Csehov betonkeverőben

A Drámai Mûvészetek Iskolája mértani pontossággal szerkesztett, szertelen ötletgazdagsággal elõadott Árverése játék a formával. A képzõmûvész-rendezõ, Dmitrij Krimov bepakolta a Cseresznyéskert, a Ványa bácsi, a Három nõvér és a Sirály részleteit egy narancssárga betonkeverõbe, és összekeverte a mondatokat, hogy bõ egy óra alatt saját kommentárjaival kiegészítve új anyaggá gyúrja.

A Vívóterem homokozóvá alakul a moszkvai Drámai Művészetek Iskolája előadásán. Baloldalon és hátul fehér fal metszi a teret, oldalt három ajtókerettel; még nem tudni, épületen kívül vagy belül vagyunk-e. Régi kazettás magnóból zongoraszó csordogál, négy hátizsákos, fekete kabátos fiatal makettházra homokot tapaszt, és papírmasé leveleket aggat az épület melletti dombocskán álldogáló apró, csenevész fákra. Az ötödik digitális fényképezőgéppel dokumentál. A háttérben narancssárga betonkeverő. A fény az egész színháztermet betölti, beleértve a nézőteret is. Amikor elkészül a térdig érő épület, tábla kerül a tetejére: Povarszkaja 20., Vasziljev színházának címe. A csinovnyik-kommandó a Mestert rég elüldözte, most a társulatnak is menni kell, elárverezés előtt a birtok.
A fiatalok csoportképbe állnak. A fényképezőgép már az egyik néző kezében van, megörökíti az utolsó pillanatot, amikor a színészek és az épület még együtt láthatók. Aztán a játszók a Vívóterem oldalsó ajtaján át elhagyják a színházat, sötétség borul a nézőtérre. Hosszú másodpercekig bámuljuk az elárvult, fénylő színpadot.
Visszajönnek, s elkezdődik a párbeszédek színháza: a különböző Csehov-drámákból kiragadott mondatok egymással perelnek. Nincsenek nevesített szereplők, legfeljebb csehovi archetípusok, és nincsenek helyszínek sem, hacsak nem a szimbolikus birtok, belső életük tere. Mégis váltakozik a kint és a bent: a csehovi sorsokat (avagy az egy csehovi sorsot) a színészek önironikus reflexiói, az oroszságot túlzó gesztusokkal karikírozó kommentárjai szakítják meg. A ház mögül előkerül három ember nagyságú női báb (a nővérek) és egy férfibáb (talán Andrej Szergejevics vagy Lopahin, Trigorin, Szoljonij). Lehet velük táncolni, falhoz lehet őket ültetni, hogy végül Olgát, Mását és Irinát egy fekete zsákba gyömöszölve, ragasztószalaggal összekötözve temessék el a ház mögé.
Mialatt elföldelik a bábokat, a játszók egy szövegkollázst ismételgetnek, melybe kakukktojásként a Hamlet egyik elferdített mondata is belekerül. Először úgy tűnik, mintha próbán gyakorló színészeket látnánk, ám a próbaterem templommá alakul, kezükben gyertyával oratóriumként, acapella éneklik a mondatokat. Aztán egy show-műsorba csöppenünk, godspellként, rapként szól a szöveg. Végül a búcsúz(tat)ás szertartásához visszatérve siratóként adják elő - szomorú a zene, fáj. A muzikalitás ösztönösen árad a színészekből, dalaikat maguk kísérik zongorán, gitáron vagy a saját testüket ütőshangszerként használva. Amit a temetés során nem dobnak a süllyesztőbe (a birtok bérbeadási jegyzőkönyveit, a kerek-perec-pénzt, ami egyszer ékszer, másszor halálfej-maszk, mindenestre finom lehet, mert minden szereplő rágcsálja, a Putyin arcképével "díszített" szamovárt, a finn zászlót, amire a Povarszkaja utcai címet cserélik), mind az orosz nép nevében kolduló esetlen katonatisztnek adják. Azt hinnénk, eltemették, amit el kellett temetni, odaadták, amit még odaadhattak, kellőképp kifejezték nincstelenségüket és a hiányt, s ezzel véget is ér az előadás. Ám a házra deszkaléc kerül, a homokozóból játszótér lesz, gyerekdal szól halkan, libikókáznak a színészek, ahogyan a szavak is: elvágyódnak, de nem Moszkvába, hanem Párizsba, a Mesterhez, Vasziljevhez. Az utalások, áthallások hálója finoman fon körbe, itt és most van, ez a színház hál’istennek jelen idejű. A végén újra megjelenik a mafla katona (lehet, hogy katonaruhába bújtatott hivatalnok?), aki véget vet az utolsó, felszabadult, örömteli játéknak.
A Drámai Művészetek Iskolája mértani pontossággal szerkesztett, szertelen ötletgazdagsággal előadott Árverése játék a formával. A képzőművész-rendező, Dmitrij Krimov bepakolta a Cseresznyéskert, a Ványa bácsi, a Három nővér és a Sirály részleteit a narancssárga betonkeverőbe, és összekeverte a mondatokat, hogy bő egy óra alatt saját kommentárjaival kiegészítve új anyaggá gyúrja. A habarcs jól sikerült.

Szántai Edina
Fotók: Kiss Mónika

-------------

A Drámai Művészet Iskolája - Dmitrij Krimov Kreatív Laboratóriuma, Moszkva előadásában

Anton Pavlovics Csehov nyomán
ÁRVERÉS
A Cseresznyéskert ihlette művészi játék

Játsszák: Anna Szinjakina, Natalja Gorcsakova, Guzel Szirajeva, Maxim Maminov, Szergej Melkonjan, Alexander Limanov

Díszlet: Vera Martinova, Maria Tregubova
Zene: Dmitrij Volkov
Koreográfus: Andrej Sukin
Táncok: Vladimir Beljajkin
Énektanár: Armen Pogoszjan
Fény: Alexander Korotkov
Hang: Denis Gilej
Rendezőasszisztens: Jevgenyij Kudjakov

Rendező: Dmitrij Krimov