Tánctagozat Miskolcon

A Miskolci Nemzeti Színház az új szezont új tagozattal kezdi. Miskolc önkormányzatának 2008. június végi ülésén Fedor Vilmos alpolgármester a következõket mondta: Krámer György táncos-koreográfust azért szerzõdtette 2003-ban Miskolcra Halasi Imre igazgató, hogy az új tagozat feltételeit megteremtsék. Régi terv vált tehát valóra. A tagozatvezetõt Majoros István és Kozma Attila koreográfusok segítik munkájában.


A katona története - középen Újhelyi István
Fotó: Bócsi Krisztián

- A miskolci Nemzetinek évek óta van tánctagozata, amit jól bizonyítanak rendszeres bemutatóink. 2007 októberében a Táncteríték című retrospektív rendezvény keretében újrajátszottuk a miskolci táncműhelyben 2002 és 2007 között készült legfontosabb előadásokat. Azt, hogy immár hivatalos pecsét is tanúsítja létezésünket, eddigi munkánk elismerésének tartjuk - mondta a közgyűlési döntés után Krámer György.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház