Döntött a közgyűlés

A kaposvári közgyûlés csütörtöki döntése szerint Schwajda György lesz a Csiky Gergely Színház új igazgatója. A 65 éves író-dramaturg-rendezõ kinevezése július 1-tõl öt évre szól. A kaposvári közgyûlés 17 igen, 1 nem és 7 tartózkodás mellett szavazta meg az új igazgatót. A testület Schwajda György kérésének megfelelõen zárt ülésen, valamivel több mint másfél órán át tárgyalt a kinevezésrõl.

Znamenák Istvánnak, a teátrum jelenlegi igazgatójának június 30-án jár le a megbízása. A tavaly egy évre megválasztott színész-rendező - akkori ígéretéhez híven - most is beadta a pályázatát a direktori posztra. Őt a közgyűlés által a két beérkezett pályázat véleményezésére felkért kilenc tagú szakmai zsűriből ketten támogatták.

Schwajda Györgyöt Kaposvár polgármestere, Szita Károly (Fidesz) kérte fel pályázatának benyújtására. A pályázat kiírásáról döntő februári közgyűlésen azt mondta: "Kaposvárnak a legjobb jár, ezért kértem fel az új Nemzeti Színház első igazgatóját, hogy nyújtsa be a pályázatát".

A zárt ülést követő rögtönzött sajtótájékoztatón Schwajda György közölte: ő ettől a pillanattól kezdve kezd el igazán gondolkodni azon, hogy mint kaposvári színházigazgató, mit fog tenni.

Az bizonyos, hogy az elkövetkező fél évet a jelenlegi igazgató fogja irányítani, "én január 1-től fogok igazán dolgozni" - mondta.

Türelmet kért az újságíróktól, s megígérte: ősszel, ha átlátja a színházat, és pontosan tudja a teendőit, rendelkezésre áll. Most azonban többet nem kívánt mondani.

Znamenák István úgy fogalmazott: "ha mi dolgozhatunk tovább, és együtt tudunk működni Schwajda úrral, akkor szerintem az a kaposvári színház, amit kaposvári színháznak nevezünk és gondolunk, jól tud tovább működni". Az is lehet, - fűzte hozzá - hogy egy olyan fúzió tud létrejönni, ami elindíthat egy új kaposvári korszakot.

Pintér Attila, a szocialisták frakcióvezetője az eredményhirdetés után úgy nyilatkozott: a jelenlegi és az új igazgató is arról biztosították a közgyűlést, hogy tudnak együttműködni, és fontos számukra az a szellemiség, amit a kaposvári színház jelent.

Pintér Loránd, a SZDSZ-frakció vezetője aggályosnak nevezte az eljárást - a polgármesteri felkérést és a zárt ülést -, amivel az új igazgatót megválasztották. Véleménye szerint Schwajda Györggyel "egy teljesen más kultúrfelfogás is beköltözik a színházba".

Tóth István, a Fidesz-frakció vezetője hangsúlyozta: nagyon reméli, hogy úgy lesz, ahogy az a pályázók részéről az együttműködést illetően elhangzott. "A közgyűlés bölcsen elfogadta amit a szakma javasolt, ennél többet nem tehetünk" - mondta a politikus, hozzátéve: "bízunk abban, hogy jó színház lesz Kaposváron".

Forrás: Stop