Új bemutató

Új bemutatóval, a Botrány az operában címû elõadással várja a közönséget a Nyári Színház Miskolcon. A bohózatot július 4-én 20 óra 30 perckor mutatja be a teátrum. A megannyi helyzet-és jellemkomikumban gazdag elõadás július elsõ két hétvégéjén összesen hat alkalommal, õsztõl pedig a Kamaraszínházban tekinthetõ meg.


Pap Lívia, Homonai István, Molnár Anna, Szirtes Gábor

Ken Ludwig bohózata a világ egyik legnépszerűbb darabja. A világhírű tenoristát, Tito Merellit várják egy vidéki színházba. Mindenki izgatottan készül a "Magnifico" névre keresztelt tenor fogadására. És persze elkezdődnek a bonyodalmak... Hogy, hogyan lesz az összekuszálódott történetből happy end, és hogy miképpen simul el a botrány az operában - az előadásból kiderül.


Vida Péter, Bakai László

A miskolci előadásban három fergeteges komikus lép színre: a nemrég Jászai-díjjal kitüntetett Bakai László, a Nemzetiből Miskolcra (haza)szerződő Vida Péter és a rendezőként debütáló Szirtes Gábor. Az előadás további szereplői: Jancsó Dóra, Kerekes Valéria, Molnár Anna, Pap Lívia és Homonai István. A produkció ’30-as éveket idéző elegáns díszletét Menczel Róbert Jászai-díjas művész tervezte, jelmezeit pedig Laczó Henriett álmodta meg.


Vida Péter, Kerekes Valéria, Jancsó Dóra, Homonai István, Pap Lívia, Szirtes Gábor, Bakai László


Előadások: július 4., 5., 6., 11., 12., 13., - 20 óra 30 perc.

Fotók: Bócsi Krisztián
Forrás:
Miskolci Nemzeti Színház