Drága Kutyu!

A Nemzeti Színház és a Nemzet Színészeinek nevében búcsúzom tõled. Borzák Tibor kérdezte tõled egy interjúban: izgatja, hogy mit hagy hátra halála után? Azt válaszoltad: az elhunytnak mindegy, az utókornak nem. Ha adott körülmények közt sikerül olyat nyújtani, ami elgondolkodtató, humoros, és okkal maradandó, azért örülnék. E tekintetben azonban nem vagyok túl derülátó.

Kutyukám! Lehettél volna derülátó!

Sikerült olyat nyújtani, ami elgondolkodtató, és okkal maradandó. Példátlan szeretet vett körül, bárhol is fordultál meg. Mi volt ennek a titka? A természetesség, az élet minden helyzetében a szókimondás. Az életformádat nem választottad, nem élhettél másként. Az alázattal megoldott, mindig mélyen átélt epizódszerepek sora, a kocsmák, a lóverseny, együtt jelentették a teljes életet. Bárki megszólíthatott, nem tettél különbséget az emberek között. Nagyon féltetted a magyar nyelvet. Indulatosan léptél fel mindig a mondatvégek és a szóvégi mássalhangzók elveszni látszó jogaiért. Szakadatlanul lázban éltél. A derű, az irónia, a szarkasztikus humor: egy élni nagyon szerető és környezetét is élniakarással megtöltő ember fegyverei, a küzdelmes hétköznapok legyőzésére.

Gazdag, eredményes, szép élet áll mögötted.

Az említett interjúban a halálról is faggattak. Azt válaszoltad: nem nagyon törődöm vele. A magamfajta szegény emberek könnyebben viselik a közelgő elmúlást, mid a pökhendiek. A halált rendkívül demokratikus intézménynek tartom, és végtelenül szórakoztat, hogy a pökhendiek is meghalnak.

A Filmgyár kapuján állt egy tábla. Kutyát bevinni tilos! Kivéve Raksányit!
Ezt a táblát most áthelyezték a mennyország kapujára.

Drága Kutya!
Nyugodj békében!

Bodrogi Gyula
Farkasréti Temető - 2008. június 4.