Lassú a csiga, nincs semmi hiba

Nincs ezen mit cizellálni: fergeteges elõadás a Tisztújítás a Paulay Ede utcában. Nincsen benne többlet, nincsen benne hiány. Nagy Ignác megírta, Parti Nagy Lajos átdolgozta, Szinetár Miklós megrendezte, az Új Színház színészei eljátsszák, mi meg jót mulatunk rajta. Ilyen egyszerû.

Irodalomtörténet-írásunk egy új korszak nyitódarabjának, kivételes írói remekműnek, jó szerepek, jó helyzetek, jó dialógusok sorának tartja a Tisztújítást. Nagy Ignác szövegét mégis avíttnak érzi az ember, ha felkutatja könyvtárraktárak rettentő porcicák őrizte eldugott polcain. Ráadásul a darab története is meglehetősen sablonos: két becstelen alispánjelölt addig-addig mocskolja egymást, míg végül a harmadik, a becsületes nyeri el a rangot és vele a csodaszép és dúsgazdag pesti özvegy kezét. Nem csoda hát, hogy a József Attila Színház 2006-os bemutatójára Hargitai Iván rendező átíratta a művet Parti Nagy Lajossal. S azon sincs mit csodálni, hogy Parti Nagy - rá egyébként is jellemző módon - nem a soványka cselekményt, hanem a nyelvet avatta főszereplővé. Az átíró nem aktualizálta és egyszerűsítette a Nagy Ignác-i szöveget - nagyignácosította inkább. Az érvényes, de kevéssé invenciózus fabulát megtartotta, és négyzetre emelte a cikornyát: kiforgatott, átöltöztetett, elferdített minden egyes mondatot. Nyelvi és nyelvtani leleményeit listázni hosszadalmas volna, a végeredmény ellenben röviden összefoglalható: a reformkor-romantika nyelvhasználatának stílusparódiája és a csengő-kongó politikai retorika kifigurázása.
Az Új Színház "zenés-táncos cselvígjáték" alcímmel ugyancsak Parti Nagy át-/szét-/újraírását játssza, melyet Szinetár Miklós, az előadás rendezője tovább csiszolt és saját elképzeléséhez idomított. Már a cselvígjáték műfajmegjelölés is sejteti: nem politikai szatíráról van itt szó, sőt. Szinetártól távol áll mindenféle párhuzamba állítás és szájbarágás, nem akar erőszakosan és észrevehetően korunk politikai-társadalmi viszonyaira reflektálni; elkerüli a hibát, amelybe Hargitai Iván korábban említett előadása belebukott. Ehelyett elemel, eltart, idézőjelbe tesz. Olyan díszletben és úgy játszatja el Nagy Ignác - Parti Nagy Lajos darabját, hogy határokat súroljon, de azokat soha át ne lépje. Ironisszimuszig fokozza az iróniát, harsányisszimuszig a harsányat, de nem hagyja, hogy az előadás szatírává vagy ripacskodássá durvuljon.
A Balla Ildikó tervezte díszlet minimális, de épp elég. A Balla Ildikó tervezte jelmezek felcifrázottsága maximális, de épp nem sok. A tizenkilencedik század korhű huszármentéi, díszmagyarjai és pesties ficsúrancúgjai minden nehézség nélkül simulnak bele a hangsúlyozottan művi, miliőteremtő és jelentéses kulisszába, a kerekeken guruló tehéntől a fontolva haladó facsigán át a minden és mindenki fölé magasodó vármegyeházáig. S amennyire szerves eleme Szinetár koncepciójának a képi világ, olyan kiválóan illeszkednek a darab szövegébe a magyar népdal- és nótakincs örökbecsűi (zenei vezető: Rossa László). A sárgarigók, rozmaringok, galambok, rácsos kapuk és zöldleveles csipkebokrok nem mindennapi zamatot kölcsönöznek az előadásnak. A rendezés komolyan is veszi ezeket a nótákat, meg nem is: ironizál is rajtuk, és meg is hat velük. Kinevetteti a világot, amelyikben - Szinetár szavaival - mindenki anyanyelvi szinten fakad dalra; és könnyeket csal a szembe, mert van-e közöttünk, aki nem tudja, milyen is mulatni amúgy magyar módra. Nem más ez, mint komolyan vett komolytalanság.
Így - komolyan vett komolytalanságként - írhatni le legjobban a színészi alakításokat is. A játszók csillognak, harsognak, brillíroznak Almásitól Vassig. Készségszinten beszélik Parti Nagy kifacsart nyelvét, fölényes magabiztossággal abszolválják a zenés betéteket, és hibátlanul mutatják be a finoman ironizáló koreográfiát (Király Attila). Nagy Ignác színművének legnagyobb szerepe egyértelműen Arankáé, a vígözvegyé. Parti Nagynál csatlakozik mellé a három alispán-aspiráns. Az Új Színház előadásában legalább nyolcan avatták magukat főszereplővé. Nem lehet nem említeni Györgyi Anna honanyai pálcát főzőkanálra cserélő Kingáját; Pokorny Lia sétabotokkal közlekedő pesti madmoiselle-jét; Hirtling István férfiból férjjé érő Dr. Langyosát; Eperjes Károly ékes tollazatában kecsesen perdülő-forduló, külsőségeiben tökéletes államférfinak mutatkozó Farkasfalvy alispánját; Huszár Zsolt botcsinálta politikusát, a fontolva haladó Tornyait; Almási Sándor tökéletes eleganciával és rétori vehemenciával felvértezett Heves ügyvédjét; Vass György minden lében kanál Hajlósi aljegyzőjét. De a sok remek alakítás közül is kiragyog Botos Éva Nelly-je: két tündökletes magánszámot mutat be, új lendületet adva az amúgy is sodró lendületű produkciónak.

Markó Róbert