Kronosszal a világ körül

Egy vonósnégyes, mely több mûfajban is maradandót alkot, holott csak a 20-21. század zenéjét játssza: mi az?

 

Ha valaki nem tudná a választ, jöjjön el november 7-én a Bartók-terembe. Az amerikai Kronos Quartet ugyanis olyan szerzők műveiből ad koncertet, akik közül jó, ha Osvaldo Golijov nevét ismeri a Nagyérdemű. Erről persze nem a hallgatóság tehet: az együttes, mely alakulásakor, 1973-ban úgy döntött, a kortárs zenére szakosodik (ide értve Jimi Hendrixet, Philip Glasst és Astor Piazzolát is), rendhagyó módon úgy válogatta össze a műsort, hogy csupa népzenei ihletésű művet játsszanak. A Közel-Kelettől Észak-Indián és Közép-Ázsián át utazunk velük Vietnámba és Indonéziába, zenei kirándulást teszünk Núbiába és Etiópiába, végül Északnyugat-Kanadába érkezünk. A műveket kivétel nélkül a Kronos vonósnégyes számára írták vagy hangszerelték. A koncert a világzene rajongóinak kötelező, a klasszikus vonósnégyes kedvelőinek melegen ajánlott.

Forrás:MÜPA