Oscar Wilde: Bunbury

"A szerelem mindig úgy kezdõdik, hogy saját magunkat csapjuk be, és rendszerint azzal zárul, hogy végül másokat csapunk be." Esetünkben éppen ellenkezõleg. Két fiatalember azt hazudja, hogy Szilárdnak hívják õket, de ha nem vigyáznak, végül kiderül, hogy tényleg. Márpedig szörnyû, ha egy férfi váratlanul megtudja, hogy egész életében igazat hazudott. Hiába, Szilárdnak kell lenni.

Oscar Wilde

számára a kirobbanó sikert az 1895-ben megszülető Bunbury - The Importance of Being Earnest című vígjáték hozta meg. "Wilde komédiájában stílus van, feje tetejére állított ötletek, féktelen bakugrások, hihetetlen merészségek, kedély, angolosan részeg jókedv és pazar változatosság, melyeket mind-mind a színészeknek kell megértetniök velünk." - írta a darabról Kosztolányi Dezső.

Az ember életében szép számmal akadnak szorult vagy kényelmetlen helyzetek. De mennyivel egyszerűbb minden, ha egy nem-létező, szerencsétlen sorsú, állandóan betegeskedő barátra hivatkozva bármikor megúszhatjuk az unalmas családi összejöveteleket, a kellemetlennek ígérkező vacsorákat vagy akár kínos randevúkat. Bunbury egy ilyen jó barát. Igénytelen, hisz nem kell a névnapján felköszönteni, nem kér kölcsön, és nem várja el, hogy barátság címén drága éttermekbe invitáljuk - ellenben mindig kihúz a bajból. Ám ez a szélhámosság nem maradhat sokáig leplezetlen, Bunbury nem betegeskedhet örökké...
Oscar Wilde The Importance of Being Earnest című művét több ízben is lefordították magyarra: Mikes Lajos: Bunbury 1907, Hevesi Sándor: Bunbury - Győzőnek kell lenni 1922, Karinthy Frigyes: Bunbury 1924. De számtalan más címmel játszották a darabot: Hazudj igazat, Bunbury, avagy a Győzők iskolája", "Bunbury, avagy Szilárdnak kell lenni"
A darab címe és végső csattanója az "earnest" (őszinte, komoly) melléknév és az "Ernest" (Ernő) férfinév egybecsengésén alapul: mindkettő "örneszt"-nek hangzik. A cím két jelentése tehát: "fontos, hogy az ember őszinte legyen", illetve "...Ernő legyen". A komédia férfi szereplői ezt a nevet, illetve a névvel együtt járó tulajdonságot szeretnék birtokolni, mert a hölgyek szemében hihetetlen imponáló, ha az ember Ernest, Szilárd, Győző vagy Viktor...
Nádasdy Ádám 2002-ben készült fordításában ezt a játékot a "Szilárd" névvel érzékelteti. (Így tett Mikes Lajos is 1907-es fordításában, míg Hevesi Sándor 1922-ben a Viktor, illetve a Győző nevet használta.)



 

Oscar Wilde: BUNBURY
Fordította: Nádasdy Ádám

Lady Bracknell, bárónő: CSOMÓS MARI
Gwendolen Fairfax, a lánya: WÉBER KATA
Algernon Moncrieff, az unokaöccse: DEBRECZENY CSABA
Lane, Algernon inasa: KOCSÓ GÁBOR
Jack Worthing, álnevén Szilárd, fiatal békebíró: CSÁNYI SÁNDOR
Cecily Cardew, a gyámleánya: MARJAI VIRÁG
Miss Prism, Cecily nevelőnője: MARTIN MÁRTA
Merriman, főkomornyik: KARALYOS GÁBOR
Chasuble tiszteletes, vidéki pap, a teológia doktora: SZOMBATHY GYULA
Dramaturg: Morcsányi Géza
Díszlet: Szlávik István
Jelmez: Szakács Györgyi
A rendező munkatársa: Őri Rózsa

Rendező: VALLÓ PÉTER

Bemutató: 2007. március 2.


 
Újra a Bunburyben

Csomós Mari és Szombathy Gyula több mint harminc évvel ezelőtt egyszer már játszott együtt a Bunburyben. A darabot Bor József rendezésében, Hazudj igazat! címen mutatta be a Szigligeti Színház, 1971-ben. Csomós Mari Cecily Cardew-t, az álmodozó vidéki lányt játszotta, Szombathy Gyula pedig az ő fejét elcsavaró londoni agglegényt, Algernont. A Radnóti Színház új Bunbury-bemutatójában, Valló Péter rendezésben Csomós Mari Lady Bracknell bárónőt, Szombathy Gyula pedig Chasuble tiszteletest alakítja.

- Milyen emléke van a régi előadásról?
Csomós Mari:

Nincs túl sok emlékem. Nagyon régen volt már. De mostanában kezembe került egy kép a darabból: szőke paróka volt rajtam, kis helyes ruhácska, nagy masnival, és nagyon fiatal voltam.
Szombathy Gyula: Huszonhat évesen játszottam Bor József rendezésében, nem tudom reálisan megítélni, milyen előadás volt. A szereposztásra emlékszem, meg arra, hogy szerették a nézők. De még előtte, főiskolás koromban, 1964-ben a Bunbury zenés változatában játszottam már Chasuble tiszteletes szerepét egy zenés-mesterség vizsgán.

- Akkor már tudja is a szerepét...

Sz. Gy.: Nem tudom a szerepet, mert most Nádasdy Ádám új fordításában játsszuk a darabot, én pedig még Hevesi Sándor fordításában játszottam. Pár éve készült egy új filmváltozat is a Bunburyből, és abban is én szinkronizálom a tiszteletest, de ott is a régi fordítás szövegét használták.

- Milyen vígjátékokat szeret játszani?
Cs. M.: Azt szeretem, ami nem csak egyszerű vígjáték. Oscar Wilde is hihetetlenül szellemes, előtte járt a saját korának. Lehengerlő, hogy milyen pontosan fogalmaz, szeretem azt az öniróniát, ahogy a szereplők és a nézők mernek saját magukon nevetni.
Sz. Gy.: Oscar Wilde nem harsány, hanem nagyon finom humorral ír. A szereplők kritikus, értelmes szemmel szemlélik saját hibáikat. Az életben két lábbal a földön járó emberekre jellemző ez a gondolkodás, olyan emberekre, akik érzik azt a szellemi és anyagi biztonságot, amiben megengedhetik maguknak az öniróniát.

- Ön is ilyen önironikus alkat?

Cs. M.: Hajlamos vagyok arra, hogy kritikával nézzem saját magamat is.
Sz. Gy.: Hatvanhárom éves koromra megengedhetem magamnak az öniróniát.
- Oscar Wilde sziporkázó szerző, minden második mondata idézhető, szellemes aforizma. Ha megtanul egy szerepet, szokott belőle idézgetni? Megmaradnak mondatok, amiket a hétköznapokban is használni kezd?

Cs. M.: Igen. Vannak kollegáim, akikkel ha találkozom, elég egy szó vagy mondat, ami visszahozza, felidézi a közös munkát. Például Jordán Tamással játszottunk egyszer egy kétszemélyes rádiójátékot, és ha meglátjuk egymást, csak annyit mondunk: "Emlékszel?", és tudjuk, melyik közös emlékre gondolunk. Vagy ha Schell Jucival együtt vagyunk, és valamelyikünk azt mondja: "Ó, jaj!", a másik rögtön rávágja: "Milyen ó jaj?" Ez A kripliből van.
Sz. Gy.: Az ideális férjből ezt a mondatot szoktam idézni: "Nem értem én már ezeket az újmódi kifejezéseket, mi ezt annak idején elmebajnak neveztük."

Forrás: Radnóti Színház