Ingmar Bergman: Rítus

A hatóságok erkölcstelenség vádjával betiltanak egy elõadást, és a benne szereplõ három mûvész ellen eljárás indul. A három mûvész - egy felelõtlen, élvhajhász, kreatív, anarchista lélek; egy racionális, rendszeretõ, fegyelmezett, szigorú és türelmes férfi; és egy érzékeny, kiszámíthatatlan, neurotikus nõ. Három színész, aki egymás nélkül vagy párban képtelen alkotni és létezni, csak ebben az elviselhetetlen háromszögben.

A hármast egy kívülálló, a vizsgálatot vezető frusztrált, hatalomittas és szeretetre éhező bíró próbálja görcsösen megérteni, megzabolázni és megfélemlíteni. Olykor humorral, olykor hideg távolságtartással próbálnak felülkerekedni egymáson, de csak a hatalomvágy, az érzékiség és a szenvedély bonyolult hálójában vergődnek mindannyian. A rítus közös játékuk: a kölcsönös megalázás, az egymásrautaltság és humor sajátos keveréke, melyet a Radnóti Színház új stúdióterében intim közelségből szemlélhetünk.


Schneider Zoltán, Kováts Adél

Ingmar Bergman: R Í T U S
Fordította: Kúnos László

Hans: SZERVÉT TIBOR
Thea: KOVÁTS ADÉL
Sebastian: SCHNEIDER ZOLTÁN
Bíró: BÁLINT ANDRÁS

Dramaturg: Morcsányi Géza
Díszlet-Jelmez: Esztán Mónika
A rendező munkatársa: Őri Rózsa
Rendező: LUKÁTS ANDOR
Bemutató: 2008. április 6.


Bálint András, Szervét Tibor

A Rítus Ingmar Bergman drámája, melyből 1969-ben készített kultikus filmet.
Az előadás a szerző jogutódjainak engedélyével, az Ingmar Bergman Foundation és a HoFra Kft. közvetítésével jött létre.

Médiatámogató: Magyar Színházi Portál (www.szinhaz.hu)


Schneider Zoltán, Szervét Tibor, Kováts Adél

A felvételeket Lehotka Judit Zolka készítette


A filmtől a színpadig

A Rítus 1969-ben készült, tévéfilmnek, és Bergman művészetszemléletének, elkötelezett művészlétének szorongatóan izgalmas kifejtése. A nálunk is jól ismert film egy háromtagú művész-csoportról és az ellenük folyó nyomozásról szól. A nemzetközi hírű varieték és szállodák világában élő vagyonos trió egyik számát szeméremsértés miatt betiltották, és a vizsgálóbíró most sorra kihallgatja a három művészt. Előzőleg már minden föllelhető adatot összegyűjtött róluk, csak épp az ügy szereplőit nem ismeri személyesen, és a betiltott jelenetet, a rítust nem látta még. A kihallgatásokon tehát már nem újabb nyomozati adatok begyűjtése a célja, hanem az, hogy megismerje és megértse a különös triót, egymáshoz fűződő viszonyukat, betiltott jelenetük indítékát és szándékait - egyszóval: meg akar fejteni egy műalkotást. Kezdetben úgy látszik, merő ügybuzgalomból, kötelességtudatból, később kiderül, hogy sokkal inkább privát indítékai vannak: kíváncsiság, félelem és ambivalens érzelmek. A vizsgálóbíró egyre inkább visszaél hatalmával, és a művészek magánéletének intimitásaiban kezd vájkálni...


Ingmar Bergman
(1918-2007)


Bergman a Rítusról

Amikor lejárt a megbízatásom a stockholmi Királyi Drámai Színház élén, alig tudtam visszatartani a dühömet: teljesen újraélesztettünk, felráztunk egy színházat, ami Hamupipőkeként az igazak álmát aludta, és - ahogy a svédek mondják: "A templom legyen a falu közepén" - a legfontosabb dolgot a legfontosabb helyre tettük. Gyerekszínházat csináltunk a nagyszínpadon, és kibéreltük a közelben található Kínai Varieté Színházat is, ahol iskolásoknak játszottunk előadásokat. Turnéztunk. Húsz előadást mutattunk be egy évadban. Röviden: a színház lehetőségeit maximálisan kihasználtuk. És mindezért folyamatosan elmarasztaltak. Le kellett vezetnem a dühömet és a keserűségemet, és ezt a Rítuson keresztül tudtam megtenni.
Egy évvel a lemondásom után leültem, és öt nap alatt megírtam a forgatókönyvet. Csak azért csináltam, hogy megszabaduljak a rossz érzésektől, a dühtől és a haragtól.

Többé-kevéssé tudatosan három karakterre osztottam magamat a filmben. Sebastian Fisher züllött, kiszámíthatatlan, gyerekes, labilis, az idegösszeomlás határán áll, de egyszerre kreatív, anarchista, élvhajhász, lusta, szeretetre méltó, szelíd és brutális ember. Hans Winklemann fegyelmezett, szigorú, nagy felelősségérzettel van megáldva, empatikus, humoros és türelmes.
A nő pedig, Thea, úgy hiszem, félig-öntudatlan kísérlet arra, hogy ábrázoljam saját ösztönösségemet. Thea arctalan, nem ismeri fel, hogy érett személyiség, engedelmes és mindenkinek a kedvére akar tenni. Hirtelen kitörései vannak, Istennel beszélget, angyalokkal, démonokkal, miközben szentnek hiszi magát. Kibírhatatlanul érzékeny, néha még a ruhát se bírja elviselni magán. Olyan, mint egy parabola-antenna, ami titkos jeleket közvetít egy földöntúli rádióállomás számára.
Ez a három karakter kibogozhatatlanul egymásba gabalyodott: nem tudnak szabadulni egymástól, és párban nem is működnek. Csak a háromszög három pontja közötti feszültség révén tud létrejönni minden. Becsvágyó próbálkozás volt a részemről, hogy megpróbáltam szétszedni, szétosztani a személyiségemet, és ábrázolni, hogy hogyan működök, miféle erők hajtanak engem.
Theának több nővére is van más filmjeimben: Karin a Tükör által homályosan című filmemben átlép a tapétán és egy pók-istennel beszélget. Ágnes a Suttogások és sikolyokban az élet és a halál közötti úton ragadt, Aman/Mandának az Arcban folyamatosan változik a szexuális identitása. Theának rokona még Ismael is a Fanny és Alexanderből, akit állandóan egy lezárt szobában kell tartani.
E (szent) hármas perspektívájából nézve a Királyi Drámai Színház élén eltöltött évek nem voltak igazán jó évek. Sem Sebastiannak, sem Theának nincs tere beszélni, élni, mozogni, és Hans Winkelmann-nak is alig-alig, a másik két ember viszont a csendbe hullik, semmivé válik.

Mi a rítus?
"Nemcsak az a rítus, amit a film végén előadnak a színészek. A rítus az a játék, amit a színész játszik a közönségével - és ez a játék a kölcsönös megalázás és a kölcsönös egymásrautaltság keveréke."
Ingmar Bergman

"Minden régi kultúra rákényszerült arra, hogy szertartásszerűen rögzítse az összetartozást, az állandóságot. A viszonylatok labilisak, az idő elmosódott, a világot az élmények tagolják. A rítus megbontja ezt a monotóniát. Egyszerűsített mozdulatok szertartásba sűrített sorával a visszajárót, az ismétlődőt rögzíti, a természet ritmusát. Állandósága rendet, megismétlődése folyamatosságot visz bele az életbe: a közös tapasztalatok tudatosításával társas stabilitást ad a létnek. Amikor Hans megmagyarázza a bírónak, hogyan keletkezett a jelenet, azt fejtegeti, hogy volt bennük egy sóvárgás az alázatra, az önmegtagadásra. S ez a nosztalgia teljesül be a némajátékban a Nap és művészet iránt érzett alázattal, az egybetartozás örömével."
Mérei Ferenc, pszichiáter

Bergman a színházról
Ha valaki megkérdezte volna tőlem vagy a társaimtól, honnan ered bennünk ez a fáradhatatlan buzgalom, nem tudtunk volna válaszolni. A színházat azért csináljuk, mert csináljuk. Valakinek színpadon kell állnia, arccal a sötétben ülő emberek felé. Hogy épp mi állhattunk a fényben, az szerencse dolga. Iskolának ez egész nagyszerű volt. Eredménynek valószínűleg kétes értékű. Prospero szerettem volna lenni, de többnyire csak bömböltem, mint Caliban.
Ha a rendező kényszeríteni akarja valamire a színészt, a próbákon elérheti a célját. Amikor a rendező nincs jelen az előadásokon, a színész tudatosan vagy öntudatlanul elkezdi átalakítani a munkáját a saját ízlése szerint. Erre a partnere is rögtön változtat valamit, ugyanebből az okból kifolyólag. És így tovább. Öt előadás után az ilyen idomítással létrehozott rendezés darabokra hullik, hacsak a rendező nem személyesen felügyel a tigriseire minden este.
A színészeknek csak egyszerű és világos jelzéseket szabad kibocsátani magából. Egyszerre mindig csak egyet, akár villámgyors egymásutánban is, és ha ellentmondanak egymásnak, az se baj, csak ez szándékos legyen, mert így termelődik mg az egyidejűség és az igazi ráhatás illúziója. A színpadon zajló történetet a nézőnek minden pillanatban értenie kell, és ez fontosabb a kifejezés igazságtartalmánál is; a jó színészek egyébként mindig vannak eszközei a tükrözött igazság közvetítésére.
Vannak fiatal színészek és színésznők, akiket némi nagyvonalúsággal a gyerekeimnek tartok. Előfordul, hogy ők is adoptálnak engem, és úgy érzik, jó, ha én valamilyen apaszerepet töltök be az életükben. Egy idő után talán meg is haragszanak rám, amikor már nincs szükségük apafigurára. Nekem tetszik ez a szerep, soha nem éreztem terhesnek. Bizonyos körülmények között egy apai figura szigorúsága biztonságérzést adhat a fiatal színészeknek.

Forrás: Radnóti Miklós Színház