Tükitoji szatyiszün

Kortárs építészetrõl mégse írok ma. Jó, tudom, hogy megígértem, de annyi minden történt. Megérkezett például Zsírember és Hónyomi. (Meg Rusznyák Gábor, aki csípõbõl fényképez.) Zsírember kedves szemû, barátságos és jó a humora. Olyan, amilyennek Dömötör Andris elképzelte, és nem olyan amilyennek megrendezte. (Holnap lesz az elõadás.) Sokat találgattuk, milyen ember lehet, a pesti bemutatón is mindenki kereste, de nem ismerték föl. Zsír szerint azért, mert soványnak öltözött.


fotó: Rusznyák Gábor

Idáig az előadások sajnos egyenletesen rossz színvonalúak, egy-két erős kivétellel. Ez azért is szomorú, mert Mácsaival bekerültünk a zsűribe (minden országból két ember), így nekem is mindent meg kell néznem, ő pedig az igazgató, ugye.

Nálam a lengyelek vezetik a mezőnyt (Narodovy Stary Teatr), leszámítva a két magyar előadást. (A szervezés nagyon fura itt, mindent kétszer játszanak, de Tóth Andris egyik Sebtolvaján például alig bírt leülni a közönség, annyian voltak, a másikon viszont alig lézengtek heten.) A virtuális nézők számát még mindig nem tudjuk, de a fesztivál teljes egészében követhető az interneten, és már szavazatok is érkeztek az előadásokra.

Három fantasztikus lengyel színésznőt láttunk ma. A kék ruha (Niebieska Sukienka, rendező: Jacek Poniedzialek) tere Velasquez- festmények hangulatát idézi. A nézőkkel szemben egy magányos, opálkék estélyi ruha áll. A ruha mögé áll be először az egyik, majd a másik színésznő. Ahogy a kivágós-öltöztetős papírjátékokban, úgy öltenek magukra szerepet, kilógnak mögüle, mint a meztelen karjuk a ruha mögül. Állnak, mint babák a kirakatban, és mintha a monitorra merednének, úgy beszélnek hozzánk. Élőszobrok. Szép, hogy a testtartásukban jelenik meg a blogolás magánya és a monitor merevsége. Öngyilkosság, fogyókúra, kalóriák, frusztrációk. Amennyire az angol feliratozásból felsejlik, érzékenység és önirónia jellemzi a szövegeket. Mindkét színésznő erős jelenlétű és nagyon tehetséges. Végre értelmet nyer számomra a blogszínház mint téma vagy műfaj. A vallomásosság nyilvánossá tétele, az intimitás közösségi térbe való kitételének izgalma és perverziója. Embereket láttunk a színpadon, akik történeteket, töredékeket, álmokat, fantáziákat mesélnek magukról, akár igaz, akár nem, színházilag őszintén. A két lengyel előadás ennek az egyszerre kitakarózó-betakaró színházi formának két nagyon különböző nyelvű változata.


Jacek Poniedzialek

A Thesurvivalform (nem fordítom) üdítő és felszabadító. Végre elfeledkezhetünk a spleenről és a szentimentalitásról, korábban úgy tűnt, ezek az érzetek a blogszínház levakarhatatlan velejárói. A szólózó lány, Katarzyna Krzanowska, egy kör alakú tornaszőnyeget kerülget, leginkább a boxolók ruhájára emlékeztető dresszben. Vizsgák, utazások, Európai Unió. Ő tényleg hozzánk beszél, a szemünkbe néz. Szégyelli és kiröhögi magát, de szereti is, nagyon. Játszik. Beburkolózik egy világtérképbe, majd lehámozza magáról. Pipiskedik, üvölt és hisztériázik. Aztán elunja a szereplést, elemenként szétszedi és összehajtogatja a tornaszőnyeget. Kimegy. Ma ennyit akartam megmutatni magamból nektek.


Zetor Leila
fotó: Gordon Eszter

A magyarok jönnek. Mi jövünk. Mindenki izgul. A Zetor Leila blogjaiból készült előadás megrendítő. (Rusznyák rendezte.) Érzelmes és ironikus. Gyönyörű, ahogy Bíró Kriszta kamaszlánnyá változik, és arról beszél, hogy miért is született ő létrának, hogy hogyan képzeli el azt, akit nem is tud elképzelni, vagy milyen, amikor kibámulva az ablakon megszűnik a valóságos főnöke, és helyette ellepik az agyát a horrorfilmbe illő szürreáliák.


Rusznyák Gábor
fotó: Gordon Eszter

Aztán váltás, és vissza minden. Kapcsolgatunk a valóság és a fikció csatornái között. A blog-vallomásosságnak ez egy másfajta és szintén sok izgalmat rejtő megvalósulása. A blogolás mint életforma.


Sebtolvaj
fotó: Gordon Eszter

A Sebtolvaj (rendező: Tóth András) egy Don Giovanni-áriával indul. Széles László mint zseb-Don Juan előre vonul, csodálatosan csinálja, az olaszok már itt megtapsolják. Csajozás, balesetek, a plázák konzumarcai és a tüntetések árpádsávos emberei csapnak össze. Az előadás szerkezete asszociatív és motivikus. Tóth András megtartotta a blog-formát, és próbált egy gondolatnapló ívén végighaladni. Csupa játék az egész. Tükitoji országban vagyunk, ismeritek? A Tükitoji himnuszának dallama nagyon hasonlít a magyar himnuszéhoz, csak a szövege más egy kicsit, meghúztuk, megvágtuk, átírtuk, hogy ismét autentikus lehessen. Tükitoji szatyiszün, tükitoji szatyiszün.


Tóth András
fotó: Gordon Eszter

Széles megénekelteti a közönséget, és nemcsak a magyarok csatlakoznak hozzá. Für Anikó, Takács Nóra Dia és Bíró Kriszta csodálatos orvosi konzílium a balesetet szenvedett beteg mellett, szépen áriáznak és táncolnak is. Máthé Zsolt probléma nélkül alakul át pipázó nagypapából az álompresszó pókerarcú pincérévé, kisördöggé vagy orvossá.


Bíró Kriszta és Máthé Zsolt
fotó: Rusznyák Gábor

Az izgat, hogy miért rakja föl valaki a naplóját - amit más elrejt, hogy soha senki meg ne találja - az internetre, a lehető legnagyobb, bár esetleges nyilvánosság elé. Erről kérdezgettem este sörözésnél Zetor Leilát és Sebtolvajt. Mindketten régi blogozók, akkor kezdték, amikor még a műfaj nem volt divatos és nem kommunikáltak egymással azok az emberek, akik blogoltak. Sebtolvaj azt mondja, hogy ő sose gondolta volna, hogy bárki elolvassa a blogját, azért tette föl, hogy megmaradjon (ha esetleg kiderül, hogy van benne két jó mondata, ne vesszen el, ha összeomlik a vincseszter). Leila szintén nem számított olvasótáborra, és furcsa, idegen élmény számára az előadás, bár meghatja és nagyon szereti. Egy kicsit talán cenzúrázza is magát, mióta tudja, hogy olvassák. A blogolás és intimitás kérdéséről tőle tudom meg a legtöbbet és legfájóbbat, ezt írta le valamikor:

"Válságban van a kapcsolatom. Este találkozunk. Fáradt. Köszönünk, váltjuk egymást a gépnél. Én este a blogjából tudom meg, hogy mi történt vele aznap, ő másnap reggel az enyémből."
 


Sebők Bori
BLOGTXT Theaterfestival
Május 21-23. Schauspielhaus, Graz


KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK A SZINHAZ.HU-N
>>> KATTINTSON IDE >>>