kivár; méltósággal, számítások és praktikák nélkül. A végsőkig hisz abban, hogy az ördögi, ha meg is zavarta, de nem győzheti le az ő okosan kialakított csendes békességüket.

A szereplők közötti viszonyok alakulását árnyaltan megformálni - ebben rejlenek az előadás igazi lehetőségei a színészek számára, melyeket ők nagyszerűen ki is használnak. Játszmák drámája ez: négy ember, két férfi és két nő harca a végsőkig. Két tulajdonért: az egyiket rézbányának, a másikat Tarics Ákosnak hívják. Ki az úr a vad rengetegben? A civilizációból idetévedt, papírfirkász mérnök vagy az egyszerű, mégis eszes paraszt? A nagyúri társasághoz szokott, céltudatos asszony vagy az őszinte, sokat tapasztalt cseléd? Két világ találkozik és csap össze, és mind közül a legnagyobb csatát talán Tarics és Rachel vívják: amíg Werner a bányája, Florea pedig a ház körüli teendők után jár, elszántság és őrület határán valami megszületik ebben a mesebeli csuda kalibában.

Tarics gyűlölettel teli szenvedéllyel közeledik Rachelhez. Teljes szívéből gyűlöli a szakadékot, ami köztük tátong, és maga sem tudja eldönteni, feladja-e pénzirtózatát, remeteségét, vagy inkább ő rántsa magával a nőt abba a civilizáció nélküli tiszta ösztönszerűségbe, amelyben ő már megtalálta egyszer a rezignált boldogságot. Kettejük harca során kiderül, hogy bizony lakozik még kultúra az erdő mélyén elvadult emberben, és a kifinomult ízlésű, művelt asszonyban is élnek azok a nyers vágyak, melyeket korábbi életformája miatt illendően elfojtott magában. Egymás felé indulnak az úton, önmagukkal és egymással viaskodva, mígnem az előadás csúcspontján elszabadulnak az indulatok; csak Florea áll tisztán, elszántan, kezében a sokat emlegetett fejszével.

Az előadás végére kiderül, milyen lavinát indíthat el egy pár ellopott kesztyű, hogy mi a különbség halál és halálok halála között, hogy gyűlölet és szerelem milyen közel is állnak egymáshoz. Mennyit ér az emberi élet városban és vadonban. Mindeközben pedig Turda (Szebeni János), az erdő bujdosó bolondja dalol a köveknek, nem tudni, kinek a történetét.

A rendezés jól kihasználja Garvay Andor remekül megírt dialógusait, ám a szavak mellett bravúros módon sokszor inkább a hangsúlyok, gesztusok, tekintetek beszélnek. Zene is van, természetesen, sejtelmes dallamok és farkasüvöltés a döntő pillanatokban. És szegényes kunyhóbelsőt ábrázoló egyszerű díszlet ággyal, asztallal, tulipános ládával, mosdótállal és puskával. A darab műfaja tragédia, de az előadásba szinte észrevétlenül beköltözött a Pozsgai-rendezésekre jellemző fanyar humor is: csak félve neveti el magát az ember itt-ott, mert tudja, hogy a következő pillanatban úgyis az arcára fagy a mosoly.

Ülök a nézőtéren, és próbálok kapaszkodókat keresni, megtalálni a lényeget. Az üzenetet, amiért a darab a múlt század elején megszületett, és amiért egy rendező annyi év után színpadra álmodta. Aztán a szereplők között zajló elszánt játszmákat figyelve egyszer csak megfogalmazódik a válasz: a bizalom sérthetetlenségének tanulságáról szól az elátkozott herceg és a farkasasszony találkozásának meséje. Bízni a másikban annyit jelent, mint bizonyos dolgok irányítását kiengedni a kezünkből. A bizalmat kihasználni pedig árulás, melyre nincs bocsánat.

Szűcs Dóra

------

Garvay Andor: Farkasasszony (Bent az erdőben)
Pécsváradi Várszínház