Iskolaigazgató-választás Szentesen

Ketten pályáznak a szentesi Horváth Mihály Gimnázium és Szakképzõ
Iskola igazgatói tisztségére - az intézmény tehát új vezetõt kap alig
három héttel a mostani direktor egyik döntése elleni tüntetés után.

Két hete arról cikkeztünk, hogy a szentesi Horváth Mihály gimnázium pedagógusai tiltakoztak a jelenlegi vezető, Inokai-Tóth László döntése ellen, miszerint elbocsátja Keserű Imre drámatanárt. Az intézmény most újabb változás előtt áll: jövő héten a megyei közgyűlés megválasztja az új igazgatót. Inokai-Tóth szerződése lejár, s a pályázaton nem indul. A tisztséget ketten szeretnék elnyerni a megye egyik legrégebbi iskolájában. A csongrádi Magyar Lászlóné érdeklődésünkre azt mondta, elfoglaltságai miatt nem tud nyilatkozni, azt azonban hangsúlyozta: lesz miről beszélnie, ha megválasztják. A magyar, ének, német és orosz szakos tanárnő jogászi végzettséget is szerzett, korábban a Bársony István mezőgazdasági szakközépiskolában tanított.

Húsz éve tanít a Horváth Mihály Gimnázium és Szakképző Iskolában a szentesi Tóth Tibor. Az aspiráns alkalmazott matematikus és matematika szakos középiskolai tanári diplomával rendelkezik. Megválasztása esetén kíván csak beszélni a terveiről, az iskola életében most legfontosabbnak a stabilitást és a nyugalmat tartja.

A jelölteket - más összevont intézmények vezetésére pályázókkal együtt - már meghallgatta a megyei önkormányzat által felállított szakmai bizottság. Varga Márta szóvivő azt mondta, csak a közgyűlésen derül ki, melyik pályázót támogatja a bizottság.

A gimnázium és közgazdasági iskola tantestülete 85 százalékban Tóth Tibor pályázatát támogatja, Magyar Lászlónéét pedig ugyanilyen arányban elutasítja. A szavazók tizenöt százaléka támogatja a csongrádi aspiránst és ugyancsak 15 százaléka utasítja el a szentesit - tudtuk meg a pedagógus-szakszervezet alapszervezetének titkárától, Bedő Katalintól.
A tanárok és az alkalmazottak titkosan szavaztak, utóbbiak is Tóth Tibor mellé tették a voksukat. Hasonlóképp tett a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség is.

Forrás: delmagyar.hu

Nyílt Levél
Csongrád megye Közgyűlése
Magyar Anna Elnök Asszony részére

Üzenet egykori iskolánkért

Tisztelt Elnök Asszony!

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatának öregdiákjaiként növekvő aggodalommal figyeljük az iskolánkban kialakult helyzetet. Aggódva olvassuk, halljuk, hogy a hírek ezúttal nem a színjátszó fesztiválokon, a tanulmányi versenyeken elnyert rangos elismerésekről, díjakról, a tartalmas és színvonalas pedagógiai munkáról, a jelenlegi és a hajdani diákok sikereiről szólnak. Hanem valami egészen másról, ami méltatlan az intézmény hagyományaihoz.

A segítségét kérjük. Segítsen abban, hogy a gimnáziumnak nemzetközi hírnevet és elismertséget szerzett, diákok több nemzedékét felbecsülhetetlen értékű útravalóval elbocsájtó tanári kar együtt maradhasson, és folytathassa a munkát. Hiszen egy iskola értékét, rangját nem az ódon falak, hanem a falai között dolgozó emberek adják. Ezek a tanárok már sokszorosan bizonyították felkészültségüket, alkalmasságukat, tehetségüket. Mindannyian. Ha más nem, hát a mi életpályánk erre a bizonyíték.

Segítsen abban, hogy egykori gimnáziumunk vezetésével olyan igazgatót bízzanak meg, aki bírja pedagógustársai bizalmát, és szívügyének tekinti az intézmény hagyományainak ápolását, az országban egyedülállóan sikeres drámai tagozat megőrzését, fejlesztését. Segítsen abban, hogy Szentes városa a jövőben is büszke lehessen gimnáziumára, az ott végzett, sikeres pályát befutott diákokra. Segítsen abban, hogy mi, öregdiákok is büszkék lehessünk a városra, amely elfogadott és befogadott minket. Segítsen abban, hogy az utánunk jövő nemzedékek képviselői is átélhessék azt az örömöt, amikor ismeretlenek összesúgnak a hátuk mögött: "Nagyon tehetséges, nem csoda, hiszen Szentesről jött."

Ezt a levelet közzétettük a Színház.hu felületén is, hogy ne csak az öregdiákok, hanem minden, színházat szerető, a drámais iskola fönnmaradását fontosnak érző ember csatlakozhasson hozzá, aláírhassa azt.

<<< A PETÍCIÓT IDE KATTINTVA ÍRHATJA ALÁ >>>