Mit csináltak Ödön von Horváthtal?

Csöppecskét gyanakodtam csak, amikor Keresztes Tamás némafilmhez fakított arccal, felpergetett ritmusban kereste strici-fõfoglalkozású, régen látott bátyját, akit hasonlóan kifehérítetten szendén sunyiskodik el Kocsis Gergely, és viharhozó dúltsággal marxista eszmék túltápláltságától lobogva szekundál föl-s-alá ûzötten Hajduk Károly. Csatlakozik hozzájuk a némafilmvilágból Ónodi Eszter, mint Asta Nielsen, a Bánatos utcából. Átsuhan csupán a gyanú, hogy Ödön von Horváth: Mit csinál a kongresszus? elõadását a Katonában Ascher Tamás antedatáltra rendezi. Külsõségekben keresi a 20. századi magányosának stilárisan nehezen fülön csíphetõ megjelenését.


Kocsis Gergely, Keresztes Tamás

Khell Zsolt préselt falapjai puritán szófukarsággal kerítenek teret a játékhoz, Szakács Györgyi a nem mai, de még nem eléggé múlt idejű viseletek nehéz tervezői kérdését elegánsan átugrotta. Fehér szmokingban jön a játék elején Puskás Péter. Leül a nézők elé. Ez a legmutatósabb szerepe. Ő a zenekari árok. Azután szerelget, kapcsolgat, hallhatóvá téve Márkos Albert szerzeményeit, amik közül legjobban tetszett Ónodi előadásában Friedrich Hollaender: Ich bin von Kopf bis Fuss aus Liebe eingestellt bemondású dala.
A Katona színészei könnyedén működnek. Könnyedén mondják Gáli József kicsikét sem megkopott, színpadra született, szellemes fordítását. Új arc a színpadon Tenki Réka színinövendék. Nemcsak új, de megjegyezhető arc is. Dankó István tenyérbe mászó magabiztossággal sürög szemhéján piercinges pincérként. Diszkrét alvilág. Finoman mintázott al-életek. Alsó középosztály-felsőproletár népség működik élvezetesen.


Kocsis Gergely, Tenki Réka

Idáig élvezetes nézni a katonásokat a gyengéd figyelem és gúny közötti színdarabban. Horváth szigorúan szabatos megfigyelő, gúnyosan látó pontos leíró. A bécsi volksstück dalbetétek nélküli folytatója. Társadalmi preparátumaival nem erőszakoskodik íróilag: hagyja tudományos precizitással kifigyelt középosztályúi alakjait saját logikájuk mentén működni. Könnyed derűvel elbeszélt népszínjátékai rejtelmes módon egyre hosszabb, egyre rémisztőbb árnyékot vetnek. Baljós előérzetek sziszegnek a kedély mögött, mint bujkáló viperák a napsütötte kövek között.


Jelenet az előadásból

Megtelik hirtelen a színpad. Minél többen jönnek be, annál üresebb a szín. A létszám kiszorítja a levegőt. Légüres térben játszanak tovább. Mondják a szöveget, tesznek-vesznek. Mindhiába: már eleresztett a játék. A prostitúció ellenes kongresszus résztvevői közül Máté Gábor szklerotikus betétje, Tóth Anitának a színészi gúlacsoport mélyéről kihangzik egy szava - főzeléket! -, szerepének teljes mondata: Szabadna kérnem még egy kis főzeléket...? A főzelék egy elnyomott léleknek a legalsó bugyorból fölsíró önérvényesítési kísérlete. A többi szöveg színházi rebarbara. Magyar Éva szegény képzeletű mozdulatait táncolja: Bezerédi, László Géza Attila, Szacsvay, Rezes, Vajdai, Bán, Ujlaki, Hernádi Csaba, meg aki még befér a színre, asztalok tetejére, székre, falra. Kitűnik a színinövendék Gera Marina hason csúszása a büféasztal egyik ínyencsége után. A többiről nincs ismertetendő megjegyzés. Rendezői instrukciót játszanak. Erős osztályharcos kritikával karikírozzák figuráikat. Nem ábrázolnak: véleményeznek. Ascher a kaposvári Mesél a bécsi erdő rendezésében a szelíd társadalmi életkép és a savas szatíra között érzékenyen mesélt.


Keresztes Tamás, Tenki Réka és Kocsis Gergely

Horváth bohózatnak nevezett öt képből álló színműve is boldog véggel fejeződik be. Horváth csikart fináléi gúnyosak, obligát happy endek. Megcsúfolják az igazságot, a társadalmi tapasztalatot. Ascher előadásának végén meghasad a szín fenekének Rabitz fala. A megnyílt hasadékból a száraz jég kéjgázként árad. A szereplők hátat fordítanak a nézőtérnek, belemerednek a ködös és átláthatatlan jövőbe.

MGP
Fotók: Nehéz Andrea