Siker Szerbiában

A szabadkai Koszolányi Dezsõ Színház Urbi et orbi címû elõadása bekerült az 58. Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiváljának, az 53. Sterija Játékoknak, valamint az idei POSZT versenyprogramjába is.

Nagybecskereken, a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválján összesen 6 színházi előadás verseng Ljuboslav Majera rendező válogatásában.

Az újvidéki Sterija Játékokra Vladimir Kopicl író, színikritikus 32 előadást megnézve választotta ki a produkciót, mely a 4 előadást felsorakoztató külföldi szerzők kategóriájában verseng majd a május 26-június 4. között sorra kerülő seregszemlén.

Az Urbi et orbi az NKA BESZT-tagok számára kiírt meghívásos pályázata támogatásával a MASZK Egyesület menedzsmentjében készült 2007-ben, a produkció létrehozását támogatta a Tartományi Oktatási és Kulturális Titkárság, együttműködő partnerünk volt a budapesti Flórián Műhely - Mozgóház Alapítvány.

A magyarországi ősbemutató 2007. május 29-én volt Szegeden, a Régi Zsinagógában, ahol ezidáig további 3 alkalommal láthatta többek között a THEALTER nemzetközi színházi fesztivál közönsége.

Az előadást a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház 2007. október 13-án mutatta be, azóta 9 alkalommal láthatta a szabadkai közönség. A produkciót a Színház jelenleg is repertoáron tartja, de az Urbi et orbi április 13-án és 14-én a budapesti Sirályban is újra látható lesz.

Urbán András Társulata (SRB): Pilinszky János: Urbi et Orbi
-
verbálisan textuális oralitás -
Pilinszky János azonos című darabját fokozatosan mellőzve
Szókimondó előadás sok nevetéssel, pikáns pillanatokkal és némi megrázkódtatással.

Szereplők:
Béres Márta, Erdély Andrea, Mészáros Árpád, Mikes Imre-Elek
jelmez: mindenki abban alszik, amiben akar
műszaki felelős: Úri Attila
hangtechnika: Gál Attila

rendező: Urbán András

Időpont:
2008. április 13-14.
vasárnap-hétfő, 20.00
Helyszín: Sirály (Budapest, Király u. 50.)
 
Jegyrendelés:
20/437 21 25,  www.siraly.co.hu

Cselekedeteink legmélyén mi magunk, a szabad én, a csodálatos szabadság.

"Négy mikrofon, egy hokedli, egy lámpa, egy bölcsőszerű fél hordó és négy ember a színpadon. Két nő és két férfi. Semmi más. Vagyishogy nincs is szükség semmi másra, ha sikerül kifejezni a kifejezhetetlent. Óriási tér egy magányosan üldögélő, álldogáló, térdelő ember számára, akit a nézőtér vagy a színpad három pontjáról vallatnak. Záporoznak a kérdések, egyre kellemetlenebbek, egyre elviselhetetlenebbül lemeztelenítők. A határozott, kigondolt mondanivaló megdől, az irányítás kicsúszik a beszélő (immár vallatott) kezei közül, és a kérdező lelkiismeretszerű felülemelkedése elkerülhetetlen. ... A színpad csupaszsága párosul a zenétlenség sivárságával, a tettek és a szavak az emberi gyarlóságot keményen, olykor kíméletlenül levetkőztetik, szemünk elé tárva a lélek és a szellem dantei köreit, gyűrűit és bugyrait, amelyek erős, ragadós hálót szőve fogva tartják a kitörni vágyót."
(Török Arnold: Játék a rémálmokkal, Magyar Szó, 2007. június 13.)

"Egyfelől mintha egy kibeszélő show-ban vagy egy terápiás csoportfoglalkozáson vennénk részt, másfelől viszont bírósági kihallgatásnak is tarthatjuk az egészet, hiszen a kérdezők kegyelmet nem ismerő keménységgel tárják fel a vallomások legsötétebb zugait."
(Orcsik Roland: A korbács kegyelem íze, Critical Lapok, 2007/9.)

Az előadás a MASZK Egyesület menedzsmentjében készült.

Támogatók:
NKA Színházi Kollégium, Tartományi Oktatásügyi és Kulturális Titkárság (Szerbia)
Együttműködő partnerek: Flórián Műhely - Mozgóház Alapítvány (Budapest), Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)

Forrás: MASZK Egyesület
fotók: Molnár Edvárd