Nápolyi kísértetek

A második világháború után, Nápolyban, egy régi ház falai között játszódik Pasquale Lojacono, a megcsalt férj komédiája. A legenda szerint a hatalmas házat évszázadok óta szellemek lakják, és ezek a nyugtalan kísértetek szép sorban meglátogatják az új lakókat: Pasquale-t és hûtlen feleségét, Mariát. Visszajáró lélekként felbukkan a dörzsölt házmester és a hibbant húga, a leleményes szeretõ és õrült felesége, valamint két elhagyott gyermek és egy hazug barát.


Szávai Viktória, Szervét Tibor

A szerencsétlen, felszarvazott férj egy kötéltáncos ügyességével egyensúlyoz a valóság és szellemek, az illúziók világa közötti szakadék felett, hogy megmentse boldogságának utolsó reményét. Ebben az ingatag, kísértetjárta világban - ami annyira hasonlít a színházhoz - az érzelmek kétértelműek, a nevetés keserű és a szerelem elviselhetetlen.

Eduardo de Filippo:
NÁPOLYI KÍSÉRTETEK
Fordította: Török Tamara

Pasquale Lojacono (vergődő lélek): Szervét Tibor
Mária, a felesége (elveszett lélek): Szávai Viktória
Alfredo Marigliano (nyugtalan lélek): Schneider Zoltán
Armida, a felesége (szomorú lélek): Kováts Adél
Silvia (14 éves): Erdélyi Tímea eh.
a gyermekeik (ártatlan lelkek)
Arturo (12 éves): Császár András /: Prencsovszky Barna
Raffaele, portás (gonosz lélek): Szombathy Gyula
Carmela, a nővére (elkárhozott lélek): Martin Márta
Gastone Califano (szabad lélek): Karalyos Gábor
1. hordár (elítélt lélek):
Saverino Califano, zenetanár (haszontalan lélek): Adorjáni Bálint eh.
Maddalena, a felesége (haszontalan lélek)
2. hordár (elítélt lélek): Földi Ádám eh.
A professzor (jó lélek) x x x

Dramaturg: Kovács Krisztina
Díszlet-jelmez: Füzér Anni
Szcenikus: Kövesy Károly
A rendező munkatársa: Kovács Krisztina, Török Tamara
Rendező: STEFANO DE LUCA


Szombathy Gyula, Szervét Tibor

Az előadás a jogtulajdonos engedélyével, a SIAE és a HoFra Kft. közvetítésével jött létre.

Jegyek kaphatók:
A Radnóti Színház közönségszolgálatánál: Budapest, VI. ker. Nagymező u. 11. Telefon: 321-0600/119, 322-1071
A Radnóti Színház pénztáránál: 343-6792, 321-0600/112.

www.radnotiszinhaz.hu


Jelenet az előadásból

Fotók: Koncz Zsuzsa/Radnóti Színház


Stefano de Luca

Stefano de Luca
, olasz rendező másodszor rendez színházunkban. Három évvel ezelőtt Pirandello IV. Henrik című drámáját állította színpadra Szervét Tibor főszereplésével. Az előadásnak nagy sikere volt, és e sikeres együttműködés, gyümölcsöző kapcsolat újabb állomásaként az idei évadban Stefano de Luca egy nápolyi szerző, Eduardo de Filippo komédiáját rendezi meg a Radnóti színpadán. A vígjáték egy szerencsétlen, megcsalt férj hitének története, azé a naiv hité, amit a mindenfelől fenyegetett, becsapott ember egy kötéltáncos ügyességével próbál megvédeni. Pasquale, a felszarvazott férj mindvégig görcsösen kapaszkodik a valóság ingatag másába, még a szellemekben, kísértetekben is hinni kezd, csupán azért, mert a lelke mélyén jól tudja, hogyha kinyitja a szemét, ha kétkedni kezd, akkor minden illúziója szertefoszlik és boldogságának utolsó pici lehetőségét is elveszíti.

"Volt egy szakállas öregember, aki egy baráti társasághoz csatlakozva egyszer meglátogatott bennünket. Azt állította, hogy ő a spiritiszta szeánszok specialistája. Hogy meggyőzzön erről, azt mondta, gyakran megesik vele, hogy este, amikor hazamegy, találkozik egy alakkal, aki köszön neki, majd elmegy. Azt mondta, ez az alak egy kísértet, erre én azt kérdeztem tőle: "Maga nős? És a felesége nem mond semmit?" "Nem veszi észre - felelte -, Nem látja." Így született a Nápolyi kísértetek."


Eduardo de Filippo


Eduardo de Filippo

Eduardo de Filippo, akit gyengéd tisztelettel és szeretettel mindenki csak Eduardónak hívott, élő mítosz volt egész Olaszországban. 1890-ben született Nápolyban, a híres drámaíró-színész-menedzser, Eduardo Scarpetta törvénytelen fiaként. Hárman voltak testvérek: a legidősebb Titiana, a középső Eduardo, és a legfiatalabb Peppino volt - mindhárman színészek lettek. Eduardo 13 éves korától rendszeresen szerepelt a színpadon, 1931-ben pedig öccsével és nővérével saját társulatot alapított, melynek 1984-es haláláig igazgatója, írója, rendezője és színésze volt. Eduardo több mint ötven komédiát írt szülővárosa, Nápoly dialektusában. Társulata számára, testvérének, feleségének és saját magának írta a szerepeket.
"A nápolyiak nyelve önálló nyelv, nem egyszerű dialektus. Én nem tudnék másképp írni, csak nápolyiul; így jönnek a gondolataim, így tudom megfogalmazni az érzéseimet. Színész vagyok, nápolyi színész, aki csak a saját kifejezőeszközeit tudja használni. Lehet, hogy játszhatnék más nyelven is, de minek? Amit leírok, azért írom, hogy eljátsszam. Színész vagyok. Egyáltalán nem tartok igényt a rendező megszólításra. Írni pedig azért kezdtem el, mert nem találtam készen mindazt, amit el akartam mondani."
Eduardo minden szerepet eljátszott, darabjainak férfi főszerepei együtt öregedtek vele, és ahányszor a kicsi, szikár öregember becsoszogott a színpadra, szűnni nem akaró taps fogadta, még mielőtt egy szót is szólhatott volna.
Amikor megkérdezték tőle, hogy nem fárasztó-e, túl a nyolcvanon, három súlyos szívműtét után is a színpadon állni és játszani, azt válaszolta: "A színpadon igazán csak az fárad el, aki nem tud játszani. Az bele is hal. Én nem!" Utolsó nyilvános fellépésén így búcsúzott nézőitől: "Egész életem csupa áldozatos buzgalom volt, mert színházat csak így lehet csinálni. De a szívem közben mindig reszketett, estéről estére, minden bemutatón, és ezért megfizettem. Ma este is erősen ver a szívem, és tovább dobog majd akkor is, ha egy napon megáll."
Eduardo fia, Luca, aki a családi hagyományokat folytatva szintén színész lett, egyszer azt nyilatkozta: "Mi otthon nem beszélünk színházról - mi színházat lélegzünk..."

Eduardo de Filippo komédiájának eredeti címe Questi fantasmi!, jelentése: "Ezek a kísértetek!". Mészöly Dezső, amikor a dráma magyar fordítását elkészítette, jogosan érezhette azt, hogy a cím szószerinti magyar fordítása nem elég érdekes, nem elég pontos, nem tudni, miről szól. Csodálkozásról? Méltatlankodásról? Ezért Mészöly Dezső más címet választott, és a darab első magyarországi bemutatóján már Vannak még kísértetek! szerepelt a plakátokon, de később is ezzel a címmel játszották a komédiát Magyarországon. Mégis, amikor a Radnóti Színház a Questi fantasmi! bemutatása mellett döntött, Stefano de Luca olasz rendezővel közösen elvetettük ezt az ismert és jól hangzó címet, mert úgy éreztük, a cím előre válaszol arra a kérdésre, amire mi magunk nem tudunk, pontosabban nem akarunk válaszolni. Az előadásban szeretnénk elmosni a valóság és az álmodott, képzelt világ közötti határt, szeretnénk egyszerre hinni és kétkedni a kísértetekben, ezért először hűen ragaszkodva az olasz eredetihez Ezek a kísértetek! címen tűztük műsorra az előadást. Mégsem voltunk elégedettek a választással, ezért több hónapnyi bizonytalankodás és hosszas tanakodás után megszületett a Nápolyi kísértetek cím, amely képviseli az eredeti jelentést, eligazít, tájékoztat, és megidézi a darab világát, Nápolyt.
-------------------------

London - Nápoly - Budapest
Beszélgetés Szervét Tiborral a Nápolyi kísértetek kapcsán

A Radnóti Színház december 22-én mutatja be Eduardo de Filippo: Nápolyi kísértetek című darabját Stefano de Luca rendezésében. A főszereplő Pasquale Lojacono, aki hűtlen feleségével új házba költözik, amelyet a legendák szerint szellemek laknak. A boldogságáért küzdő olasz kisember szerepét Szervét Tibor alakítja.

- Elöljáróban mit árulsz el a szerepről?

Szervét Tibor: Szinte semmit sem tudok elárulni, mert még én magam is ismerkedem a szereppel. Ebben a próbafázisban még sötétben tapogatózom. Két szörnyen nehéz része van ilyenkor a munkának. Az egyik: felismerni, hogy ki van "odaírva", ki az az ember, aki ott meg akar mutatkozni a szerző szándéka és az én felfedezőutam eredményeképpen. A másik pedig, hogyha az előbbi már nagyjából körvonalazódik, hogy hogyan lehet őt megjeleníteni, mik a mélységei, mik a játékosságai. Ennek a módját, stílusát keresgélem.

- A IV. Henrikhez képest miben más a mostani szerep?

Szervét Tibor: Minden szerep, minden munka más. Henrik egy nagy formátumú, komoly pali, aki inkább teremtett egy külön univerzumot, mint hogy elfogadja a körülöttünk levő világ képmutatásait. Nehezen értelmezhető az ő lénye.
Pasquale pedig egy kisember, aki küszködik az élettel, küszködik a pénztelenséggel, küszködik a felesége és közte levő problémákkal. És mint efféle kisember néha nagyon szánandó, néha nagyon egyszerű. Ráadásul egy vígjáték szereplője, tehát mulatságosnak is kéne majd lennie.

- A IV. Henrik után ismét Stefano de Lucával dolgoztok. Van különbség magyar és olasz rendező között?

Szervét Tibor: Igen. Például Stefano több dolgot próbál egyszerre. Már a legelső próbafázisban szüksége van arra, hogy az általa elképzelt fények, az akusztikai világ, a terek, az anyagok működjenek. Ez szokatlan, magyar rendező soha nem próbál így. Megnehezíti a próbának az első szakaszát, amikor a színésznek még fogalma nincs, hogy ki az, akit próbálnia kell. Ugyanakkor nagyon sok az ő olasz vérmérsékletéből, színházi világából származó játéktechnika, íz, lendület, ami gazdát cserél, és bátrabbá tesz. Lényeg, hogy munkakedv legyen. Stefanónál kipróbálhat az ember mindenféle ökörséget, nem a végleges megoldást kell rögtön megtalálni. Ízeket, hangulatokat keresgélünk, amiből lehet, hogy csak egy kicsi töredék marad meg, ami később kiegészül valami mással. Ez nagyon jó benne. És nagyon élvezem, ahogy Stefano gondolkodik a dolgok szépségéről, mélységeiről, viszonyairól, mindenféléről.

- Három nyelven folynak a próbák. Nem nehezíti ez meg a dolgotokat?

Szervét Tibor: Nem.

- Te jól beszélsz angolul.

Szervét Tibor: Igen.

- És kint is voltál nyáron Londonban.

Szervét Tibor: Így van. Ez egyszerűen szenzációs volt! Nagy álmom volt, hogy egyszer kicsit máshogy is legyek külföldön, ne csak mint turista. Szerettem volna látni egy másik országot élni.

- Mennyi ideig voltál kint?

Szervét Tibor: Valamivel több, mint három hónapot. Hogyha ilyen hosszú ideig külföldön vagy, akkor olyan, mintha ott élnél. Azzal a jelentős kockázatkönnyítő tényezővel, hogy nekem van "itthonom", van lakásom, van családom, nem kell újra generálnom az életemet a semmiből. De megtehettem a Sors és a Jóisten különös ajándékaként, hogy ilyen hosszú ideig ott nyelvet tanuljak, azokkal a vonatokkal járjak be dolgozni, amivel ők. Vittük a gyerekemet az iskolába, és bevásároltam a boltokban, az áruházláncokban, meg a kis török és indiai emberek boltjaiban. Meglepő felfedezéseket tettünk. Például, hogy a világ ilyen nagy. Azáltal, hogy az ember egy másik országban élt egy kicsit, valóságosabb a többi háromszáz ország jelenléte is a földgolyón. Ha már Angliában ennyire különböznek az emberek, akkor Olaszországban, vagy Jamaicában, vagy Ghánában, vagy bárhol is ennyire különböznek. És jó látni ezeket a különbségeket, mert sokat lehet belőle tanulni. Nagyon sok előadást is megnéztem. Kíváncsi voltam, hogyan csinálják az angolok, mi a véleményük róla. Beszélgettem olyanokkal is, akik értenek a színházüzemeltetéshez. Arról, hogy ők hogy építik fel ennek a szervezetét, a gazdasági részét. Ez is mind nagyon-nagyon érdekes volt. Nekünk nemsokára sok problémával kell szembenézni... Jó tapasztalatokat gyűjteni.