Sziget Színház

A héfõi nap nyitóprogramjáról, az Ágostones koncertjérõl nem tudok nyilatkozni, mivel Erik Sumo Band koncerten voltam helyette, az azt követõ Finks-rõl és Eva Yerbabuena társulátának elõadásáról viszont annál inkább. Továbbá láttam az utolsó elõadást is, a Tranz Danz Bankett-jét, ez viszont valahol félúton van az elõbbi két változat között: láttam, de egyáltalán semmit nem értettem belõle: véleményem tehát nincs.

A kilenc órától előadó Leni-Basso Dance Company show-t csinált a javából. Előadásuk azért volt érdekes, mert egyforma súllyal szerepelt benne a zene, a kép és a mozgás. Két projektor majdnem folyamatosan vetített a színpad mögé felfüggesztett fehér vászonra, ezenkívül temérdek lámpa világította meg a táncosokat váratlan helyekről, váratlan időpontokban. A Finks tehát forradalmi színház. Az általában jól elkülöníthető, külön-külön megjelenő alkotóelemek itt teljesen egybefolytak. A táncosok kommunikáltak egymással, a zenével, a képekkel; a képek időnként az előadást mutatták, a színpad négy sarkába felállított kamerák segítségével. A darab ettől lenyűgözően összetett lett, nekem teljesen új élményt nyújtott.

Több síkban az egy sík | fotó: Herner Máté

A Leni-Basso-t követően méretes tömeg gyűlt össze a Szabadtéri Színpadnál, sokan voltak kíváncsiak a spanyol Eva Yerbabuena-ra és társulatára, akik nem okoztak csalódást.
Az 1998 óta működő társulat első előadását láthattuk, az Eva-t. Azóta további öt született, amelyeket egytől-egyig rangos kül-és belföldi díjakkal tüntettek ki. Ha az Eva-ból indulunk ki, nem is csoda. Az élő zenével kísért, összesen hét táncost mozgató darab, ugyanúgy, ahogy a Finks, döbbenetes volt, ugyanakkor teljesen más okból. Míg a Finks forradalmiságával, az Eva Yerbabuena társulat fantasztikusan kivitelezett, csak kisebb újításokat tartalmazó, vérbeli, tradicionális flamenco-jával nyűgözött le.

Eva Yerbabuena | Fotó: Scoop

szerző: Herner Máté
szerkesztő: Herner Dániel