Büchner

Roppant erotikus színház. Nem mintha vetkeznének a színészek. Kivévén Orosz Ákost: letolja nadrágját Pipo királyaként és szorulásosan kínlódik guggoltában. A szokásos nemi ingerkedés is elmarad. A koitálás gyakori használattól kikopott teátrális imitációját sem látni, szerencsére. A levegõ reszket erotikáról a Bárka szûk pincehelyiségében, ahol a Maladype Színház Georg Büchner Leonce és Léna mûvét adja elõ japán színpadnak ható balett-szõnyegen, bambusz rudak elõtt.

Nyolcan rövid vagy hosszú ujjú polóban, hozzá fekete salavárira emlékeztető - alsó lábszáron feszes, följebb bőségesen buggyos - egyennadrágban. A nagyvonalú anyagkezelés megengedi, hogy bebábozódjanak fölhúzott állapotban, hogy kötésként használják, vagy partnerének lába közé nyúlva elhajtsa a salavári fodrát, mintha falombot hajtana félre az alaposabb szemügyre vétel érdekében. A külső megfogalmazás az indonéz vallásosos színjátszás, az Antonin Artaud-t is megihlető balinez színház primitív rafinériáira emlékeztet.
Roppant erotikus előadás. A nyolc játszó összpontosításától, egymásba kulcsolódva behatoló tekintetétől. Jelenlétük intenzitásától. A kártyaként összekevert szerepek, nemek Büchner komédiájának kusza világát erősítik. Leonce mondataival pörölnek: "Uramisten, hány nő kell ahhoz, hogy a szerelem egész skáláját végigénekeljük? ... Napjában huszonnégyszer kifordítom magam, mint egy kesztyűt."

Az előadás biológiai hatású is. Fiatal, játékra gerjesztettek kiszolgáltatják önmaguk elől is rejtett személyiségtitkaikat a nézőknek (már azoknak, akiknek szemük van a látásra). Közülük a legellenállhatatlanabb a tündöklő Simkó Katalin. Elfogultnak látszom javára, de egy remekbesikerült vizsga-Brecht-ben látott anya alakítása után a Katona Vadkacsájában a többektől ajnározott Hedvigje nem győzött volna meg oly kevéssé. Büchnerben tekintete tőrként felszúrja azt, akire néz. Vagy gyöngéden beleolvad a másik testébe. A pinduri, szőke lányban megatonnányi erők. Bármikor mozgósítani tudja akár egy nagyváros romba döntéséhez boszorkányos erejét. Könnyedén játssza elő magából az ellentétes tartalmakat. Így tesznek játékos társai is. Erre épül az előadás. Nem záródnak be egyetlen telibe talált, vagy félresiklott szereposztás térfogatába. Nem is egyetlen szerepet játszanak. Mind a nyolcan a teljes darabot játsszák. Ismerik fordulatait, gondolatait, rejtett szavait. Kívánatra bármelyik szerepbe beleléphetnek. Balázs Zoltán rendező arra bíztatja a nézőket, szerkesszék át az előadást, ne higgyék megváltozhatatlanul öröknek azt, amit rendezői olvasatnak szólongatnak szakírók. Játsszanak együtt a produkcióval. Legyenek kíváncsiak ugyanannak a jelenetnek másféle értelmezésére, kivitelezésére. A puzzle szabadságával alkalmanként változtatható és összeálló előadás csak a keményen és elmozdíthatatlan végletességgel kidolgozott variációk, játékpermutációk alapján nyugodhat.
Balázs átugrotta önmagát. Szabatosabban megugrotta eddigi rendezői csúcsát. Mindeddig gondosan színpadkerülő darabokkal dolgozott. Büchner - noha erősen kilóg az európainak nevezett drámairodalom rendjéből - az első mű, aminek idehaza is van színháztörténeti előzménye. Balázs Büchnere természetesen hagyományokat kikerülően eredeti. Még az sem volna helyes, ha Tim Curry Hamletjével vetnénk egybe, csak azért, mert alternatív változatokra adott módot. A Büchner-interpretáció mélyebbre merít. Az egymáshoz való partneri kapcsolatok, az összpontosítás, a belső figyelem és a partnerre való figyelem iskolás magyarázgatás helyett a nézőt kusza emberi-társadalmi  kapcsolatokba ereszti be. Elfelejtjük olvasmányelőzményeinket. Láttuk-e a darabot máskor. Tudunk-e róla, vagy most ismerkedünk vele. Emberi áramkörök, pontos figyelmek középpontjába kerülünk. És követjük a játszók figyelmét. Irányítják figyelmünket.
Thurzó Gábor fordítása 1955-től, tehát 53 éve kikezdetlen, fonnyadatlan, friss szavú. Erősen trimmelt megrövidítésében is elragad költői pontosságával.

Orosz Ákos a kisfiús vidor játékosságtól a tárgy-vagy díszletszerűen alkalmazott célszerű fegyelmezett összpontosításon át a hősi szerepkörig teljes skálát birtokol a színpadon. Szólista és alávetetten szolgáló mellékszereplő, vagy színpadi effektus. Tompa Ádám a meztelen lábujjaival is plasztikusan tudja kifejezni magát tótágas állás közben. Olyan vidáman artikulál lábujjaival, hogy érthetőbb sok színészeti bömbölőnél. Ha fejéről talpára állítják, mintha megkettőződötten venne részt az együttesben. Elfojtott mosollyal távolságot teremt magának.
Bakos Éva az amatőrszínházak és évek óta a Maladype robotosa magánszámban tündököl. Leonce monológját adja elő közkívánatra, vagy rendezői itt-a-piros-hol-a-piros vásári fondor következtében. A címszereplő előbb halott-látott monológját jelbeszéddel sugározza a siketnéma érintkezést nem értőkhöz is. Nagy színészi mutatvány. Kérdésem csak annyi marad, hogy a szövegben szereplő nanking nadrágot miként jelelte?
Páll Zsolt komoran komoly férfi a siheder és bakfishadban. Svéd nyelvismeretével és hiteles székely szójárásával is kitűnik, amikor a fekete kedélye alól kibuggyan a tréfa. A nagytermetű férfi négykézláb könnyedén közlekedik, akár egy rácsos ágyából kiszökő óvodásgyermek.
A darabban előírt német gyermekdalt kicserélték vidámabbra. Németül ujjongják összefogódzkodva ellenőrzött infantilizmussal. Itt jegyezzük meg, hogy az előadásban alkalmazott dalok kivétel nélkül szemtelenül frissek és anakronisztikusak, ha Büchner korára figyelünk a magunké helyett. Mogyoró Kornél ütőfelszereléseivel ritmust és megnyugvó fejezetvéget ad a játéknak.
Svéd, székely idióma, német, hallássérült jelbeszéd. Megszólaltatják a kellékeket. A bambuszbot hol fegyver, hol hímtag, hordszék, emlékmű, kereszt, hangszer, ritmust dobogó eszköz. Perfektül kezelik. Megszólaltatják a néma eszközt. Az előadás minden nyelven beszél. Legelébb is színházul. Anyanyelvi, apanyelvi szinten. A Leonce és Léna nem kísérleti színház. Ez sikerült színház.

MGP
fotók: Nehéz Andrea