Prizma színház

A Prizma színház, a független, amatõr és diákszínjátszó társulatok új befogadó színháza február közepén megnyitja kapuit a Prizma nyitófesztivál keretében. A Prizma Színházat 2007 õszén alapította színházi fiatalok és tanárok egy csoportja. Munkánk célja egy független, elveiben és mûködési formájában újszerû befogadó színház létrehozása. Kezdeményezésünknek az Alternatív Közgazdasági Gimnázium ad otthont.

Tapasztalataink szerint az országban működő független amatőr és diákszínjátszó társulatok sokszor nem találnak utat egymáshoz, nem kapják meg azt a segítséget és figyelmet, melyet megérdemelnének. Kínálkozó lehetőségeik sok esetben nem állnak arányban munkájuk színvonalával, így az előadásaik sem juthatnak el valódi közönségükhöz.
Nekik kívánunk olyan, technikailag is alkalmas színházi teret létrehozni, mely találkozási pontjává, motiváló fórumává válhat társulatoknak, közönségnek, színjátszást tanítóknak és tanulóknak, valamint mindazoknak, akik még csak ismerkednek a színházzal akár alkotói, akár befogadói oldalról.
A fiatal alkotó közösségek előadásaiból olyan nívós és változatos repertoárral szeretnénk szolgálni, melyen keresztül a lehető legtöbb csapat pályáját, fejlődését kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.
Továbbá olyan, professzionális tanárok vezetésével zajló tematikus műhelymunkák, tréningek szervezését tervezzük a jövőben, melyek tanulási lehetőséget teremtenek amatőr színházi alkotóknak.
Nem utolsó sorban megkíséreljük a kanadai alapokon nyugvó, "improvizációs meccs" nevű színházi műfaj intézményesített, rendszeres formában való bevezetését Budapesten.
Bízunk a mielőbbi találkozásban, valamint abban, hogy színházi-közösségi törekvésünk minél többek szimpátiáját és érdeklődését elnyeri.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt
NYITÓFESZTIVÁLUNKRA!

A Prizma színház szervező csapata

 

I. Prizma fesztivál
- Program -

Február 16. Szombat

16:00  Peer Krisztián: Szorongás orfeum - PBG és a KIMI diákjainak előadása
17:00  Rögvest - A Momentán társulat improvizációs előadása
19:00  Füst Milán: Zongora - Ködszurkálók Színház
20:30  Presszó, tangó, libidó - Koncert - INGYENES!


Február 17. Vasárnap

16:00  Federico García Lorca: Vérnásszertartás - Hetényi/14
18:00  Imprómeccs
20:00  FAKT - Máthé Zsolt, Táp Színház


Időpont: Február 16. (szombat), 17. (vasárnap)
Helyszín: Raktár u. 1. - Alternatív Közgazdasági Gimnázium

**********

A hónap további programjai:

Február 21. - Csütörtök
Füst Milán: Zongora - Ködszurkálók Színház

Február 28. - Csütörtök
Nádas Péter: Temetés - Erdős Anna Sára és Boross Martin előadása

***********


Prizma Színház - Nagyterem

Felhívás

Kedves Csapatok!
Egész évben várjuk azon társulatok jelentkezését, akik legalább 50 perces színházi, táncos, illetve performance produkciójukat szeretnék nálunk is bemutatni. A kb. 10 órányi, (egyeztetés szerinti) próbalehetőséget, a színháztermek használatát, az előadások hirdetését, valamint a technikai hátteret a csapatok számára ingyen biztosítjuk.

Továbbá várjuk 4-6 fős, vállalkozó kedvű csapatok jelentkezését!
A Prizma Színház színpadán hetente fellépő társulatok előadásain kívül Budapesten először lesz rendszeres formában látogatható a Nyugat-Európában régóta közkedvelt színházi műfajnak számító "Imprómeccs" nevű program.

Az Improvizációs esteket vezeti: Keserű Imre


Érdeklődni és jelentkezni lehet:
E-mail cím: info@prizmaszinhaz.com
Telefon: 06205278401 - Boross Martin


Prizma Színház - Kisterem


Forrás: Prizma Színház