Gyulai Várszínház 45. évad

A Gyulai Várszínház 45. évadát kezdi meg idén június 27-én. Az eddigi évekhez hasonlóan ismét összmûvészeti fesztivált rendezünk, amelynek keretében a prózai és zenés színházi produkciók mellett szerepet kap a zene, a tánc, a filmmûvészet, a képzõmûvészet is.

Négy új bemutatót tervezünk a nyári évadunkban, de lesz ismét nemzetközi Shakespeare Fesztivál illetve népművészeti, jazz, blues, népzenei és világzenei fesztivál is. Számunkra is, mint minden színháznak az új produkciók létrehozása és bemutatása a legfontosabb. Az első Shakespeare bemutatónkat a neves rendező Tompa Gábor állítja színre. A Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójában megvalósuló bemutató négyszer lesz látható július 5. és 8. között a gyulai vár színpadán. Tompa Gábor a romániai színjátszás egyik legismertebb alakja, mint rendező Európa és USA számos színházában is nagy sikert aratott, több művészeti díj birtokosa. Jelenleg a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató - főrendezője, a kaliforniai University of San Diego egyetem színházi szakának vezető tanára. A romániai kritikusok szavazatai alapján 2007 legjobb előadása a kolozsvári színház Ványa bácsija volt, ami nagy elismerésnek számít tekintettel a magas szintű romániai színjátszásra. Ez év őszén a Kolozsvári Állami Magyar Színház lesz a helyszíne az Európai Színházi Unió Fesztiváljának, ami szintén jelzi a színház nemzetközi rangját.
A második új bemutatónk egy Erkel-opera lesz a Bánk bán. Erkel Ferenc Gyulán született, így színházunk kiemelten fontosnak tartja Erkel műveinek a bemutatását. A Kolozsvári Állami Magyar Operával közösen 1991-2004 között sikerült Gyulán bemutatni Erkel Ferenc összes operáját. Most egy új rendezésben láthatják a nemzeti operánkat. Az egyik legjobb magyar rendező, aki számos prózai és operai rendezésével ért már el sikereket, Vidnyánszky Attila állítja színre a művet. A bemutatót a Gyulai Várszínház és a Debreceni Csokonai Színház közös produkciójában valósul meg. Az operát Gyulán 2008. július 17-én mutatjuk be a tószínpadon.

A harmadik bemutatónk július 27-én lesz a Ladics-ház udvarán. Az idei Mátyás-évhez kapcsolódva egy új darab megírására kértük fel Papp Zoltán író-színészt, aki Mátyás király életének legfontosabb mozzanatait, szerelmeit, emberi konfliktusait, uralkodói sikereit írta meg verses drámában. Mátyás király királysága címmel történelmi dráma született hatodfeles jambus verseléssel megírva, amely máig érvényes formáját a reneszánsz korban nyerte. A darabot két szereplőre és egy fuvolára komponálta a szerző. A két színész Helyey László és Papp Zoltán, a nő szerepében a fuvolista Horgas Eszter jelenik meg, aki a darabban végig zenélni fog. Ez a trió már jó néhány sikeres bemutatót készített Gyulán. Simonyi Imre, Márai Sándor, Hamvas Béla műveiből 2001 óta. Az idei ősbemutató remélhetőleg méltó művészi emléket állít Mátyás királynak.
A negyedik új bemutatónkra július 29-én kerül sor a gyulai vár színpadán, amelyet ezután még kétszer eljátszunk. Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka című vígjátéka a múlt század harmincas éveinek sikerdarabja volt. A budapesti Új Színházzal közös produkcióban valósul meg a bemutató, amelyet Bezerédi Zoltán állít színpadra. A darab főbb szerepeiben Bánsági Ildikót, Takács Katalint, Botos Évát, Vass Györgyöt láthatják.
A várszínházi összművészeti fesztivál megnyitására június 27-én kerül sor, amikor a vár előtt Körös-völgyi sokadalom címmel egy háromnapos népművészeti fesztivált rendezünk. A Békés Megyei Népművészeti Egyesülettel és más társrendezőkkel szervezett fesztivál keretében kézműves kiállítás, kirakodó vásár, népzenei, gyermek és felnőtt néptáncfesztivál lesz. Ekkor kerül sorra a II. Országos Gyermek Néptánc Fesztivál és a XII. Viharsarki Néptáncosok találkozója is, de lesznek gyermek programok, vásári komédia is a népművészet jegyében.
Az idén negyedik alkalommal rendezzük meg a nemzetközi Shakespeare Fesztivált június 30. és július 12. között. Ebben az évben is a legjobb előadásokból válogatott a Shakespeare Fesztivál Grémiuma /tagjai: Csiszár Imre rendező, Darvay Nagy Adrienne színháztörténész, Koltai Tamás kritikus, Nagy András drámaíró, az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum igazgatója, Vidnyánszky Attila rendező és Gedeon József a Várszínház igazgatója/ a főprogramba. Így a legjobb magyar előadásként meghívást kapott a Krétakör Színház hamlet.ws produkciója Schilling Árpád rendezésében. A másik magyar produkciót az évad végén választjuk ki, mert még néhány jelentősnek igérkező Shakespeare-bemutatóra ezután kerül sor. A külföldi előadások közül ismét láthatjuk a világhírű rendező E. Nekrošius Meno Fortas színházát Litvániából. A vilniusi társulat az elmúlt két év (Hamlet, Othello) reveláció számba menő előadásai után most a trilógia harmadik részét, a Macbethet hozza el Gyulára. Az előadás a 1999-es bemutató óta sorra nyerte a legjelentősebb fesztiválok díjait. Ez a produkció július 10-én lesz látható. Silviu Purčarete világhírű román rendező a Craiovai Nemzeti Színházban az idén február végén bemutatott W. Shakespeare: Szeget szeggel produkcióval lesz jelen a gyulai fesztiválon július 2-án. A nagyszerű rendező korábbi előadása, a Vízkereszt, vagy amit akartok három évvel ezelőtt aratott nagy sikert a gyulai Shakespeare Fesztiválon szintén a craiovaiak előadásában.

A főprogram harmadik külföldi meghívottja a londoni Shakespeare’s Globe Theatre társulata lesz. Az eredeti Shakespeare színház másaként tíz éve Londonban a Temze partján felépült Globe Színház áprilistól októberig tart előadásokat délutánonként, ahova 1600 ember fér be az álló és ülő helyekre. A társulat tavaly először indult turnéra a Rómeó és Júlia című produkcióval. Mostani európai turnéjukon fontosnak tartották, hogy Gyulára is elhozzák Shakespeare legnépszerűbb művét, amelyet a fesztivál nagy szeretettel fogad. Rendhagyó módon a vár mögötti parkban előadott darab egy VW minibuszt használ díszletnek, amely az egykori vándortársulatok ekhós szekerének mai mása. Az előadás egyébként hűen követi a klasszikus darab szövegét, a játékmód és a jelmezek is a reneszánsz kort idézik. Egy különleges előadásra is sor kerül július 12-én, Japánból érkezik a Téli rege produkció, amely a japán hagyományos színház elemeit, kosztümeit használva mutatja be Shakespeare varázslatos darabját. Niigata-Cityből érkező Ryutopia Noh Theater több mint tíz éve Shakespeare műveit tűzi műsorára, amellyel egy csak rájuk jellemző stílust alakítottak ki az angol és a japán színjátszás szerencsés ötvözetével.
A kísérő programokban látható lesz a Szabadkai Gyermekszínház Shakespeare: Hamlet című bábelőadása, amely egyaránt szól gyermekeknek és felnőtteknek. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Vigyétek ki az éjjelit! című előadása Zsámbéki Gábor rendezésében is szerepel a fesztivál programjában. Ezen kívül lesznek filmvetítések, Shakespeare korabeli zenei koncertek, szakmai konferencia, mesterkurzus és két gyulai étteremben Shakespeare konyhája címmel reneszánsz ételeket lehet kóstolni. A fesztivál idején nyílik meg a Shakespeare a plakátokon című plakátkiállítás. Az OSZMI anyagából válogatva a XX. század jó néhány Shakespeare-bemutatójának plakátja látható itt az 1930-as évektől napjainkig.
A Shakespeare Fesztivál részletes programja júniusban jelenik meg. Információ a fesztivál önálló honlapján érhetők el: www.shakespearefesztival.hu

Vendégjátékként láthatják Madách Imre: Az ember tragédiája című művét a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában július 13-14-én. Ez volt az egyik első előadás, amelyet jó tíz évvel ezelőtt készített az akkor a főiskoláról frissen kikerült beregszászi társulat Vidnyánszky Attila rendezésében. Most felújítják a darabot. A régi társulat, mára már művészeti díjakkal kitüntetett színészei Varga József, Tóth László, Trill Zsolt, Vass Magdolna, Szűcs Nelli mellett, szerepelnek a darabban a színházhoz azóta odaszerződött színészek is.  
A július 19-i XVII. Gyulai Vár Jazz Fesztiválon az idén is nagyszerű muzsikusok fognak fellépni. A fesztivál sztárvendégei az USÁ-ból érkeznek. A kétszeres Grammy-díjas The Yellowjackets együttes 25 éve a fuziós jazz zene egyik legismertebb együttese. Ők adnak most koncertet Gyulán. A vendégművész Mike Stern amerikai gitáros lesz, akivel tavaly léptek fel először együtt Kanadában. Mike Stern, Miles Davis egykori gitárosa a jazz-rock gitározás egyik meghatározó alakja már adott pár évvel ezelőtt egy nagyszerű koncertet Gyulán. Így most izgatottan várják ismét a műfajt kedvelői őt a The Yellowjackets szólistájaként.
A magyar jazz életet két kiváló zenekar képviseli. A Fekete-Kovács Kornél Kvintettben a trombitás mellett többek között olyan neves zenészek játszanak, mint Oláh Kálmán, Hárs Viktor. A Borbély Műhely Borbély Mihály együttese, akik pár éve elnyerték az év jazz együttese címet. A népzenei alapokra épülő jazz zene egyedi színt képvisel a magyar jazz palettán. A negyedik fellépő a helyi Gyulai Big Band már jó néhány elismerést szerzett itthon és külföldön is.
A július 20-i Vár Blues Fesztiválon szintén nemzetközi programot sikerült összeállítani. Az USÁ-ból érkezik a markáns fekete hangú Ron Ringwood, aki blues bandjével lép fel. Románia legjobb blues együttese a temesvári Bega Blues Band Kamocsa Béla gitáros, énekes vezetésével. Ők is meghívást kaptak a fesztiválra. A hazai színeket a Mississippi Grave Diggers és Route 44 képviseli.
Fiatalok és idősebbek egyaránt kedvelik Dés - Geszti - Békés: A Dzsungel könyve című musicaljét, amely most Varga Éva rendezésében kerül bemutatásra Gyulán vendégjátékként. Az előadásban a főbb szerepeket Balogh János, Kiss Zoltán, Juhász Réka, Tóth Zoltán, Katona Zoltán, Makrai Pál éneklik.
A Drakula című musicalt Venyige Sándor rendezte, amelyet tavaly mutattak be nagy sikerrel a Margitszigeten. Ez az előadás látható Gyulán vendégjátékként augusztus 2. és 3-án. A főbb szerepeket Pintér Tibor, Nagy Balázs, Mészáros László, Vörös Edit, Gallusz Nikolett, Gesztesi Károly, Mező Zoltán, Miskovits Róbert éneklik.

A Népzenei és világzenei fesztivált augusztus 5-én rendezzük meg a várszínpadon. Az első fellépő Franciaországból érkezik, Michel Montanaro jól ismert hazánkban is. A világhírű provence-i trubadúrnak is hívott zenész sok hangszeren játszik, most Gyulán szólóban lép fel. A gyulai kötődésű népszerű zenész, Halmos Béla hegedűs, barátaival fog hagyományos erdélyi táncházi muzsikát játszani. A magyar koncertélet egyik meglepetése volt az elmúlt években a három kiváló népdalénekes alkotta együttes. Bognár Szilvia - Herczku Ágnes - Szalóki Ági és a kísérő zenekar méltán váltott ki hatalmas sikert a hallgatók és a kritika körében. A Kerekes Band azon kevesek köré tartozik, akiket világzenei kategóriában nemzetközi szinten is jegyeznek. A magyar népzenei elemekre épülő zene ötvözi a rock, a jazz, a funk, a drum and bass elemeit, amit a zenekar Ethno Funk-nak nevez. A zenekart meghívták hazánk képviselőjeként a 2008-as pekingi olimpiára a kulturális programba is.
Egy nagyszerű zenés mesejátékot írt a Szente - Gulyás szerzőpáros, amelyet a Békés Megyei Jókai Színház fog előadni augusztus 6-7-én a várszínpadon Greifenstein János rendezésében a gyerekek és a felnőttek örömére. A Mátyás királyról szóló mesejáték címe: A kolozsvári bíró.
Az összművészeti fesztivál zárásaként Kálmán Imre: Marica grófnő című operettjét augusztus 8-9-én játsszák neves operett művészek Hídvégi Miklós rendező-producer irányításával a tószínpadon.
Ezen kívül lesznek még ingyenes bábelőadások is a legkisebbeknek a gyulai vár tövében.
A Gyulai Várszínház az idén is szeretne megfelelni annak a célkitűzésének, hogy "A legjobbat mindenkinek", vagyis igényes művészeti programot nyújtani minden korosztálynak, nézői ízlésnek hat héten keresztül a gyulai várban és környékén.

Gedeon József
     igazgató

A GYULAI VÁRSZÍNHÁZ 45. ÉVADÁNAK RÉSZLETES PROGRAMJA PDF VÁLTOZATBAN LETÖLTHETŐ ITT >>>

 



Jegyek megvásárolhatók:

- On-line 2008. áprilisától a Gyulai Várszínház honlapján www.gyulaivarszinhaz.hu

- A Gyulai Várszínház jegypénztárában június 1-jétől.

Infó: www.gyulaivarszinhaz.hu, www.shakespearefesztival.hu