Molnár Ferenc: Olympia

Ha egy magyar huszár öt nyelven beszél, kitûnõ táncos, pompásan lovagol, és remekül bridzsel; biztos lehet felõle, csak idõ kérdése, hogy a nagy szerelmi kihívás mikor teríti le... A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád stúdiószínházában pénteken mutatták be Molnár Ferenc: Olympia címû darabját Mispál Attila rendezében.

Nem érdemelne sok szót az ilyen történet, ha a leselkedő veszély nem egy látszatra gőgös, rideg, fennhéjázó nőben öltene testet, aki ráadásul társadalmilag is hozzáférhetetlen: a tórnörökösné első udvarhölgyét pletykák nem övezhetik, erkölcsileg feddhetetlen kell, legyen. Mi végre volna azonban a környezete, ha nem azért, hogy gombolyítson körülötte annyi talányt, ármányt és intrikát, amennyi szükséges a felsőbb körökben kötelező unalom elviseléséhez, de kevesebb annál, amennyi végzetes lehet. Az Olympia egyike Molnár Ferenc legmívesebben komponált vígjátékainak, amely a Csokonai Színház stúdiószínpada intim terének köszönhetően, a szereplőkkel lelki-testi közelségben élvezhető.

                                                       * * *

"Történik egy osztrák fürdőn, a háború előtt"- határozza meg a helyet és az időt a szerző. Hét szereplő, egy helyszín, egyetlen éjszaka. Az Olympiában - ez jellemzi egyébként, az összes Molnár-darabot - semmi sem fölösleges. Az események óramű pontossággal követik egymást, a szereplők merő jóakarattól vezetve kuszálják a szálakat, mégsem egyszerű szerelmi komédiát látunk. Ám, érhet-e jó véget az osztrák hercegnő és a magyar huszártiszt közötti szerelmi történet egy világháború küszöbén, a végnapjait élő monarchiában?

Szereposztás

Plata-Ettingen herceg, tábornok Miske László       
Eugénia, a felesége Ráckevei Anna
Olympia, özv. Orsolini hercegné, a leánya Újhelyi Kinga

Kovács huszárkapitány

Horváth Lajos Ottó m.v.
Lina Oláh Zsuzsa
Albert Csikos Sándor
Krehl, osztrák csendőr-alezredes Bakota Árpád
 
 
Díszlet Kiss Beatrix m.v.
Jelmez Libor Katalin m.v.
Szakértő Scarlat Anna m.v.
Dramaturg Kulcsár Edit
Rendezőasszisztens Sóvágó Csaba
Súgó Pethő Zsuzsa
Ügyelő Karl József
Rendező Mispál Attila


Előadás időpontok februárban:
február 12. (kedd) 19:30 (Hofi Géza bérlet) 
február 13. (szerda) 19:30 
február 26. (kedd) 19:30 
február 27. (szerda) 19:30 

Máthé András fotói:

 

Mérleg-játék és kollektív intelligencia
Beszélgetés Mispál Attila rendezővel

Milyen problémát vetett fel számodra ezt a darabot stúdiótérben elhelyezni?
Másfél hónapnyi próbaidőszak után már értem, hogy aki alaposabban ismeri Molnárt Ferenc színpadra írt műveit, miért csodálkozik azon, hogy stúdiószínházban játsszuk az előadást. Ha figyelmesen elolvasunk egy Molnár darabot, azt látjuk, hogy az általa javasolt reakciók és színészi eszközök nagyszínpadi térre szabottak; ez stiláris kérdés. Mi megpróbáljuk mindezt egy kicsinyke térbe belevarázsolni. Nem tudom, hogy a tér szűkössége és a játékmód között minden disszonanciát sikerül-e a próbafolyamat végére elsimítani, ezen dolgozunk most. A felkínált térnek (a Csokonai Színház stúdiójáról beszélünk) - szűkössége mellett - még egy sajátossága van: csak az egyik sarkából lehetséges bejárás. Az Olympia című darabhoz viszont legalább három járást kell beállítani; a játéktérnek a kibontása ebből az egyszerű momentumból indult, illetve abból a gondolatból, hogy szerettem volna Olympia hercegnő és Kovács András huszárkapitány legintimebb  pillanatait annyira közel hozni a nézőkhöz, amennyire csak lehetséges, akár be is hozni közéjük. Ebből született az a térbeli megoldás, hogy egy kis előszínpadunk is van, amely a kitüntetett pillanatok helyszíne tud lenni. Ezzel mélységet is tudtunk teremteni a szűkös térben: az előszínpad és a felső színpad közötti átlátásokból ugyanis sikerült helyenként újabb energiát és új térbeli viszonyokat szerezni. Ennek a színpadi térnek, amit Kiss Beatrix díszlettervezővel rögzítettünk, az a sajátossága, hogy nagyon kedveli, ha minél szélsőbb pontjain folyik a játék, ha minél nagyobb térbeli feszültséget teremtünk benne, és nagyon érzékeny arra, ha csak az egyik oldalán játszunk: akkor ugyanis egész egyszerűen felbillen. Az előadás ebből a szempontból folyamatos mérleg-játék, a térnek a mérleg-játéka egyfelől, másfelől az energiák, figyelmek, pillantások áramoltatása a tér különböző pontjai között. Energianyerés bizonyos pontokon, az energia behozatala a térbe, annak tovább áramoltatása, sőt még tovább termeltetése a dramaturgia által teremtett helyzetek és a karakterek közötti feszültségek segítségével.

Nem érezted néha szükségét annak, hogy a színházi eszközök mellett esetleg más "varázslatokhoz" nyúljál?
Ha a filmes múltamra utalsz ezzel, akkor a válaszom: nem gondoltam ilyen megoldásokra. A feladat,  amit Vidnyánszky Attila művészeti vezetőtől kaptam, világos volt, és örömmel vállaltam. Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy filmes, álszínházi eszközöket használjak. Térben, pozíciókban, erővonalakban szerettem volna gondolkodni. A filmnél szükségszerű, hogy két dimenzióssá  redukáljuk a teret. A színházban valódi, sokdimenziós térben, hús-vér emberek léteznek, cselekszenek és reagálnak - a színészek és a nézők személyében egyaránt. Egy eszköz van, ahol a filmes gondolkodás segíthet nekem: a világítás. Azt remélem, hogy a figyelem és az energia áramoltatásának irányait a fénnyel meg tudom erősíteni. A díszlet bizonyos elemei is ebbe az irányba mutatnak: az álmennyezet például már a fényben való gondolkodás egyfajta lehetőségét jelenti.

Plakát: Józsa Sándor
Úgy tűnik, a film esetében a rendezőnek van nagyobb hatalma, hiszen a filmre rögzített jeleneteket végül ő komponálja egésszé. A színházban a színész jeleníti meg a végeredményt. Nem volt új számodra ez a felállás?
A játékfilmben is a színész a legfontosabb, hiszen ha nincs ott az arc, amelyen megjelenik egy érzelem, vagy végbemegy valamilyen változás, akkor hiába bármilyen technikai ügyesség vagy trükközés. Tény, hogy egy színházi előadás alatt már se hozzátenni, se elvenni nem lehet abból, ami néhány hét vagy hónap alatt közös munkával megszületik. Én inkább ezt hangsúlyozom: jobban benne van a közös munkából fakadó eredmény egy színházi előadásban, mint a filmben. A közös munka a színészekkel ebben a térben számomra nagyon nagy élmény volt. Rengeteget tanultam tőlük, és hálás vagyok nekik ezért. Adott a hét színész, én és a kreatív munkatársak: amikor a szürkeállományaink a közös gondolkodás folyamán képesek összekapcsolódni, egy kollektív érzelmi és szellemi intelligenciát teremtenek meg, amiből, mint szikrák sülnek ki az újabb ötletek vagy újabb irányok, ezekre "építményeket" állítunk, melyek még újabb ötleteket szülnek... Egy-egy ilyen "elektromos kisülés" minden esetben nagy élmény számomra. Számos esetben történt ilyen a próbák során, ezek letisztításából, plasztikus formában való megjelenítéséből áll össze az előadás. Az is tanulságos számomra, hogy színházi térben hogyan történik a karakterépítés egy színészben, mi segíti őt, illetve mi az, ami a legnagyobb igyekezetünk ellenére is teória marad. Mindez persze egy színházi embernek nem újdonság. Nekem az. És nagy tanulság újra meg újra megtapasztalni, mekkora teremtő erő tud lenni a türelem.
[...]

A Kulcsár Edit által lejegyzett beszélgetés teljes terjedelmében a darabhoz kapcsolódó műsorfüzetben olvasható.

Jegyvásárlás >>>

 

Forrás: Csokonai Színház