Irmgard Keun: A műselyemlány

Az Örkény Színház 2008. február 9-én mutatja be Irmgard Keun "A mûselyemlány" címû mûvét Bagossy László rendezésében. A rendezõ a mûvet Stuttgart-ban már színre vitte, 2007. július 18-án volt a premier, és azóta is nagy sikerrel játsszák a Theater Tri Bühnén, Anuschka Herbst szereplésével. A budapesti õsbemutatón Hámori Gabriellát láthatják a monodrámában. A darab az Örkény István Színház és a KÉK PRODUKCIÓ közös elõadása.

 


Irmgard Keun
1910-1982


Az Örkény István Színház és a KÉK PRODUKCIÓ bemutatja:
Irmgard Keun: A műselyemlány

Fordította: Gáspár Margit
Színpadra alkalmazta: Gáspár Ildikó
Doris: Hámori Gabriella
Díszlet- és jelmeztervező: Ignjatovic Kristina

Rendező: Bagossy László

 Bemutató: 2008. február 9. 19 óra Örkény István Színház

A műselyemlány főhőse, Doris, csinos, fiatal lány, gépírónő egy pattanásos arcú ügyvéd irodájában. Titokban naplót ír, és nem éri be a kisvárosi lét nyújtotta lehetőségekkel, többre vágyik. Hirtelen döntéstől vezérelve elemel a színházi ruhatárból egy méregdrága bundát, és ezzel kezdetét veszi szenvedélyes-kétségbeesett ámokfutása a börtön elől - a "nagy nővé" emelkedés irányába.

Az időpont 1931-1932, az utolsó pillanatok Hitler hatalomra jutása előtt. A helyszín Berlin, a világváros. Az utcákon pazarló pompa és elképesztő méretű munkanélküliség. A fejekben totális zűrzavar. Doris pedig úgy próbál boldogulni, ahogyan tud, jobb híján férfiről férfire szállva.

Irmgard Keun neve ismeretlenül cseng a magyar kultúrafogyasztó közönség számára, pedig fő műve, A műselyemlány már a megjelenését (1932) követő  évben olvasható volt Gáspár Margit nagyszerű fordításában. Keun műveit 1933-ban a nácik betiltották és máglyára dobálták, a szerző pedig emigrálni kényszerült. Csak a 70-es évek végén fedezték fel újra, diadala azóta is töretlen, olvasóinak rajongó szeretetétől és az írótársadalom megbecsülésétől övezve halt meg 1982-ben, 77 éves korában.

************

Interjú Hámori Gabriellával

- Milyen lány ez a Doris?

Hámori Gabriella: A darab elején Doris nekem majdhogynem ellenszenves volt, de ha jobban szemügyre vesszük, egyszerűen csak éretlen. Olyan, mint egy "pöttyös könyv" hősnője. Anyagias lány, üres törekvésekkel. Szeretne kiteljesedni, és azt hiszi, hogy ezt attól kaphatja meg, amit a moziban lát, meg a filmplakátokon. A dauerolt, szőke lányok biztosan nem boldogtalanok.

- És a boldogtalanságára az a megoldás, ha olyan nővé válik, mint amilyeneket a plakátokon lát?

Hámori Gabriella: Legalábbis ő azt hiszi. Közel s távol nem lát boldog embert maga körül, rájön, hogy csak azok lehetnek boldogok, akiknek kis fehér autójuk van, és parfümöt öntenek a fürdővizükbe. Doris nagyon megfontolt, tudatos lány. Ezt nagyon irigylem benne. Borzasztóan tetszik, hogy olyan ember, aki nem adja föl. Iszonyú szívósan alkalmazkodik minden élethelyzethez.

- Doris a férfiakból élve, őket használva próbálja megvalósítani álmát, hogy "nagy nő" legyen - akár valaki kitartottjaként. Hogyan ítéled meg őt erkölcsileg? Szerinted mi különbözteti meg - ha egyáltalán megkülönbözteti - a történetben is szereplő Erna-féle kurváktól?

Hámori Gabriella: A kurvaság elsősorban nem foglalkozás, hanem azon múlik, hogy kinek milyen viszonya van a testéhez, meg a szexualitáshoz. Doris úgy gondolja, hogy a szerelem - ha egyáltalán létezik ilyesmi - csodálatos lehet, olyankor még hazudni sem kell. Van, hogy hazudni kell, de akkor másért csinálja az ember, valamilyen juttatásért, ami biztonságot ad. Lehetséges, hogy mások szerint ez kurvaság, szerintem nem az. Ugyanakkor Dorist riasztják a kurvák, így Erna kiszolgáltatottsága, az, amikor a nő már nem dönthet, nem választhat a férfiak között. Ijesztő számára, hogy munkaszerűen, valami menetrend szerint adja oda testét.

- Aztán találkozik a szerelemmel.

Hámori Gabriella: Igen, de az ég-világon semmi önbizalma sincs. Attól függetlenül, hogy tudja, hogy elsőrangú a válla és a hasa, mégis a férfi mellett, akibe szerelmes, értéktelennek érzi magát, mert szívügyekben még járatlan. Teljesen ismeretlen, felfedezetlen része a személyiségének, amikor önmagát kell adnia. Talán úgy érzi, ő maga nem is létezik. Ezért próbál minél kevesebbet mutatni, nehogy kiderüljön a nagy semmi. Közben látja a boldogság esélyét, olyan nyilvánvalóan, ahogy soha azelőtt. Sőt, pillanatokra meg is kapja a boldogság illúzióját.

- A berlini 1931-32-es év, amikor a történet játszódik, egy nagyon fontos "utolsó pillanat" az emberiség történelmében. Mennyire számít Doris sorsát tekintve, hogy a története ekkor játszódik?

Hámori Gabriella: Ennek a lánynak a sorsa nem alakulhatott volna így, ha nincs ez a történelmi pillanat. Lehetséges, hogy ha néhány évvel korábban történik meg vele az egész, akkor valóra tudja váltani a filmplakátokról kölcsönzött álmát, és nagy csillag lesz belőle. Persze, Doris bármikor élhetne, de hogy lehetne-e ma írni egy ilyen történetet egy lányról, azt nem tudom. Lehetne-e ilyen keresztmetszetet csinálni, hogy egy emberi sorsban ennyire benne legyen a történelem? Mert legalább olyan erősen benne van a történelem is ebben az egészben, mint az ember, akinek a története visz minket.

- Doris úgy érzi, valami rendkívüli lakik benne. Szerinted is különleges ember?

Hámori Gabriella: Annyi emberrel történik olyasmi, amitől meg kellene változniuk, de elsiklanak felette, észre sem veszik. Doris különleges lány, mert minden eseményre egyre mélyebben reagál. Ez a valóságban nem feltétlenül történik így. Ebből a szempontból ez a történet olyan, mint egy mese, még akkor is, ha a vége nem túl bíztató. Doris fejében nem lesz hazugságrengeteg, amitől már azt sem tudja, ki ő maga, hanem épp ellenkezőleg, a történet végére megtisztul.

Forrás: Örkény Színház