Yvonne, sepsiszentgyörgyi Nyilas Misi

Kicsid Gizella pazarul eljátszotta volna Witold Gombrowicz drámájának fõszerepét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégjátékán a Nemzeti Kaszás Attila termében. Lehetett volna Yvonne, burgundi hercegnõ, ha az elsõ felvonásban nem kenik be dzsemmel, csokoládé bevonattal, vagy folyékony fekáliával, hogy színészi eszközeit elfedve-semlegesítve, ne lehessen kivenni mimikáját, illetõleg mimikájának és érzelmi reakcióinak démonikus hiányát.

Eljátszhatta volna, ha a jelmeztervező Dobre Kóthay Judit képzelete nem önállósodik elvégzendő feladatától és nem aggatja tele a színésznőt aláhimbálózó műcsecsekkel, domborúra felfúvódott hassal, utóbbi segédeszköz hatalmas bogár potrohához teszi hasonlóvá. Különösen akkor védhetetlen a tervező szólózása, ha a kitömött műmellek a továbbiakban eltűnnek, a potroh elpárolog. Volt-nincs, lejátszottak a tömések. Miután erősen felszólító jelleggel szabóműhelyben kiókumlált rémnek mutatják be Yvonne-t, a szünetben meggondolják, egészen más planétán élő lényként küldik újra színre. Kicsid Gizella a fiatal Monori Lili Nyilas Misijének mintájára szűk fiúöltönyben, vizesen lekefélt hajjal játssza tovább a szerepet. Esetleg - kifürkészhetetlen okokból - a képernyőn árnyjátékként szivarozik, mint Brecht Szecsuáni jóemberének nagybácsija. Végül az utolsó felvonásban - amit az ugyancsak elnyúló játékidő miatt összevonnak az előzővel - aszpikkal borított sminkkel és dekoltázzsal imbiszként tálalnak fel az eljegyzési vacsora fő fogásaként. Imbiszként ugyancsak nehéz színésznek maradni. Vagyis az előadás mindent elkövet, hogy főszereplőjének, Kicsid Gizellának megnehezítse a dolgát. Figyelmet keltsen tehetsége iránt. Lehetőséget adjon neki, hogy a bravúrszerepet meggyőzően és hatásosan eljátszhassa. Nem érték be azzal, hogy Kicsid Gizella nem a Harper's Bazaar vagy a Vogue modelljeinek egyike, hanem emberi arcú színész, akit nem kell Hany Istók vízi szörnnyé tenni Gombrowicz darabjának megjelenítéséhez.
A jóvágású, méltóságteljes Nemes Levente egy híján hetvenes úr, Gajzágó Zsuzsa szép hangú, szépen beszélő, szép színésznő. Lehetne az egyik király, királynő a másik, ha valaki rosszindulatúan rá nem bírta volna őket, hogy a többi szereplőhöz hasonlóan összehajtogatott zollstockként közlekedjenek a színen, akár heves vesegörcs törte volna törzsüket kettébe. Mátray László deli Fülöp herceg. Ő beszél többnyire saját hangján a társulatból. Korai sárgarépaszínre festett haja (paróka?) orosz vásári Petruskához hasonlítja. Némafilm arcfestésű sminkje aláhúzza, hogy színházban vagyunk. Köldökből Mátray is gyakran összecsuklik.
Pálffy Tibor rókalelkű kamarásként némileg kiravaszkodja magát az általános bábszínházi játékmodorosságból. Baljós komorsága alatt vidor rosszindulattal nézi a bolond világot. Pál-Ferenczi Gyöngyi elegáns szalondáma udvarhölgy.
Biológiai öröme az előadásnak jó karban lévő idős színészeket látni. A színház nemcsak a szép fiatalok mutogatásának a helye. Nem fodrászok őszítette, szemceruza ráncok helyett igazi idő koptatta vásott arcokat viselő valódi személyiségek is valóságot kölcsönöznek a papírmasénak. Megrendítő igazi fizikumokat látni. Idő fakította hajakat. Színre vonszolt néma sorsokat. Valamikor ifjúkorukban bezárattak a színházba. Harmadolás nélkül, életfogytiglan lámpák elé mennek az ügyelő hívására. Vígjátéknál kicsi parasztpirost kennek járomcsontjukra. Rájuk zárult légmentesen a színház.
Bartha József díszlete zárt falakkal keretezett doboz. Középen széttárható. A játéktér felét medence foglalja el. Ebben a hatvanas évek elején divatos botránkoztató effektusként meghatározhatatlan eredetű katyvasz úszkál. A sötét anyaggal összekenhető arc, jelmez, cipő, fal, kéz. Értelme nincs. Meghökkentésül unalmas. Előnye csak a zárójelenetben mutatkozik, amikor az eljegyzési, ünnepi vacsoránál az udvar nem foglalhat helyet asztaloknál. A színészeket és a színdarabot kiszorította a medence. Zsinórban, engedelmesen felsorakoznak a színház tagjai a címszereplő tejfölös kárász-vacsorálása megett.
Bocsárdi László rendezése valóságos antológiája az utolsó negyven év rendezői modorosságainak, egymáshoz nem illő, jelentéssel nem rendelkező elemeinek. Játékos rendező. Munka közben elszórakoztatja magát. Karácsonyra kapott villanyvasútként játszadozik a videotechnikával. (Sebesi Sándor segíti megvalósítani képeit, képsorait.) Erősen úgy fest, Bocsárdi irigy gyerek. Egyedül szeret játszani. Vagy erőszakot tenni alárendeltjeinek játékkedvén.
Az úgynevezett modern színház időnként lebukik. Lelepleződik. A szokások elszólják magukat. Árulkodnak. Időről-időre bekukkant a színre a manószerű Botka László, péknek öltöztetett lakájként. Pajzán hangon közli, hogy "Valentin, be" elhessentik, zavartalan fennhangon ismétlődően szól: "Valentin, ki". Régi dalioperett-fogás ravaszul megnövelni a nem-szerep szerepet.
Anti-modern módon a kamarateremben, az első sorban középen ott ül a nézők között Máthé Mária Magdolna. A súgó. Ahogy régen hívták: a lelkesítő. Biztos, ami biztos. Ő betűről betűre követi az ölében tartott példányból Pályi András fordítását. A sugica jár jól. Ha tudni kívánja valaki, mi van Gombrowicz darabjában, olvassa el.

MGP