6. Kortárs Drámafesztivál

Új idõpontban, de a megszokott magas színvonalon ismét megrendezésre kerül a Kortárs Drámafesztivál november 22. és december 3. között. A fesztivál díszvendége ezúttal Izrael lesz, melynek kortárs színházi kultúráját egyedülálló módon mutatja be a 6. alkalommal jelentkezõ fesztivál.

Izgalmas, húsbavágóan mai emberi problémákkal foglalkozó vendégjátékot hívunk meg, valamint új izraeli darabokból felolvasást szervezünk, hebraisztika szakos hallgatók számára drámafordítói szemináriumot tartunk és bemutatjuk a kortárs izraeli színházi életet. Nagy örömünkre elvállalta a fesztivál fővédnöki tisztségét Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár asszony.

Programunk szervezése jelenleg is folyik. A kortárs magyar és külföldi előadások mellett számos kísérőrendezvénnyel is várjuk az érdeklődőket. A 2005-ös fesztiválon sikeresen elindított Visitors' Programme folytatódik: húsz neves fesztiválszervezőt, kritikust, színházi szakembert hívunk Budapestre, hogy végignézzék a magyar programot, és napközben a kortárs színházi élet képviselőivel találkozzanak: többek között Torsten Maßt, a 2008-as Theater der Welt kurátorát és Marie-Hélčne Falcont, a montreáli TransAmériques kortárs színházi fesztivál művészeti igazgatóját látjuk majd vendégül.

Hans-Thies Lehmann professzor, a Posztdramatikus színház című korszakos színházelméleti mű szerzője nemzetközi szeminárium keretében elemzi fiatal, Magyarországról és a visegrádi országokból érkező gyakorló és elméleti színházi emberekkel a fesztiválon látható magyar előadásokat.

A magyar programból, melyet neves hazai kritikusokból álló zsűri (Szűcs Katalin Ágnes, Koltai Tamás) javaslatai alapján állítunk össze, négy előadás részvétele már biztosnak tekinthető:

Szerepel programunkban a
TÁP Színház Keresők című előadása, mely idén a XIII. Alternatív Színházi Szemle Halász Péter-díját (fődíját) is elnyerte.

Láthatják a fesztiválon
Tasnádi István FINITO című darabját Mácsai Pál rendezésében az Örkény Színházban.
A produkció a 2007-es POSZT-on a legjobb előadás díját kapta.

Vendégünk lesz a 2006-os POSZT legjobb produkciója, az
Anyám orra, a Pintér Béla és Társulata előadása is.

Az elmúlt évadban nagy vihart kavart és a szakmát régen látott összefogásra ösztönözte a kaposvári
Csiky Gergely Színház 56 06 / őrült lélek vert hadak című előadása Mohácsi János rendezésében, mely szintén a fesztivál meghívottja. A produkció az idei POSZT-on a legjobb társulat díját kapta.

A Visitors' Programme egyik legfontosabb eseménye lesz a Kortárs Magyar DrámaTúra, amit az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel közösen szervezünk. Az utóbbi évek legfigyelemreméltóbb kortárs magyar drámaszövegeit igyekszünk bemutatni külföldi vendégeinknek. Neves színházi szakembert kérünk fel, aki előadásrészletekkel illusztrálva elemzi a darabokat az írók és az alkotók jelenlétében. A kiválasztott darabok mindegyikéből ízelítőként egy-egy részletet le is fordíttatunk. A DrámaTúra célja, hogy kedvet csináljon és ötletet adjon vendégeinknek a magyar drámák külföldi bemutatásához.

Partnereink:
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Vidám Színpad, Bárka Színház, Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja


Támogatóink:
Nemzeti Kulturális Alap, Izrael Állam Külügyminisztériumának Kulturális és Tudományos Kapcsolatok Osztálya, Budapesti Goethe Intézet

Kortárs Drámafesztivál Budapest

Kapcsolódó cikk: