ARCUS 2008

Az Európai Unióban 2008 a kultúrák közötti párbeszéd éve. Jelszava "Egység a sokszínûségben". Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülõ ARCUSFEST Magyarországi Nemzetiségi Színházi Találkozó, melynek a budapesti Thália Színház és a Budapest Bábszínház ad hagyományosan otthont, maga a kultúrák és nyelvek közötti megtestesült párbeszéd.

A színház dialógus. A színpadon a színészek között, a teljes színpad és közönsége között, a színház és a társadalom között. Közösségi esemény, sőt az anyanyelv közösségi eseménye. Minden este megismételhetetlen, egyszeri. Időutazás, a mások konfliktusainak átérzésén alapuló katartikus továbbgondolkodás.

A színház mint műhely és mint intézmény egyaránt közösséget teremt. A hétköznap gondjait a kabáttal együtt a ruhatárban hagyva néző és alkotó, ismerős és ismeretlen együtt tesz játékos utazást. Egy hely, ahol a különbségek is összekötnek. Míg a nyugat-európai EU-országokban a kulturális párbeszéd évében a nemzetállamok, a bevándorlók és a globalizáció kihívásaira válaszoló Európa kulturális dialógusa áll a fókuszban, addig régiónkban a kulturális párbeszéd történelmileg és hagyományosan adott az együttélő nemzetiségi kultúrák révén, ami kiegészülhet a multi- és interkulturalizmus Magyarországon és - különösen - Budapesten újból fellelhető jelenségeivel.
 
Ebben az évben 11 nemzetiség (bolgárok, görögök, horvátok, németek, örmények, romák, románok, szerbek, szlovákok, szlovének és ukránok) 21 produkcióját, 11 nyelven és magyarul, vagy magyar tolmácsolással, szórólappal, feliratozással láthatja a közönség. A párbeszéd jegyében idén először mutatkozik be olyan produkció, amely két különböző nemzetiség színházi embereinek közös munkája (Határeset), és vendégszerepel 19. műhelyként és 22. előadásként egy neves külföldi kisebbségi színház is (a VHV Szlovák Színház a szerbiai Stara Pazovából). A nemzetközi kapcsolatok építését szolgálva, közös (jereváni-budapesti) produkció az örmény előadás is. Szintén idén először szerepel romani nyelvű darab a Találkozón.
 
Az ARCUSFEST rendezője és fő finanszírozója az 1995-ben létrehozott "A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért" Közalapítvány. A rendezvénysorozat hagyományos támogatói a különböző kormányzati és önkormányzati szervek.

Forrás: ARCUSFEST