Herbie Hancock

Szeptember 10-én a Fesztivál Színházban hallhatjuk Oláh Tzumo Árpádot, aki négy évig az Egyesült Államokban képezte magát: a Berklee College of Music mellett a Thelonius Monk Institute-ban Herbie Hancock, Wayne Shorter, Terence Blanchard és Kenny Garrett foglalkozott vele napi több órán át - ami tehát a jazzben tanulható, azt elsajátította.

Zenéjében az amerikai elektronikus fúziós jazz találkozik az európai jazz lírai hangvételével. Mostani koncertjén elsősorban az "Electronic Dreams" című készülő lemez anyagából hallhatunk, melyet fiatal tehetségekből álló formációjával ad elő. A formáció ritmusszekcióját a fiatal hazai generáció legmarkánsabb párosa, Borlai Gergő (dob) és Papesch Péter (basszus) alkotja, a további közreműködők közt is találunk "nagyágyúkat": Bacsó Kristóf ot (szoprán- és altszaxofonon), illetve Fekete-Kovács Kornélt (trombitán).
10-én a Fesztivál Színházban természetesen hallunk Tzumótól hagyományosabb szerzeményeket, improvizációkat is. A 27 éves zongoristának ugyanis máris több arca van - zeneszerzőként egyaránt otthonosan mozog a mainstream jazzben és a modernebb, groove-os, elektronikus irányzatokban, zongoristaként a koncertzongora és a szintetizátor egyként "kézre áll" neki, ahogy hangszerelőként is képes hagyományos trióban, kvartettben, szólóban vagy akár elektronikus eszközökkel megtámogatott, nagyobb formációban gondolkozni. Minderről meggyőződhetünk szepotember 10-én a Hétfő Esti Jazz keretében.

Forrás: MÜPA