Szabadegyetem/Open Universiy

 

Szabadegyetem

2007. szeptember 11-12. (K-Sze) 17:00 és 18:30
2007. szeptember 17-18. (H-K) 17:00 és 18:30


INGYENES PROGRAM!

Szabad gondolkodni. Szabad kérdezni. Szabad továbbgondolni, megkérdőjelezni, értelmezni, észrevenni, meglátni és megbeszélni. Szabadegyetem a Trafóban - olyan kérdések mentén, mint: beszélhetünk-e fejlődésről a kortárs művészetek esetében? Ha igen, mi a fejlődés meghatározása, és miből áll maga a fejlődés? Az általunk kortárs művészeteknek hívott műfajnak is van múltja, vannak tradíciói vagy ez egy hagyomány nélküli forma? A visszatekintés része-e a közönséggel való kapcsolattartásnak, vagy a kortársakkal való párbeszédnek?

Trisha Brown, a kortárs tánc nagyasszonya korai munkáit mutatja be szeptemberben, majd néhány nappal később Kovács Gerzson Péter játssza újra társulatának első kultikus, stílusteremtő darabját, az Ideiglenes címet. Tánctörténet-író előadások, megelevenedő kortárs tradíciók. De mit jelent, ha nemcsak egy-egy művész néz vissza, azaz nem egyedi jelenséggel állunk szemben, hanem hirtelen egy egész évad programja a volt nagy úttörők visszatekintéseire épül? Egy szezon programja természetesen tudatos döntések gyümölcse, azonban a nemzetközi és hazai kortárs művészeti élet színpadain végbemenő változásokat tükrözi. Kíváncsiak lettünk arra, mit gondolnak erről a tendenciáról, a "klasszikus kortárs" és "kortárs klasszikus" kérdésköréről történészek, művészettörténészek; tánccal, színházzal, zenével és irodalommal foglalkozók, esztéták. Így meghívtuk őket, hogy nyilvános előadásokon gondolkodjanak együtt velünk és kíváncsi nézőinkkel a Trafó Szabadegyetem előadótermében.

PROGRAM

2007. szeptember 11. 17:00
Előadó: Klaniczay Gábor
Téma:
 Veteránok klubja, nosztalgia, vagy a közelmúlt történelme?  A hetvenes-nyolcvanas évek avantgárd művészeti és rockzenei szubkultúrái ma

David Bowie 1972-ben azt énekelte Ziggy Stardust megszemélyesítőjeként: "We got five years, that's all we've got". Ihletője, Andy Warhol még pesszimistább volt a szubkultúra efemer virágzását illetően: "bárki híres lehet a világon - tizenöt percre". Ma mégis azt látjuk, hogy a hajdani happeningek, rock-koncertek avantgárd, lázadó és önpusztító művészei, ha még élnek, továbbra is (vagy újra) a színpadon állnak, tömegeket vonzanak, és miközben húsz-harminc-negyven évvel ezelőtti alkotásaik részletes dokumentációja könyvekbe, múzeumokba került - ugyanez "kortárs" művészetként is él, és új követőket talál. Ahhoz már hosszú ideje hozzászoktunk, hogy a "nosztalgia", a "retró" időről időre újra forgalomba hozza a nagymamák korának divatjait, énekeseit, de a Karádi Katalin vagy Elvis Presley újrakiadásoktól sokban különbözik az, ahogy a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek művészeti lázongásával és ellenkultúrájával együtt él a jelenünk. Vagy mégsem?

Klaniczay Gábor 1950-ben született Budapesten. 1974-ben történelem-angol szakon végzett az ELTE Bölcsészettudomány Karán. Az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, majd az ELTE-n és 1992-től a Közép-európai Egyetemen (CEU) tanít tanszékvezetőként. Eközben a világ vezető kutatóhelyein (École des Hautes Études en Sciences Sociales, Párizs; Wissenschaftskolleg, Berlin; Getty Center for Arts and the Humanities, Santa Monica) ösztöndíjas és vendégelőadó. 1997-2002 között a Collegium Budapest rektora. Kutatásai főként a középkori és a kora újkori népi vallásosság, a csodákban való hitek és az uralkodói és szentkultuszok történeti antropológiai alapjainak feltárására irányulnak.

Irodalom: Havasréti József - K. Horváth Zsolt (szerk.): Avantgárd:
underground: alternatív. Popzene, művészet és szubkulturális nyilvánosság Magyarországon, Budapest- Pécs 2003; Klaniczay Gábor:
Ellenkultúra a hetvenes-nyolcvanas években, Budapest 2003.

2007. szeptember 11. 18:30
Előadó: Bán Zsófia
Téma:
Az amerikai posztmodern

Takács Ferenc: "A szerző - láttuk, mutatta a kötetcím metaforája - amerikai eszközökkel munkálja meg amerikai anyagát, s módszertani mintáinak szellemében ő is magától értetődőnek veszi, egyben ismét jellegzetesen amerikai kulturális jellegzetességként könyveli el, hogy korunk amerikai kultúrájában minél élesebb a különbség magas- és tömegkultúra, elit és pop, ezoterikus és banális, kifinomult és otromba művészeti megnyilvánulás között, annál radikálisabban és diadalmasabban oldódik fel ez a különbség a kulturális teremtés (vagy termelés) folyamatában. Érezhető érdeklődéssel - sőt rokonszenvvel - szemel ki magának olyan kulturális megnyilvánulásokat, mint amilyen Laurie Anderson... mije is? művészete? show-ja? cirkusza? tevékenysége? alakja? ikonja? műsora? műve? működése? (Vagy fél oldalnyi egymásnak ellentmondó jelzőre lenne szükségünk, hogy ezeket a kérdőjeleket valamelyest feleslegessé tegyük.)"
Bán Zsófia az amerikai irodalom különböző korszakain kívül amerikai képzőművészettel, vizuális kultúrával (visual culture studies), kép és szöveg összehasonlító elemzésével (word and image studies), irodalomelmélettel és posztmodern teóriával foglalkozik. Hazai és nemzetközi folyóiratokban rendszeresen publikál tanulmányokat, esszéket, kritikákat. Eddig két könyve jelent meg: Desire and De-Scription: Words and Images of Postmodernism in the Late Poetry of William Carlos Williams (Amsterdam, Rodopi, 1999), és Amerikáner (Budapest, Magvető, 2000). Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Amerikanisztika Tanszékének docense.

Irodalom: Bán Zsófia: Amerikáner. Budapest, 2000, Magvető.
2007. szeptember 12. 17:00
Előadó: Kékesi Kun Árpád
Téma:
Kortárs tradíciók a zenés színházban

Kortárs tradíciók a zenés színházban című előadás arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen viszonyban áll egymással a kortárs színházi érzékenység és az operajátszás mintegy négyszáz éves tradíciója. Abból az előfeltevésből indul ki, hogy a zenedrámák mai előadásai éppoly pontosan jelzik az ezredforduló színházi nyelvének változásait, mint a (jóval gyakrabban hivatkozott) klasszikus drámákból készült előadások. Ráadásul a performanszokban és a "kortárs művészet" különféle megvalósulási formáiban tetten érhető posztdramatikus kísérletek igen termékeny talajra lelnek az operarendezésekben. S végül még az is kiderülhet, hogy a Musiktheater nem feltétlenül a (Peter Brook fogalmával) "holt színház" hagyományosan unalmas prototípusa.

Kékesi Kun Árpád tagja a Magyar Shakespeare Társaságnak és a Magyar Esztétikai Társaságnak. A PhD program keretében tanít az ELTE Összehasonlító Irodalomtörténeti tanszékén és a Színháztudományi programban, valamint óraadóként a Veszprémi Egyetem Színháztudományi tanszékén és a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem Esztétika tanszékén. kutatásai előterében főleg azok a változások állnak, melyek az 1960-as évek (és az abszurd dráma) után a drámai és színházi irányzatokat meghatározták, illetve az a kérdés, hogy milyen elméleti előfeltevések révén közelíthetők meg ezek a változások. Ezen túl irodalomesztétikai kérdésekkel, az irodalmi szövegek értelmezésének elméleti és történeti problémáival is foglalkozik.


2007. szeptember 12. 18:30
Előadó: Madarász Iván
Téma:
Múlttudat, a hagyomány kiemelkedő szerepe a zenében

Madarász Iván előadásában az alábbi témaköröket járja körül:
• Van-e egyáltalán "zenetörténet"?
• "Stílus",mint csoport-kategória
• Konszonancia-disszonancia
• A formai hagyományok szerepe
• Céhesség, mesterség
• Hagyomány és modernitás
• 
Madarász Iván Erkel-, Bartók-Pásztory díjas zeneszerző, a Zeneakadémia egyetemi tanára. A Magyar Zeneszerző Egyesület alapító, és elnökségi tagja. 1990-től a magyar Szerzői Jogvédő Iroda (Artisjus) Vezetőségének a tagja, 1998-2002 között és jelenleg is kurátora a Nemzeti Kulturális Alapprogram Zenei Kollégiumának. Többfajta zenei nyelvet beszél, az Orfeusz gesztusai,Dionüszosz gaeometriája, az Archai-Archi, a Flautiáda ugyanúgy immanens alkotói egységről vallanak, mint a Lót vagy Délutáni tea.


Előadó: Vályi Gábor
Téma:
"Remixelt hagyomány"

Mik korunk remixkultúrája szerteágazó gyökérrendszerrel táplálkozik a huszadik század több zenekészítési hagyományából. A már rögzített hang utólagos újrafelhasználását ugyanúgy megtaláljuk az avant garde kísérleti zene világában, mint a popzenei stúdiómágusok vegykonyháin vagy a DJ-k táncparkett-orientált mixeiben. Az előadás a remixelt hang kultúrtörténete mellett azzal is foglalkozik, hogy a zenei kollázsok milyen módon tarthatnak fent és újíthatnak meg élő zenei hagyományokat, illetve hogyan eleveníthetnek fel és értelmezhetnek újra már letűnt műfajokat és előadókat. A Luigi Russolo-tól Grandmaster Flash-ig terjedő zenei kaland előzetesen ajánlott olvasmánya az idén tavasszal a Trafóban vendégül látott David Toop Hangok óceánja című könyve.
 
Vályi Gábor Közgazdász, kultúrakutató, a Pécsi Tudományegyetem Kommunikációs Doktori Iskolájának hallgatója. a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékén működő Média Oktató és Kutató Központban tanársegédjeként oktat zene- és kultúraszociológát, éjszakai klubokban dj, többek között az Élet és Irodalom zenekritikusaként újságíró, a Tilos Rádióban kurátor és a Barázdán is csomót című eklektikus zenei műsor egyik házigazdája.
 
Irodalom: David Toop: Hangok óceánja. Budapest. 2006. Doppelganger Bt.

2007. szeptember 17. 17:00
Előadó: Müllner András
Téma:
1968: a nemzedékváltó év (happeningek és kiállítások)

A sztereotip kép szerint az avantgárd elutasítja a hagyományt, és azt lehet mondani, hogy folytonos nemzedékváltásban, más szóval permanens esztétikai forradalomban él. Az avantgárd és a hagyomány viszonya azonban korántsem olyan egyértelmű, ahogy azt a dadaisták szövegeit olvasva elképzelhetjük, vagy Marinetti programjából, a múzeumok éjszakájából kikövetkeztethetjük. Bár az igaz, hogy az újra, a totális eredetiségre való hivatkozás állandó szólamként van jelen a történetinek nevezett avantgárdban és annak újabb verzióiban, és ez a hivatkozás legtöbbször az "anyagra", a "cselekvésre" és a "valóságra" történő szólamként jelentkezik, ám eközben azt is elmondhatjuk, hogy műveiket újra meg újra átjárja valamilyen önmegtartóztatás. Ez az önmegtartóztatás vagy avantgárd felfüggesztettség nem feltétlenül koncepcionális, még ha bizonyos esetekben explicitté is válik, és mint probléma a múlttal való dialógus képében lép elénk. Végső soron azonban azt eredményezi, hogy lehetetlenné válik a magukat avantgárdnak nevezők számára, hogy abszolút törlés alá vonják a művészettörténetet és az esztétikai vagy retorikai hagyományt. Amikor annak idején Walter Benjamin az expresszionista művészetet párhuzamba állította a barokk szomorújátékkal, éppen arra teremtett precedenst, hogy miként lehet meglátni a nyelvnek és az ikonográfiai vagy retorikai hagyománynak a radikális újtól való visszatartó jellegét az avantgárd művekben. Mivel a nemzedékváltás programját és a hagyomány eltörlését a művészettörténeti diskurzus is hajlamos átvenni, bizonyítva ezzel fogékonyságát az avantgárd eszmékre, lévén a mindenkori paradigmaváltások történeti szempontú vizsgálata a feladata, lehet, hogy a fenti gondolatmenet tesztelésére éppen egy olyan évet kell választanunk, amelyet hagyományosan a magyar művészet fordulópontjának tartanak. Az 1968-as év sok szempontból nevezhető ilyen fordulatos évnek, de méginkább annak látszik a művészet terén, ahol ekkor indultak igazán rajzásnak a happeningek (némelyiküket távolabbról visszatekintve már az első performanszoknak nevezik), és megrendezik az első Iparterv-kiállítást, nem beszélve "Az idősebb és a fiatal generáció"-ról, amely mint a Műszaki Egyetemen megrendezett kiállítás címe már önmagában jelzi a változás érzékelésének jelenlétét.

Müllner András 1968-ban született, a Szegedi Tudományegyetemben szerzett diplomát magyar nyelv és irodalom illetve történelem szakán. 2001-ben PhD fokozatot szerez, 2006 szeptembere és 2007 januárja között adjunktus a Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalom Tanszékén. Jelenleg adjunktus az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészetelméleti és Médiatudományi Intézetében. Kutatási területe: a magyar és külföldi neoavantgárd művészet, médium-elméletek.
Irodalom: A császár új ruhája. Esszék a könyv és a hipertext kapcsolatáról, valamint más médiumokról, Budapest. 2007. Jószöveg Kiadó. 

2007. szeptember 17. 18:30
Előadó: Andrási Gábor
Téma:
Lúzer-esztétika - paradigmaváltás a képzőművészetben

A téma rövid kibontása:

- a művészetipar kiépülése és rétegzettsége az ezredfordulón (a termelők köre és az új fogyasztói piramis)
- a művészet megváltozott kontextusa (a hagyományos szellemi és történeti kontextus hozzáadott-értékké alakulása; új releváns kontextusok: ár és siker)
- a művészi és művészettörténészi individualitás, valamint az általuk előállított termékek instrumentalizálódása és mediatizációja)
- a művészet hagyományos nyilvánosságának átalakulása (a non-profit és a for profit szférák határainak feloldódása, vásárok mint kurátori kiállítások, biennálék mint vásárok, magángyűjtemények mint közmúzeumok, közmúzeumok mint magángyűjteményi bemutatóhelyek)
- a művészetiparban involvált hatalmi érdekcsoportok és döntéshozók szerepeinek keveredése illetve felcserélhetővé válása (a gyűjtő mint kurátor, a szerkesztő mint befektetési tanácsadó, a muzeológus mint a kereskedő tanácsadója)
- a művészetipar nagypolitikai vetülete (a művészet mint legitimációs potenciál, a művészet kommunikációja mint a médianyilvánossághoz vezető út)  

Andrási Gábor 1954-ben született Budapesten, az ELTE bölcsészettudományi karán végzett magyar-népművelés és művészettörténet szakon.  Az Óbudai társaskör Galéria vezetője, a Műértő főszerkesztője. Közel 250 kiállítás szervezője Óbudán, és vendégkurátorként Magyarországon és külföldön. Másfél száz tanulmány, cikk, katalógus-előszó, interjú szerzője; tv-műsorok szerkesztője Kutatási területe a XX. századi és a kortárs művészet, különös tekintettel a klasszikus avantgárdra, a hatvanas évek új törekvéseire és a jelenkori nemzetközi színtérre.
Irodalom: A modernizmuson túl. Generáció- és szemléletváltás a kilencvenes évek magyar művészetében (in: Omnia Mutantur - a XLVII. Velencei Biennálé magyar pavilonjának katalógusa, 1997)

2007. szeptember 18. 17:00
Előadó: Rényi András
Téma:
A ’kortárs’ fogalma

"...A kortárs tánc oly módon lépi át az eddig szentnek tekintett határokat (a színház, a film, a cirkusz, a sportakrobatika, a performansz, a képzőművészeti installáció stb. felé), hogy ennek a határátlépésnek már nincs gesztusértéke. Csak addig lehet demonstratíve átlépni a határokat, ameddig azok érvényben vannak. Ha ma egy táncos meztelenre vetkőzik a színpadon, az nem elviselhetetlen tabudöntés, amely megbotránkozást szül, mint egykoron, csupán kifejezőeszköz s ugyanígy, ha az előadó közvetlenül a közönséggel kezd kommunikálni, azt nem brechti értelemben vett elidegenítési effektusnak tekintjük, ami mint olyan a színház eszközeit s a nézői magatartás rutinjait reflektálja: többnyire nem több, mint a maga helyén konkrétan értelmezendő műfogás..." (Rényi András)

Rényi András Budapesten született 1953-ban, az ELTE bölcsészettudományi karán végzett 1977-ben. 1988 óta bölcsészdoktor, 1996-ban szerzett PhD fokozatot a filozófiai tudományokban. 1985-től 2002-ig a Magyar Táncművészeti Főiskolán oktatott. 2005-ben habilitált az ELTE-n, jelenleg ugyanott a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet egyetemi docense. Főbb kutatási területei: a művészettörténet tudománytörténete, értelmezésproblémák Caravaggio és Rembrandt művészetével kapcsolatban, interpretációelmélet, illetve a tér- és testművészetek hermeneutikája.

Irodalom: Mi is az, hogy kortárs? Ellenfény 2006/7.


2007. szeptember 18. 18:30
Szabadegyetem záró beszélgetés
Téma:
A néptánctól a kortárs felé vezető út
Résztvevők:
Fuchs Lívia (tánctörténész), Farkas Zoltán Batyu, Horváth Csaba,
Kovács Gerzson Péter (táncos-koreográfusok)
Moderátor:
Sándor Erzsi, Magyar Rádió