Mundruczó Kornél rendezése

A hamburgi Thalia Színház Mundruczó Kornél első külföldi rendezésének bemutatójával nyitotta az évadot a Gausstraßéban. A „Júdás evangéliuma, avagy árulás a szenvedélyem" című darab főszereplője Jonas P. Lang színházi rendező - szerepét az ebben az évadban Hamburgba szerződött, volt krétakörös Tilo Werner játssza -, aki karrierje csúcsán nem tud mit kezdeni saját társulatával, a hirtelen jött hírnévvel és az állami kitüntetéssel. Jonas válságban van. Úgy érzi, hogy a siker megöli őt, ezért a kitüntetését ünnepelni érkező színészeivel közli, hogy feloszlatja a társulatot.

th_03_400
Jelenet az előadásból

„Ez a konfliktushelyzet a Mundruczó Kornél és Bíró Yvette által írt groteszk kiindulópontja. (...) A nézők egy lakásba érkeznek, egyesek a nappaliban, mások a fürdőben vagy a konyhában foglalnak helyet. A szegényesen zsúfolt lakásban történő eseményeket élőben, vagy kamerák és kivetítők segítségével követhetjük. (...) Jonas magyar édesanyajával, az egykori filmcsillaggal - akit az elragadó Monori Lili alakít - és mostohaapjával - akit az este folyamán meggyilkolnak - él itt. Az események egyre gyorsulnak, majd elérünk Júdás evangéliumának tematikájához, mely szerint Jézus maga kérte Júdást, hogy árulja el őt. Az árulás hátterében mindkét esetben a szeretet áll. De még mielőtt ide jutnánk, Mundruczó bepillantást enged a szereplők életébe, megmutatja, hogyan gyötrik egymást, és kendőzetlenül, már-már zavarba ejtően tárja elénk az irritálóan hétköznapi emberek személyes katasztrófáit. (...) Film és színház állandó váltakozásával, a rendezés közvetlenségével Mundruczó egy egészen új határt lépett át." (Frauke Hartmann, Frankfurter Rundschau)

 

th_02_400
Monori Lili, Andreas Patton

 

„Tilo Werner lazán és közvetlenül játssza a magyar-német színházi rendezőt. Miért is ne? Hiszen a lakásában ülünk, (...) ahol a 40 éves Jonas a szüleivel él. Ebben a lakásban szeretné megrendezni karriere csúcsán Heinrich von Kleist „A chilei földrengés" című darabját. Miközben ezt meséli nekünk, betoppan a társulat. A hat színész ünnepelni jött, virágot hoztak, pezsgőznek, süteményt esznek. Jonas azonban válságban van, a siker hatásásra ugyanis elvesztette kreativitását. (...) Hirtelen jött ötlettől vezérelve lemondja a próbát, a bemutatót, és feloszlatja a társulatot. A színészek döbbenten hallgatják a bejelentést, teljesen elveszettnek érzik magukat, válaszokat és okokat keresnek. Értetlenek és cinikusak. Egyedüli kivétel Kristina (Gabriela Maria Schmeide), Jonas barátnője és/vagy szeretője. Ő az egyetlen aki megpróbálja megérteni a rendezőt. A társulat tagjai ezután önálló akciókba kezdenek. Mundruczó Kornél tényszerűen és mintegy mellékesen meséli el ezeket a furcsa találkozásokat. Részben mulatságos, részben zavarbaejtő jeleneteket teremt, melyeket a kamera voyeurisztikus perspektívája méginkább felerősít. (...) Majd egy ponton egy idegen megöli Jonas mostohaapját, édesanyja pedig megőrül. Jonas magára vállalja az apagyilkosságot, és megkéri Kristinát, hogy adja fel őt a rendőrségen. Egy csók, egy ígéret, és máris közel a cél. A rendezés a nemrég megtalált Júdás evangéliumának alapján a bűnösség és az árulás kérdéskörét vizsgálja." (www.nachtkritik.de)

„A színpadon csoportdinamika és lelki sztriptíz. (...) Egy gyilkosság és valaki, aki magára válallja a tettet. Mindez egy egészen szokatlan perspektívából." (Hamburger Morgenpost)

„A nézők közvetlen közelről szemlélik a tökéletesen valósághű jeleneteket. Az Ágh Márton tervezte díszlet abszolút realista: koszos edények, személyes holmik összevisszaságában otthos rendetlenség uralja a lakást. És bár maga a darab egy műalkotás, Mundruczó Kornél - amennyire csak lehet - mellőzi a művészetet, és pontosan ebben rejlik az előadás ereje." (Kieler Nachrichten)

 

th_01_400
Gabriela Maria Schmeide, Tilo Werner


„Misztériumjáték? Krimi? Szociodráma? Vagy midez egyben? (...) A lebilincselő történet a dogmafilmek stílusában három helyszínen - a nappaliban, a fürdőben és a konyhában - játszódik. (..) Monitorok és kamerák gondoskodnak arról, hogy garantáltan ne mulasszunk el semmit. (...) Pontosan látjuk, hogy mi történik az egyes szobákban. A kegyetlen őszinteséggel filmezett képek - melyek minden művészieskedést és emelkedettséget mellőznek - a valóságot tárják elénk." (Die Welt)

„A Júdás evangéliuma olyan darab, melyben a nézők és a színészek közt lévő állandóan vitatott távolság a nullára csökken. Nézőtér nincs, a színészek egy lakásba invitálnak minket. Az események konkrétan a lábaink előtt zajlanak, ezzel egy időben kivetítőkön követhetjük, hogy mi történik a többi helyiségben; mi pedig a médiakor rabjaiként képtelenek vagyunk eldönteni, hogy melyik is az autentikusabb. A két síkon zaljó, lenyűgözően virtuóz játék képes megtéveszteni minket, és még bonyulultabbá válik azáltal, hogy a darab maga színház a színházban. Ezt a virtuozitást az előadás végén óriási tapsviharral jutalálmazták a nézők. (Manfred Lahnstein)

 

Mundruczó Kornél-Bíró Yvette:
Júdás evangéliuma, avagy árulás a szenvedélyem

Szereplők:
Hartmann Franziska, Lili Monori Lili, Gabriela Maria Schmeide,
Julian Greis, Matthias Leja, Thomas Niehaus, Axel Olsson, Tilo Werner, Andreas Patton

Díszlet: Ágh Márton
Dramaturg: Petrányi Viktória, Sandra Küpper

Rendező: Mundruczó Kornél

A „Júdás evangéliuma" legközelebb november 27-én és 28-án látható a hamburgi Thalia Színházban.