Plein-Art Fesztivál 2008

Május 16-18. között (péntektõl vasárnapig) zajlik a Ráday Kultucca immár hagyományos, X. jubileumi Plein-Art  Fesztiválja. A tavalyi vendég-ország Japán után idén a fesztivál vendége KÍNA - a kínai kultúra egy szelete, mint "Kincses Flotta".

A Plein-Art Fesztivál a rendezvény három napja alatt óránként nyíló különleges tárlatairól és rendhagyó művészeti felfogásáról vált ismertté. A fesztivál alapgondolata a képzőművészet és társművészeteinek együttes bemutatása. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, a klasszikus értelemben vett galériák egyeduralma elmúlóban. A hagyományos képzőművészeti műfajoktól eltérő, új alkotói formák fokozatosan kivonulnak a képzőművészet korábbi helyszíneiről, a nyilvánosság részévé vállnak. Az Erlin Galéria szervezésében a Ráday utca galériáinak, kulturális intézményeinek, kávéházainak és az utca aszfaltjának, sőt légterének bevonásával megvalósuló X. Jubileumi Plein-Art Kortárs Művészetek Fesztiváljának idei vendége: Kína. Számos kortárs képzőművészeti kiállítás, zenei és irodalmi performance mellett izgalmas videó-installációkat láthatunk. Az utcán szobortárlat, s felette szabadtéri művész-zászlóbemutató fogadja az idelátogatókat.

Az elmúlt néhány évben alapvetően átalakult Ráday utca: mára sétálóutcává - bejáratott "Kultuccává" - lényegült, s egyben a PLEIN-ART, az önkormányzat által is támogatott civil kedvezményezés otthonává vált. A művészeti fesztivál tenni akar azért, hogy Ferencvárosnak ez a különleges hangulatú "szelete", a Művészetek Utcájaként is széles körben ismertté váljon mindazok számára, akik - ebben az információkkal túlzsúfolt világban - fontosnak tartják a közvetlen emberi kapcsolatokat és a megismételhetetlen találkozásokat.

Szilágyi Márta
belsőépítész-iparművész,
a fesztivál alapító kurátora



PROGRAM
X. Jubileumi Plein - Art Kortárs Művészetek Fesztiválja
2008. május 16−18.
Budapest IX, Ráday Kultucca

V E N D É G Ü N K   K Í N A

Május 16. péntek

16.00 A jubileumi X. Plein-Art ünnepélyes megnyitója

Megnyitja: Dr Gegesy Ferenc polgármester

Kincses flotta - kulturális hajókikötő

Fókuszban: Kína

Performance: Sárkány felvonulás

Képzőművészeti Szakközépiskola diákjainak alkotása

Zene: Dai Jun (dob)

Helyszín: Színpad - Ráday u. 49.

16.30 Koncert: Sárga Harang kínai együttes - Tau Tia Cso etűdök

Előadja: Lin Yu-Hsing (trombita), Fu Rui (zongora),

Helyszín: Színpad - Ráday u. 49.

17.00 Kiállítás: Lu Pin szobrászművész (Kína)

Megnyitja: Kozák Csaba művészeti író

Zene: Zhang Hao Fan (klarinét)

Helyszín: Erlin Galéria - Ráday u. 49.

Kiállítás: Yan Yinghong képzőművész (Kína)

Megnyitja: Kozák Csaba művészeti író

Zene: Zhang Hao Fan (klarinét)

Helyszín: NES Galéria - Ráday u. 49.

18.00 Kiállítás: A Wang Jing Ba képzőművész (Kína)

Megnyitja: Tolnay Imre képzőművész

Zene: Zhang Hao Fan (klarinét)

Helyszín: Tár Galéria - Török Pál u. 3

19.00 Kiállítás: Gallusz Gyöngyi képzőművész

Megnyitó performance: Litván Gábor és Litván Péter

Helyszín: Galéria IX- Ráday u 47.

20.00 Videoperformance:

Szigeti G. Csongor, Radics Márk, Horváth Kata, Tóth Zs. Szabolcs-Áfrány Gábor, Babos Bertalan-Kútvölgyi Léna, Szenteleki Dora.

Helyszín: Színpad - Ráday u. 49.

21.00 Koncert: Ektár - Szőke Szabolcs, Tóth Evelin, Benkő Róbert, Horváth Balázs.

Helyszín: Színpad - Ráday u. 49.

22,00 Kiállítás: Milan Blanuša képzőművész (Szerbia)

Megnyitja: drMáriás képzőművész

Zene: Gyetvai Péter (harsona)

Helyszín: Art9 Galéria - Ráday u 47.

Május 17. szombat

10.00 Műhelymunka: A rongybaba reneszánsza - ősi technikák, mai babák

Vezeti: Léb Zsuzsa babakészítő

Helyszín: szabadtér - Ráday u. 49.

11.00 Performance: Modern Reneszánsz - Varietas delectat

című szabadtéri csoportos kollázsperformance

József Attila Általános és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak alkotása

Művész tanár: Vincze Angéla

Helyszín: Színpad, Ráday u. 49.

12.00 Kiállítás: Szabadtéri csoportos szobortárlat

Babos Bertalan, Bojti Márton, Drozsnyik István, Fock Máté, Gvardián Ferenc, Huszár Andrea, Kovách Gergő, Lakatos Pál Sándor, Márkus Péter, Móder Rezső, Péter Ágnes, Pintér Attila, Rabóczky Judit, Rajcsók Attila, , Várnagy Ildikó,

Megnyitja: Márkus Péter szobrászművész

Helyszín: szabadtér, Ráday u. 44-46.

13.00− 17.00 Dj Nomad

Helyszín: Színpad, Ráday u. 49.

14.00 Kiállítás: "2. Generáció"

Zenei performance: Bujtor Balázs (hegedű)

Helyszín: 2 B Galéria, Ráday u. 47.

15.00 Kiállítás: Szabó Eszter képzőművész

Megnyitja: Szabó Noémi művészettörténész

Zene: Pintér Tamás (fagott)

Helyszín: Student Galéria, Ráday u. 31/b.

16.00 Kiállítás: Gazdag Ágnes festőművész

Megnyitja: Gaál József képzőművész

Zenei performance: Gazdag Ágnes és Carl Löfgren

Helyszín: Pink Cadillac Gallery Ephemeral, Ráday u. 22.

17.00 Kiállítás: Lugossy Mária és Bohus Zoltán szobrászművészek

Megnyitja: Hemrik László művészettörténész

Zene: Geiger Tamás (gépzongora)

Helyszín: RadaR Underground Station, Ráday u. 8.

17.30 Könyvbemutató: Kortárs kínai irodalom

Jiang Rong: Farkastotem, Magvető kiadó 2008, fordította Zombory Klára

Gao Xingjian: Lélek-hegy, Noran kiadó 2008, fordította Kiss Marcell (Nobel-díj 2000)

Helyszín: színpad, Ráday u. 49.

18.00 Kiállítás: "JADE" csoportos ötvös kiállítás

Ádám Krisztián, Balogh Viktória, Bodor Bernadett, Dávid Attila Norbert, Jermakov Katalin, Kaintz Regina, Kecskés Orsolya, Király Fanni, Krámli Magdolna, Lipóczki Ákos, Santák Judit, Stomfai Krisztina, Tordai Márta, Tóth Zoltán, Vékony Fanni,

Megnyitja: Dr Ferenczi Mária sinológus

Helyszín: Sterling Galéria - Ráday u. 31.

18.30 Koncert: Ad Libidum Fúvósötös

Tötös Kriszta (klarinét), Szilágyi Zsuzsanna (fuvola), Jakab Ágnes (oboa), Benyus János (kürt), Horváth Andrea (fagott). Variációk egy Tan Dun témára - zeneszerző: Ott Rezső, II. Fúvósötös - zeneszerző: Hidas Frigyes, Magyar Paraszt Dalok - zeneszerző: Bartók-Keszler, Fúvós ötös- Szerenád - zeneszerző: Farkas Ferenc, Öt kis tánc - zeneszerző: Ágay Dénes

Helyszín: Színpad, Ráday u. 49.

19.00 Kiállítás: "Türelem rózsát terem?" Koronczi Endre

Megnyitja: Koronczi Endre és felkért partnere...

Helyszín: Lightbox, Ráday u. 8.

20.00 Videoperformance:

Szabó András, Hermán Árpád, Szabó Dorottya, Nagy Márton, Tarr Péter, Kovács Márton, B. Nagy Ervin, Gál Angelina Éva, Valeska Scholz,, Töttös Viktória, Tarr Péter,

Helyszín: Színpad, Ráday u. 49.

21.00 Koncert: Tudósok - drMáriás, Endrei Dávid, Jeli Gergely.

Helyszín: Színpad, Ráday u. 49.

22.00 Kiállítás: Bada Dada "Kiüresedő lényegek" retrospektív kiállítás

Nyitó performance: "Utolsó dadaista szimfónia" Opál Színház

Helyszín: Present Plus Galéria, Ráday u. 51

23.00 Dj Nomád

Helyszín: Present Plus Galéria, Ráday u. 51

Május 18. vasárnap

10.00 "Tájtörténet" beszélgetés Antal András, Gádor István- és Ferenczy Noémi-díjas keramikusművésszel.

Zene: Úzgin Űver (Homoki Péter, Farkas Marcsi, Majoros Gyula).

Helyszín: Museion no. 1 - a Nemzetközi Kerámia Stúdió galériája, Üllői út 3

11.00 Performance: "Térépítés" című szabadtéri csoportos kollázsbemutató

Molnár Ferenc Általános Iskola diákjainak alkotása

Művész tanár: Hajas Krisztina

Helyszín: Színpad - Ráday u. 49.

12.00 Kiállítás: Szabadtéri Művész Zászlótárlat, Textilművészetért Alapítvány:

Bányász Judit, Czeglédi Júlia, Csernyánszky Katalin, Doromby Mária, Fogel Márta, Golarits Erzsébet, Göbölyös Márta, Kapolyi Márta, Kass Eszter, Kecseti Gabriella, Kozma Vera, Latin Anna, Makkai Márta, Orient Enikő, Prohászka Margit, Sütő Éva, Szeles Judit, Zalavári Éva.

Megnyitja: Polgár Csaba textilművész, egyetemi tanár

Zene: Marschall Tamás (klarinét)

Helyszín: Ráday u. 31.

13.00−17.00 Koncert: Dj Nomad

Helyszín: Színpad - Ráday u. 49.

14.00 Kiállítás: Jámbor Ferenc

Zenei performance: Gas&Judy

Helyszín: Paris Texas Gallery Ephemeral - Ráday u. 22

15.00 Kiállítás: Szűcs Levente festőművész

Megnyitja: Szabó Noémi művészettörténész

Zene: Geiger Tamás (gépzongora)

Helyszín: Claro Gallery Ephemeral - Ráday u.35.

16.00 Kiállítás: Orosz István képzőművész

Megnyitja: P. Szabó Ernő művészettörténész

Zene: Bujtor Balázs, hegedű

Helyszín: Apropódium Galéria - Ráday u. 9.

17.00 Kiállítás: Véssey Gábor festőművész

Megnyitja: Hemrik László művészettörténész

Zene: Marschall Norbert, harsona

Helyszín: Képesház - Ráday u. 27

17.30 Könyvbemutató: Kortárs kínai irodalom

Ablak Tibetre - Noran kiadó 2008, válogatta és fordította Takács Réka a kínai nyelven íródott kortárs tibeti irodalomból, Nők egy fedél alatt - Mai kínai kisregények - Európa kiadó 2003, fordította és szerkesztette Zombory Klára, Modern kínai elbeszélők - Balassi kiadó 2007, Szerkesztette Hamar Imre és Salát Gergely

Modern Dekameron - Huszadik századi kínai novellák - Noran kiadó 2008, szerkesztette Kalmár Éva

Helyszín: Ráday u. 49 - színpad

18.00 Kiállítás: Für Emil képzőművész

Megnyitja: Vaszil Viktória művészettörténész

Zene: Marschall Tamás (klarinét)

Helyszín: Katakomba Galéria - Ráday u. 27.

18.30 Koncert: Four Bones Harsona Quartett

Magyar Péter, Gyetvai Péter, Villányi László, Halász Ágoston. Zeneszerzők: Tian Baoluo, Zhang Zhiua Márta István, Szőllősy András, Vedres Csaba, Hidas Frigyes

Helyszín: Színpad - Ráday u. 49.

19.00 Előadás-beszélgetés: Kultúrák találkozása -értékrendek közeledése

Meghívottak: Dr Blénesi Éva, Bordács Andrea művészettörténész, Dr. Fajcsák Györgyi sinológus, P. Szabó Ernő művészettörténész, Zombory Klára sinológus műfordító.

Videospace Galéria, Ráday u. 56

20.00 Videoperformance:

Mendrei Miklós, Mendrei Miklós-Ritter Ottó, Gaál Fruzsina, Huszár Dani, Ritter Ottó.

Helyszín: Színpad - Ráday u. 49.

21.00 Koncert: Besh o droM - Csurkulya József, Herr Attila, Magyar Bori, Makó Péter, Sidó Attila, Pettik Ádám, Tóth József, Varga László

Helyszín: Színpad - Ráday u. 49.

- (A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!) -

----------
Erlin Galéria
1092 Budapest Ráday u 49
T: 216-5280 erlingaleria@erlin.hu