Micsoda év!

Ki gondolta volna egy évvel ezelõtt, hogy ekkora siker lesz! Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen spéci honlap ekkora látogatottságot érjen el! Több mint 111111, azaz száztizenegyezer-száztinegyegy klikket rögzítettek a szinhaz.hu számlálói a szinigazdasag.hu cikkeire és tanulmányaira.

Örömmel jelenthetjük, hogy a Misszióban egy évvel ezelőtt megfogalmazott céljainkat szinte maradéktalanul teljesítettük.

Elindítottuk a Gazdasági Igazgató Bemutatkozik c. sorozatunkat: eddig öt hölgy mutatkozott be, közülük az elsőként bemutatkozó Kovács Györgyire már több mint 3000-en kattantak! Természetesen tovább folytatjuk sikeres sorozatunkat.

A színigazdasági illetve kultúragazdasági tanulmányok írására sikerült megnyernünk Domokos Józsefet, Gáspár Mátét, Marschall Miklóst, Mádi Zoltánt, Megyeri Lászlót, Szabó Istvánt. Rövidesen megjelentetjük Juhász Sándor alapművét a színházi marketingről, amelyet először a Mr. Producerben olvashattak az érdeklődők. A legtöbben - több mint 5000-en - Szabó istván és a Szerkesztő egy-egy cikkére kattantak. Mindenképpen szeretnénk megnyerni szerzőnknek a szinigazdaság egyik nagy személyiségét Csóti Józsefet.

Nagy meglepetést keltett névtelen szerzőnk Újhegyi Levele.

Elindult a Pénzügyek a Múltból sorozatunk, amelyben öt írás jelent meg - többek között Hevesi Sándor, Ignotus, Pányoki László tollából. Úgy gondoljuk, a Múlt még bőven tartogat meglepetéseket, így érdemes folytatni sorozatunkat

Két hónappal ezelőtt indítottuk el a Színházi Pályázat rovatunkat, amelyben eddig 8 pályázati felhívást tettünk közzé. A továbbiakban is folytatjuk ezt a fontos és naprakész szolgáltatásunkat.

A Páholypótszék című színigazdasági alapmű 10 előadására és függelékére eddig több mint 25 ezer kattintást regisztráltunk! A szám mindennél többet mond! 

A szinigazdasag.hu legtöbbet látogatott "eszköze" a Színházi Kalkulátor, amely április 11-ig 5306 kattintásban részesült:)

Köszönjük olvasónkat eddigi érdeklődésüket.

Szeressétek a Színházakat!

dr. Venczel Sándor alapító és szerkesztő 06-209-539- 352 venczel@szinhaz.hu