Történelmi játék Egerben

1594-ben vagyunk, a tizenöt éves háború elején. A két hatalmas birodalom, a Német-Római Császárság és az Oszmán Birodalom szokásos háborúskodása sok országra kiterjedõ élethalálharccá változik. Az Erdélyi Fejedelemség, mely eddig távol tartotta magát a háborútól, most parancsot kap a nagyvezírtõl: az erdélyi hadak csatlakozzanak a török sereghez.

Márton László
szerző

Erdély fiatal fejedelme, Báthory Zsigmond inkább hajlandó meghalni, semhogy a kereszténység (mai fogalmaink szerint: Európa) ellen harcoljon. A legbefolyásosabb főurak azonban pontosan látják a törökökkel való szembefordulás veszélyét. Azt is tudják, hogy török támadás esetén Rudolf császár segítségére nem számíthatnak. Körvonalazódik a terv:  Zsigmondot le kell mondatni, helyette Boldizsár legyen a fejedelem.
A következő fordulat: újabb követelésekkel színre lép Ibrahim csausz, a nagyvezír követe. Bocskai István, a legrangosabb Zsigmond-ellenes főúr megérti: ha meg akarja védeni Erdélyt (és saját hatalmát), nincs más választása, támogatnia kell a fejedelmet.
Zsigmond bevonul Kolozsvárra, átadja a török követnek a hadüzenettel felérő nemleges választ. Politikai ellenfeleinek bocsánatot és bántatlanságot ígér, de szinte már ugyanebben a percben elkezdődnek a letartóztatások. A Rudolf császár unokahúgával tartandó fényes menyegzőre közvetlenül a nyilvános kivégzések után kerül sor; a menyegző alkalmából bemutatott ünnepi színjátékot a színészek a fűrészporral felhintett, virágokkal felékesített vérpadon játsszák. /Márton László/


Csizmadia Tibor
rendező

Komoly feladat ma történelmi darabot színpadra állítani, a történelemről szóló előadást létrehozni. A ma élő szerző azért nyúl történelmi témához, mert a mai korról akar valami fontosat elmondani. Nem mesekönyvet ír, és azt is el akarja kerülni, hogy öltönyös, aktatáskás királyok mozogjanak majd a színpadon. A történelmi szereplők karakterében, konfliktusaiban lát valami olyan - a mi korunkban is érvényes - problémát, amit nem az újsághír, de mélyebb összefüggések szintjén akar megjeleníteni.
A rendező dilemmája hasonló. Történelmi tablót mutasson-e be a színpadon, képeskönyvbe illeszthető figurákkal, vagy a mai közélet szereplőit vonultassa fel a történelmi darab ürügyén, parodizálva a körülöttünk lévő politikai helyzetet, lehúzva a drámát egy TV-kabaré szintjére. A két szélső felfogás között rengeteg árnyalat van még, formailag és tartalmilag egyaránt. A színpadra állító számára legfontosabb hogy tisztázza az előadás viszonyát a történelmi helyzethez. Mit mond nekünk az elmúlt kor, és ha ezt megértjük, valami többet megtudunk saját világunkról is.
Ha történelmi darab az előadandó mű, de már a múltban, száz, kétszáz évvel korábban vetette papírra a szerző, rögtön felmerül az előadás létrejötte során, hogy melyik kort figyeljük: Katona József korát, melyben megszületett a Bánk Bán, vagy II. Endre idejét, amikor a királyné elleni merénylet megtörtént. Itt kezdődnek a zavarok, és ilyenkor érezhetünk hálát mai szerzőnk iránt. Így tehát nem az a cél, hogy az előadás a máról szóljon, hanem, hogy értsük azt, ami akkor volt. Ez a megértés vezet el oda, hogy azonosságot érezzünk, hogy személyes tapasztalatainkkal vethessük össze a régmúlt eseményeit és a felismerés az, mely katarzisunkat, a néző katarzisát kiváltja.

Csanádi Judit
díszlettervező
"Vagány" díszletben A Nagyratörő

Ez a vagány díszlet - mondja nevetve Csanádi Judit. Nagy kihívás a színészeknek, de remélem, épp ennyire hatásos és kifejező is. A tervező nemcsak az egri színház visszatérő vendége, a közel harminc éves szakmai munka alatt dolgozott Kanadában, Montrealban, a közönség rendszeresen találkozhat munkáival Budapesten és Győrött vagy a televízióban. Mutatja korántsem hagyományos elképzelését a készülő nagyszínpadi bemutató, A Nagyratörő díszletéről.

- Elolvastam hozzá az Erdély történetéről szóló három kötetes könyv megfelelő részét. Márton László művének olvasása pedig, amelyből a végleges szövegkönyv készült igazi szellemi élvezet. Shakespeare korában vagyunk, 20-21. századi bonyolult személyiségek a reneszánsz történelem véres játszóterén.
A darab az 1500-as évek végén játszódik, a függetlenségét megőrző ország (rész), Erdély viharosan drámai időszakáról szól. Ennek a korszaknak egyetlen évét mutatja be, sűrítve.
Díszlettervezőként nemcsak tervezek, amíg eljutok odáig, elképzelem az előadást a jelmeztervezővel, a rendezővel, a szerzővel együtt. Ez a quartett (Márton László - szerző, Csizmadia Tibor - rendező és Nagy Fruzsina - jelmeztervező) nagyon sokáig beszélgetett, amíg több változatból kialakult a darab előadásának ez a mostani, végső megoldása.  Sok az áthallás a mai korra, de nem szabad többet mutatnunk abból, mint amiről természetszerűen magunkra ismerünk. Mint történelmi korszak éppen az ellentéte miatt hasonlít a mai Magyarországra. Mi most egy egységesülő Európába hajózunk, akkor pedig az önállóságáért küzdött Erdély. Fontos volt megtalálni egy olyan fonalat, amitől követhető lesz a cselekmény, ami segít megérteni az összefüggéseket. Az egyéniség szerepe kiemelkedik belőle, hiszen Báthory Zsigmond fiatalon lesz fejedelem, ugyanakkor szabad szellemű személyiség, akit tulajdonképpen személyes szabadságában korlátoz az ország irányítása. Sokat kutattam a darabban lévő erdélyi városokat, bújtam a könyvtárakat. Gazdag ízt adott az akkori városképnek, hogy reneszánsz francia és olasz mintákra várakat építettek. Annyira jellegzetes a kor, a helyszín, és ami történt, hogy többfajta változatot készítettünk. Ezek közül kifejezetten az egri közönségnek, ebbe a közegbe készült egy megfogalmazás.
Nagyszebenben ugyanis a háztetők ablakait úgy formázták meg, mintha szemek lennének, amelyek mindent és mindenkit figyelnek. Az egész díszlet árokba csúszik, szakadék szélén állnak a színészek. A világ egy süllyedő háztető. Nem lehet rajta megállni, különben lecsúszol... A szereplőknek feladja a leckét. Sűrítménye mindannak, amit a világról, az állandó küzdelemről gondolunk. Már alig vártam, hogy elkezdjünk próbálni a díszletben... Így szeretek igazán dolgozni, amikor az előadás közös gondolkodás eredményeként születik meg.

- pilisy -

MAGYARORSZÁGI ŐSBEMUTATÓ
(a Gárdonyi Géza Színház változata)

Márton László: A NAGYRATÖRŐ
- történelmi játék 2 részben -

BÁTHORY ZSIGMOND, Erdély fejedelme: SCHRUFF MILÁN
BÁTHORY BOLDIZSÁR, Zsigmond unokafivére: BÁNYAI MIKLÓS
GÁLFFI JÁNOS, udvarmester, Zsigmond egykori nevelője: SZEGVÁRI MENYHÉRT
CARILLO ALFONZ, jezsuita, Zsigmond gyóntatója: GÖRÖG LÁSZLÓ
KOVACSÓCZY FARKAS, Erdély kancellárja: SATA ÁRPÁD
JÓSIKA ISTVÁN, Kovacsóczy titkára, Zsigmond bizalmasa: NAGY ANDRÁS
KENDI SÁNDOR, a legfőbb tanácsúr: BLASKÓ BALÁZS
BÁTHORY BOLDIZSÁRNÉ KENDI SÁRA: SZABÓ EMÍLIA e.h.
KOVACSÓCZYNÉ KENDI ANNA: NAGY ADRIENN
SENNYEI PONGRÁC, udvarmester Gálffi után: VAJDA MILÁN
ALESSANDRO CUMULEO, pápai nuncius: KELEMEN CSABA
FORRÓ JÁNOS tanácsúr: PÁLFI ZOLTÁN
KORNIS GÁSPÁR tanácsúr: VENCZEL VALENTIN
RAVASZDI GYÖRGY, asztalnok: TUNYOGI PÉTER
BOCSKAI ISTVÁN, váradi főkapitány, Zsigmond nagybátyja: SAFRANEK KÁROLY
GESZTI FERENC mezei kapitány: MÉSZÁROS MÁTÉ
SIMONE GENGA, építész és orvos: HÜSE CSABA
IBRAHIM csausz: VÓKÓ JÁNOS
LÁZÁR ISTVÁN,  a testőrség parancsnoka: SZÍVÓS GYŐZŐ
DEÁK GERGELY, jegyző: BALOGH ANDRÁS
UNGNÁD DÁVID, császári küldött: VÁRHELYI DÉNES
SÜVEG ALBERT, szebeni királybíró: FEHÉR ISTVÁN
KATONA MIHÁLY, kolozsvári főbíró: HORVÁTH FERENC
KÜLDÖNC: LISZTÓCZKI PÉTER
BENKNER MÁRK, szamosújvári alkapitány: TÓTH LEVENTE
UDVARHÖLGY Krisztierna főhercegkisasszony kíséretéből: DÉR GABI

valamint:
CSIKY HAJNALKA (fuvola), KERTÉSZ KORNÉL (gitár),
KLEM DÉNES/PINTÉR KRISTÓF (ütő), SIPOS SZIMONETTA (ének)

Díszlet: CSANÁDI JUDIT
Jelmez: NAGY FRUZSINA
Zene: MELIS LÁSZLÓ
Irodalmi munkatárs: RADNÓTI ZSUZSA
Súgó: SZECSKÓ ANDREA
Ügyelő: LUDÁNYI ANDREA
Rendezőasszisztens: D. KATONA MÁRIA

Rendező: CSIZMADIA TIBOR

Bemutató: 2008. január 18., péntek 19.00 h


 Forrás: Gárdonyi Géza Színház, Eger
A fotókat a Nagyratörő próbáin készítette Gál Gábor