A kezdet vége felé

Az október beköszöntével valahogy minden megváltozott. "Véget ért az elsõ fejezet. Az eredmény nagyon szép, ígéretes, de még egyenetlen" - összegezte a látottakat Szász János az elsõ összpróba után.

Kezdetét vette a bemutató előtti utolsó két hét. A korábbi jó hangulatot sokszor feszültség, idegesség váltotta fel. Eleinte úgy tűnt, mintha csak Szász viselné egyre nehezebben, hogy a színészek beszélgetéssel, apró figyelmetlenségekkel, esetleg késéssel akadályozzák a próba menetét. Valójában bennük is fokozódott az izgalom, és egyre érzékenyebben reagáltak a hátráltató tényezőkre, de immár semmi sem lehetett kifogás, minden körülmények között játszani kellett. Az utolsó hetekben főleg összpróbákat tartanak, de ha szükséges, részpróbák is vannak - a nehezebb, összetettebb jeleneteket újra és újra lejárják, mélyítik, finomítják. Az utolsó pillanatban sem hagynak fel a kísérletezéssel, ám a színészeknek egyre kevesebb lehetőségük van a beleszólásra. Paradox helyzet alakult ki: Szász határozottan kijelentette, hogy a továbbiakban elvárja, hogy a színészek ellentmondás nélkül rögzítsék magukban azt a megoldást, amit ő kér, azonban mégsem tagadja meg korábbi önmagát, és továbbra is komolyan mérlegeli és elfogadja ötleteiket.

Közben készülnek a jelmezek. Benedek Mari már szeptember közepén elhozta megmutatni terveit (a rajzokat és anyagmintákat), melyekből kiderült, milyen ruhákat álmodott a színészek alakjára a szöveg és a rendezői koncepció ismeretében. Október elején megkezdődtek a ruhapróbák: a szünetekben sorban jelennek meg a színészek János színe előtt leendő jelmezeik egyikében-másikában. A ruhákat közösen megkritizálják, praktikus és ízlésbeli szempontok alapján is, mielőtt elfogadnák. Több jelmez készül, mint amennyit használni fognak - megadva a lehetőséget a színészeknek a választásra: melyik tetszik nekik jobban, illetve a testre szabás után melyikben tudnak természetesebben létezni.
A hónap elejétől a technika is meghatározó részévé vált a próbáknak. Voronkó Miklós, a hangosító akkor tűnt fel, amikor szükségessé vált aktív közreműködése, hogy a zenék bejátszása ne Szász teendőit szaporítsa. Ez viszont más szempontból növelte feladatainak számát, hiszen ettől kezdve Jánosnak őt is instruálnia kellett, hogy mikor melyik zenét milyen hangosan és milyen hosszan adja be. Az előadást kísérő zenék ugyanis kettős funkciót töltenek be: egyrészt teljesebbé teszik a jeleneteket, másrészt támpontot adnak a színészek játékának.

Rigó Zoltán fővilágosító kezdetben csak megfigyelőként volt jelen, ám elsősorban nem a színészek játékát nézte, hanem a térbeli mozgásukat. Mindez akkor nyert érvényt, amikor a színészek elkezdték rögzíteni a legjobb mozdulatsorokat és már a valódi játéktérben gyakoroltak. Vagyis végre elfoglalhatták - a bemutatóig véglegesen - a Bárka Vívótermét. A már jól ismert díszletjelzéseket fokozatosan váltották fel az épülő-szépülő (esetünkben inkább "amortizálódó") díszletelemek. Amikor a színészek először találkoztak a teljes díszlettel, valódi nagyságában és megközelítőleg végleges formájában, ámulattal vegyes kíváncsisággal járták be a terepet és ismerkedtek méretével, részleteivel. A megszokottól lényegesen eltérő méretarányok között néhány jelenet kicsit szétesett, míg meg nem találták a megfelelő helyeket, de kisebb-nagyobb mértékben szinte mindegyik átalakult azáltal, hogy az új térhez igazították.

Közben elkezdődött a főpróba hét, amikor már mindenki a legapróbb idegszálával is az előadásra koncentrál. Próbálnak reggel, próbálnak este, sőt hétvégén is - egybefolynak a napok. Miután a színészek kimerülten távoznak, János és a műszak marad, hogy folytassák a munkát. Egész éjszaka a nézőtéren ülnek egy kicsiny keverőpult mögött, és a fények erősségét, irányát állítgatják. Mindehhez sokszor nem elég az üres színpad: ahogyan a színészeknek szükségük volt a díszlet és a kellékek jelzésére, amíg azok nem voltak készen, ennél a munkánál a színészeket kell jelezni. Éjjel egykor így leszek a rendezőasszisztens és több világosító társaságában fényvisszaverő felület, s közben megtapasztalhatom, milyen érzés egyszerre négy-öt hatalmas reflektor kereszttüzébe kerülni. Nem egyszerű, pedig nekem nem kell a vakító fényben játszanom és a partnereimre koncentrálnom.
Alföldi Róbert egyik alkalommal azt mondta, ha egy teljes évig lehetne az előadásokat próbálni, a főpróba hetében akkor is úgy éreznék, hogy kell még egy hét, mielőtt beengednék a közönséget. Ez most is így van - a Sirály egyre stabilabb lábakon áll, mégis minden összpróba után legalább egy órát tudnak beszélgetni arról, mi mindent lehetne másképpen csinálni. A nézők azonban türelmetlenül várják, hogy véget érjen a kezdet és elkezdődjön valami más: a szemük előtt szülessen meg (estéről estére) az előadás.


Utószó: A sors iróniája, hogy sajnálatos módon megkapták a ráadás hetet: próbálhatnak, miközben beteg társukért aggódnak. És mivel egy előadásban mindig lehet apróságokat finomítani, ezt is fogják tenni. Hiszen János tudja: nem hagyhatja, hogy a fotóspróbán történt rossz lépés miatt szétessen az egyébként kompakt előadás.

Balassa Eszter
Fotók: Nehéz Andrea

 

KORÁBBI NAPLÓBEJEGYZÉSEK:

- Próbanapló II.  - Trigorinnal - Trigorin nélkül
- Próbanapló I. - Két orosz a Bárkán

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

- A premier elmarad! - Alföldi Róbert levele