Európai színházi sikerek

Thessalonikiben és Bukarestben ért el kiemelkedõ sikert a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Az Európai Színházi Unió a görög városban tartott közgyûlésén egyhangúlag az szövetség tagjává választotta a kolozsvári társulatot.

Bukarestben pedig a legrangosabb romániai színházi fesztiválon, az Uniter gálán A legjobb előadás díját adták a kincses város teátrumának, és a legjobb színész is egy kolozsvári lett: Hatházi András.

Egyedüli magyar színház az Európai Színházi Unióban a Kolozsvári Állami Magyar Színház. E társulat vezető személyisége Tompa Gábor rendező e napokban San Diegóban tanítja öt amerikai rendezőnövendékét, akik egy-egy különleges vizsgaelőadásra készülnek. Mint a Határok nélkül című műsornak elmondta: ő maga három éve tagja ennek az európai szövetségnek, és boldog, hogy most a társulat emelkedett a 19 tagot számláló, a művészszínházakat tömörítő szövetség tagjai közé. Az 1989-ben egy olasz rendező által életre hívott Európai Színházi Unió az értékközpontú színjátszást akarja átsegíteni a jövőbe. Ez a fajta értékközpontúság átalakította a kolozsvári közönséget: megjelentek a széksorokban a fiatalok, és minden előadás teltházas.


Tompa Gábor
Fotó: Ilovszky Béla

Bukarestben eddig ötször nyerte el A legjobb előadás díját a kolozsvári társulat az Uniter gálán. Az idén a Ványa bácsi volt a díjazott, ezt egy román rendező állította színre. A legjobb színész díját Hatházi András vehette át.

Forrás: Magyar Rádió